A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 125 millió forint bírságot szabott ki az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-re, egyebek között a belső kontrollrendszer és az ügyféltájékoztatás hiányosságai miatt.

A jegybank szerdai közlése szerint nem volt megfelelő például a biztosító belső kontrollrendszere, a kiszervezési tevékenysége, a közvetítői nyilvántartása, a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás (kgfb) állománykezelése és az IT-biztonság.

A hiányosságok ugyanakkor alapvetően nem érintik a biztosító megbízható működését

- közölte az MNB.

A jegybank egyebek mellett megállapította, hogy a biztosító több esetben is elmulasztotta az ügyfélpanaszok megfelelő módon történő kezelését. A kgfb-re vonatkozó kárrendezési ügyekben például az Allianz nem adott mindig megindokolt kártérítési ajánlatot.

A vizsgálat a 2014 decembere és 2018 májusa közötti időszakra vonatkozott.

A jogsértések miatt az MNB 75 millió forint felügyeleti és 50 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Allianz biztosítóra, valamint kötelezte, illetve figyelmeztette a jogszabályoknak megfelelő működésre.

A jegybank a bírságot a biztosító piaci súlyából fakadó piaci- és ügyfélkockázatok, a jogsértések súlyossága, illetve számossága alapján állapította meg. A biztosítónak 2019. január 31-ig kell írásban tájékoztatni az MNB-t a jogsértések megszüntetése érdekében tett intézkedéseiről.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.