Felkészült a hajléktalanellátó rendszer a téli kihívásokra, a korábbiakhoz hasonlóan most is mindenkinek segítséget nyújt – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fülöp Attila közölte,

a kormány idén 9,1 milliárd forinttal támogatja az ellátórendszert, és létrehozott egy 300 millió forintos alapot is, amelyből a hajléktalanoknak segítenek "integrálódni" a rendszerbe.

A hajléktalanellátás nem "egyszemélyes műfaj", hanem több szervezet – rendőrség, mentőszolgálat, ellátóhelyek, szociális munkások, főváros – együttműködésén alapul, ugyanakkor társadalmi felelősségvállalásra is szükség van, nem lehet szemet hunyni a probléma felett, hanem segíteni kell – hangoztatta az államtitkár.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője elmondta,

a mentők gondoskodó csoportot hoztak létre, amely azoknak segít, akik önerejükből nem képesek eljutni egy hajléktalanellátóba.

A csoport hétfő reggel megkezdte működését, de eddig még nem volt szükség a segítségére – tette hozzá.

Kiemelte,

a közhiedelemmel ellentétben nem csak fagypont alatti hőmérséklet esetén fenyegeti a kihűlés veszélye a hajléktalanokat, a leromlott állapotban lévők ennél melegebb időben is kihűlhetnek a közterületen.

A csoport működéséről a sajtótájékoztató után az MTI-nek azt mondta, három – a mentésből már kivont, de személyszállításra alkalmas – autóval nyújtanak segítséget a nem életmentő ellátásra, hanem gondoskodásra, elhelyezésre szoruló embereknek.

Az ellátást az önként jelentkező mentősök életmentő munkájuk mellett plusz munkaként végzik, és bért is kapnak érte

- fűzte hozzá. Megjegyezte, az utcán élők sokszor csak életveszély esetén kerülnek az ellátórendszer közelébe, ez azonban megelőzhető, ha időben sikerül bejuttatni őket a gondoskodó rendszerbe.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Ja vazzze..,,.A " kihívásokra " fel vannak készülve,,,,,,a hajléktalanokra már nem annyira.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.