Megjelent a Magyar Közlönyben az a kedden elfogadott törvénymódosítás, amelynek értelmében kivezetik a lakás-takarékpénztárak állami támogatását.

Miután a törvény úgy rendelkezik, hogy a Közlönyben való megjelenés másnapján lép életbe, a jogszabály szerdán lép hatályba.

A döntés nem érinti a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket. Az állami támogatás a törvény hatályba lépését követően megkötött, illetve meghosszabbított szerződések esetében nem jár majd. Hivatalos: innentől szűnik meg a lakástakarék támogatása

A kormánypárti politikus indítványában hangsúlyozza, a Fidesz-KDNP nemzeti ügynek tekinti az otthonteremtést, ami családtámogatási politikájának egyik fontos pillére. Arra is felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy az állam több mint húsz éve támogatja a lakás-takarékpénztárakat, azonban

ez a megtakarítási forma nem szolgálja eredményesen az otthonteremtési célokat, miközben a szolgáltatók az állami támogatás egy részén is „extraprofitot realizálnak”.

A lakástakarék-program mára egy az állam és az adófizetők számára költséges, de nem hatékony konstrukcióvá vált: miközben az összes öngondoskodási megtakarításnak csak az egyharmadát teszi ki a lakástakarékban tartott összeg, addig az összes ilyen jellegű állami támogatás háromnegyede kerül évente a lakás-takarékpénztárakhoz – fejtette ki.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(Világgazdaság)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vacsi
"Miután a törvény úgy rendelkezik, hogy a Közlönyben való megjelenés másnapján lép életbe, a jogszabály szerdán lép hatályba."

Ha kedden írták alá, késő délután, akkor a Közlönyben csak szerdán jelenhetett meg, azaz csütörtöktől léphet életbe. Vagy rosszul számolok?
kereső
@vacsi: megjelent a Magyar Közlönyben 2018.október 16-án kedden, a 30734 közlönyoldalon.
2018. évi LXIII. törvény
A lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény módosításáról
Tehát 2018.10.17-től hatályos./szerda/
vacsi
@kereső: Igen, ezt értem! Amit továbbra sem értek: ha valamit Áder kedd délután írt alá, hogyan jelenhetett meg kedden a Közlönyben?!
kisrigó
Ezek igen "alapos és körültekintő" intézkedések, semmi egyeztetés, mérlegelés!!! Elképesztő ez a pofátlan gyorsaság! Ádler jános készenlétben állt a tollal, hogy gyorsan aláírja, aztán irány a nyomda, vagy már megtörtént ez a szavazás előtt, mert biztosak voltak benne, hogy megszavazzák. Ez a fidesz demokrácia!
vacsi
@kisrigó: Igen, így történhetett...
kereső
@kisrigó: valószinüleg kész volt! Egyébként két lapszám jelent meg 16.-án.Egy reggel, egy meg este.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.