Megszavazta a parlament kedden a Magyarország szuverenitásának megvédéséről és az országgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló, a Sargentini-jelentés elleni határozatot, amely arra szólítja fel a kormányt: ne engedjen a zsarolásnak, utasítsa vissza a Magyarországot ért valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a csalással elfogadott, Magyarországot rágalmazó jelentéssel szemben.

Elfogadták a Sargentini-jelentést visszautasító határozatot

MTI Fotó: Soós Lajos

A képviselők 129 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 18 tartózkodás mellett fogadták el a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető által benyújtott javaslatot, amely hangsúlyozza: Magyarország maga védi a határait, "fenntartjuk a kerítést, és nem engedjük, hogy elvegyék tőlünk a határőrizet jogát".

A dokumentum szerint az Európai Parlamentben (EP) elfogadott Sargentini-jelentés a demokratikusan megválasztott magyar Országgyűlés döntéseit támadta meg, ezzel pedig túllépte hatáskörét, megsértette az ország szuverenitását.

A határozatban az olvasható: megdöbbentőnek tartják, hogy az EP bevándorlást támogató képviselői azért ítélik el Magyarországot, mert megvédte határait.

Visszautasítjuk a Sargentini-jelentésnek nevezett hazug bevándorláspárti vádirat rágalmait. Visszautasítjuk a jelentést, amely azért támadja Magyarországot, mert nem fogadott be bevándorlókat, elutasította a kvótát, jogi határzárat hozott létre, és büntethetővé tette az illegális bevándorlás szervezését

- írták.

Az elfogadott előterjesztés felháborítónak nevezi, hogy az EP bevándorláspárti képviselői, a tartózkodó szavazatokat figyelmen kívül hagyva, "csalással fogadták el a Magyarországot és a magyar embereket rágalmazó jelentést".

A magyar Országgyűlés egész Európára nézve veszélyesnek tartja, ha egyes üzleti csoportok és egy spekuláns üzletember érdekei akadálytalanul érvényesülnek az Európai Unióban, és felülírhatják az alapszerződésben lefektetett szabályokat – írták, elfogadhatatlannak nevezve, hogy az illegális migrációt támogató szervezetek megbélyegezzék a magyarokat.

Csak a magyarok dönthetnek arról, kivel szeretnének együtt élni és kivel nem

- rögzíti a közzétételét követő napon hatályba lépő országgyűlési határozat.

Az EP szeptember 12-én 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadta el a magyar jogállamisági helyzetről szóló Sargentini-jelentést.

Forrás: MTI

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Addig sem kell arról beszélni, hogy Magyarországot nagypályás bűnözőkhöz hasonlító egyének rabolják le az utolsó tégláig, miközben a kereszténység maszlaga mögé bújnak. Úgy vélem, Schmidt Mária is megirigyelhetné Gulyás sztárjogász gondolatmenetét, amelyet odáig futtatott a fidesz ifjú reménysége, hogy "Európát egy agresszív és intoleráns kisebbség uralja, akik egyébként önmagukat pillanatnyilag liberálisnak nevezik." Ha már itt tartunk, szerintem Magyarországot is egy agresszív és intoleráns kisebbség uralja, amely nem mellesleg kereszténynek, befogadónak és nemzetinek nevezi önmagát, miközben évek óta vicsorog, óbégat, szenved, mártírkodik, vetemedik, és állandóan azt hányja mások szemére, amit ő maga művel. Állandóan megmondja, mi a nemzeti ügy, ki a magyar, ki a hazaáruló, ki rohadék, kit kell lejáratni, és miközben a demokráciát öldökli, arra hivatkozik, hogy őket demokratikusan megválasztották, és nekik ne ugasson be senki, mert a szuverenitásuk nem tűri, hogy hazug, korrupt gazembereknek nevezzék őket. Unalmas, mennyire unalmas és hamis ez a hörgés.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Addig sem kell arról beszélni, hogy Magyarországot nagypályás bűnözőkhöz hasonlító egyének rabolják le az utolsó tégláig, miközben a kereszténység maszlaga mögé bújnak. Úgy vélem, Schmidt Mária is megirigyelhetné Gulyás sztárjogász gondolatmenetét, amelyet odáig futtatott a fidesz ifjú reménysége, hogy "Európát egy agresszív és intoleráns kisebbség uralja, akik egyébként önmagukat pillanatnyilag liberálisnak nevezik." Ha már itt tartunk, szerintem Magyarországot is egy agresszív és intoleráns kisebbség uralja, amely nem mellesleg kereszténynek, befogadónak és nemzetinek nevezi önmagát, miközben évek óta vicsorog, óbégat, szenved, mártírkodik, vetemedik, és állandóan azt hányja mások szemére, amit ő maga művel. Állandóan megmondja, mi a nemzeti ügy, ki a magyar, ki a hazaáruló, ki rohadék, kit kell lejáratni, és miközben a demokráciát öldökli, arra hivatkozik, hogy őket demokratikusan megválasztották, és nekik ne ugasson be senki, mert a szuverenitásuk nem tűri, hogy hazug, korrupt gazembereknek nevezzék őket. Unalmas, mennyire unalmas és hamis ez a hörgés.
nevemnick
Melyik részét? Mert 12 volt... ebből a leglényegtelenebb a migráncsozós... a többi mind bűncselekmény.
@Pajero, f@szikám, már a ducse nevére mosolyra húzódik a szám... :D
kokopelli
@Nessy: (14:28) ...igen meglepetés,annyira hogy a "Porshe Cayenne" kulcsa kiesett
a kezemből! Jó neked,hogy csak mosolyra húzódik a szád,mert én a röhögéstől parko-
lót kerestem!Megbüntetett volna egy zsaru,ha útközben könnyeztem volna a röhögéstől!
;-))))))
CsipkeRózsa
Mire volt jó egy határozat, hiszen a kormány a-nélkül is elutasította a jelentést?
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: mert így törvényes...és ha a zunió mégis basztatni próbál akkor az egy ország törvényével száll szembe...
Amúgy az eddigi szargentizés fosás is csak egy szarakodással ért fel...ugyanis a zuniósparlementi pletykánál nem jutott tovább
Hellcat
És akkor most mi is lesz?
Meghátrál az EU? nemhinném...ez csak parádé, hogy legyen mire vernie a fideszes faszkalapoknak.
Nessy
Jelentés elutasítva, lopás, csalás, jogállam lebontása, és a többi kifogásolt téma tovább folytatva! Jöhet a hozsanna!
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Mi az, hogy törvényes, az EU parlament megszavazta a Sargentini jelentést, az törvényes. A magyar parlament szavazása nem egy törvény az EU parlament ellen, ez csak az itthoni közönség hülyítésére szolgál.
desiro
A birkákat meg hülyítették megint...
kereső
Csúcs ez a parlament. Szavaznak a hazugságokról. Sőt megszavazzák.Fel kell ezt is venni a Hungarikumok közé.Nem hiszem van még másik ilyen a világon.
Yoda69
@Csizmás Kond: Te balfek, előbb az uniós törvényeket kellene betartani nem gondolod?
De legfőképp a 10 parncsolatot, abból is azt hogy ne lopj, né hazudj.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: ...a szargentizé jelentés egy javaslat, ami szerint elkezdődhet egy végrehajtási valami amit még a parlament ki kell dolgozzon és elfogadjon.
A magyar parlament jelentéselleni megfogalmazás és elfogadás pedig egy ország hivatalos és törvényes álláspontja...
...és hogy megértsd a szargenitzé jelentés olyasmi mint amikor itt nálunk a parlamentben egy képviselő valamilyen kezdeményezési kérelmet nyújt be és megszavazzák hogy azt a parlament elfogadhatja megtárgyalásra...
Cicamama55
Ezen a fenti parlamenti képen talán egy Fideszes képviselő látható, a többi 8-9 ellenzéki. Ilyenkor hányra beszélik meg a randit az urak amikorra beszaladnak gombot megnyomni?! Ha az országban ilyen lelkiismeretes munka folyna, mint az ország házában, már kihaltunk volna! A világ szégyene az ilyen parlament!
mackoka46
A jogos kritikát el kell fogadni. Akárcsak a hosszú börtönéveket a despotáknak, csak maguk tehetnek aljas tetteikről.
papa.49
Megszavazta a magyar parlament a hodály , ÉS AKKOR MI VAN ???
Semmi az égvilágon se a Duna nem fog visszafelé folyni se más, csak annyi lesz a hozadéka, még messzebb kerülünk Európától !!!
Brüsszelben ez nem okoz semmi gondot, csak annyi történik, hogy még többen láthatják ,,meztelen a cigánykirály ,, !!!
papa.49
Ne nyomtassátok kemény papírra akkor tudják még Brüsszelben használni egy,két célra, az értéke ennek a ,,határozatnak,, PONT ENNYI !!!
egyember
Micsoda tömeg ... (akik -amik?- elfogadták, megszavazták.
A sok (üres) padtól nem látni a szavazókat.
nevemnick
Nem tudom láttátok e ezt a videót. Ez az orbanisztán...
Magyarul feliratozva!

www.youtube.com/watch?v=5cMstd_eDF4
Desischado
@CsipkeRózsa: Pontosan, Rózsika, erről van itt szó! Ez csak műsor és beetetés a birkáknak!

@nevemnick: Köszi a linket, király volt! Meg is osztottam!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.