Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapítása szerint szabályszerű volt a 2017-es költségvetés végrehajtása, a hiány és az államadósság alakulása megfelelt a jogszabályi előírásoknak és az uniós feltételeknek – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a zárszámadásról szóló javaslat vitájában szerdán az Országgyűlésben.

ÁSZ: szabályszerű volt a 2017-es költségvetés végrehajtása

Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az ÁSZ jelentését ismerteti Magyarország 2017. évi központi költségvetése zárszámadásának általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. október 17-én. MTI/Soós Lajos

A zárszámadási törvényjavaslat megalapozott, az abban szerepeltetett adatok megbízhatóak

- jelentette ki az ÁSZ elnöke.

Domokos László elmondta: a törvényben előírt ellenőrzési kötelezettsége mellett az ÁSZ ezúttal is készített makrogazdasági elemzést a tavalyi év költségvetési és a gazdasági folyamatairól.

Eszerint 2017-ben Magyarország gazdasági növekedése a vártnál kedvezőbben alakult, a GDP növekedési üteme az előző évhez viszonyítva 4,1 százalékos volt, 1 százalékponttal volt magasabb a 2017-es költségvetési törvényben előre jelzettnél.

Közlése szerint a gazdasági növekedés fő hajtóerejét a beruházások képezték: a nemzetgazdasági beruházások volumene 2017-ben 18,2 százalékkal nőtt, az építési beruházásoké 21 százalékkal, a gép- és berendezés-beruházásoké 13 százalékkal.

A makrogazdasági folyamatokról szólva kiemelte azt is, hogy

az alkalmazásban állók havi bruttó és nettó átlagkeresete 2016-ról 2017-re 12,9 százalékkal emelkedett, a reálkereset pedig 2017-ben 10,3 százalékkal nőtt.

A foglalkoztatottak száma a versenyszférában 2,9 százalékkal emelkedett, míg a közszféra létszáma – a közfoglalkoztatás tudatos csökkentésének következtében – 3,5 százalékkal csökkent, a foglalkoztatási ráta pedig elérte a 68 százalékot – tette hozzá Domokos László, aki rámutatott arra is, hogy 2017-ben az adórendszer továbbra is a fogyasztási-forgalmi típusú adókat részesítette előnyben, a jövedelmeket terhelő adók súlya csökkent.

Nőnek a bérek és a fogyasztás, megbízhatóan érkeznek a költségvetésbe az adóbevételek

- összegzett Domokos László, aki szerint a pozitív makrogazdasági folyamatok fenntarthatóságát az ÁSZ a 2018-ról szóló elemzései is alátámasztják.

Hozzátette: meggyőződése ugyanakkor, hogy a pozitív makrogazdasági folyamatok fenntarthatóságához folytatni kell az adóbeszedés hatékonyságát fejlesztő programokat, vagyis a kifehérítést, ki kell aknázni a digitalizációban rejlő lehetőségeket és mérni kell a közpénzek felhasználásának eredményességét.

Domokos László felhívta a figyelmet arra, hogy a számvevőszéki ellenőrzés a zárszámadási törvényjavaslat megalapozottságát nem befolyásoló szabályszerűségi hibákat tárt fel az ellenőrzött szervezetek mintegy harmadánál, amelyek szabályozási hiányosságokhoz, a gazdálkodási jogkörök nem szabályszerű gyakorlásához kapcsolódtak.

Több egészségügyi intézmény esetében a minősítést nem befolyásoló hiba volt, hogy az államháztartási törvény előírásainak megsértésével, a szabad előirányzat mértékét meghaladóan történt kötelezettségvállalás

- emelte ki. Hozzátette: lényegességi szintet meghaladó összértékű megbízhatósági hibát a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap előirányzatai terhére végrehajtott kifizetéseknél tárt fel az ellenőrzés.

Az ÁSZ elnöke a kitért arra is, hogy a tavalyi év végén, az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiánya a törvényi előirányzatnál lényegesen nagyobb lett, részben az Európai uniós bevételek alulteljesülése, részben a kormány tudatos döntései következtében. Úgy értékelt: az uniós források hazai költségvetési megelőlegezése, és ezáltal pályáztatás felgyorsítása a pénzforgalmi hiányt időszakosan megnövelte, mégis célszerű, az anticiklikus költségvetési politika mozgásterét bővítő lépésnek tekinthető.

Az uniós források megelőlegezésével lényegesen tompítani lehetett az uniós forrásfelhasználás 2007-2013 közötti támogatási ciklusra jellemző hullámzását, és a vállalkozásokat érdekeltté lehetett tenni a forrásfelhasználásban – jelentette ki. Az ÁSZ elnöke szerint az uniós források megelőlegezése tartalékképzésként is szolgált, mivel a megelőlegezett összeget a későbbi években az EU megtéríti Magyarország számára.

Domokos László arra is felhívta a figyelmet, hogy az ÁSZ makrogazdasági elemzése szerint az állami feladatellátásra fordított források mindegyik fő funkció esetében növekedtek 2016-hoz képest, kivéve az államadósság-kezelést. 2017-ben védelemre, a terrorcselekmények megelőzésére, rendvédelemre és a közbiztonság javítására, valamint a migrációs nyomás kezelésével kapcsolatos fejlesztésekre fordított jelentősen többet a kormány.

Oktatásra, egészségügyre, társadalombiztosításra 2017-ben az államháztartás kiadásainak 55,2 százalékát költötték, ami az előző évhez képest 860,4 milliárd forinttal több, miközben az államadósság-kezelés kiadásai a 2016. évi összegnél 0,7 százalékponttal kedvezőbbek lettek

- ismertette.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte: szerinte érdemi vitát kell folytatni arról, milyen méretű állammal szeretne Magyarország versenyképes lenni a következő években.

Az-e a pozitív, hogy mindig minden területen többet költ az állam, vagy pedig az, hogy egy kisebb állam, kisebb adórendszerrel, de kevésbé gondoskodó környezetet teremt? – Domokos László szerint ezt a kérdés a mindennapi gazdaságpolitika homlokterébe kell helyezni, hiszen ez határozhatja meg, hogy Magyarország hosszabb távú pályáját. Megjegyezte: a visegrádi és a környező országokban kisebb állam a jellemző, kisebb az újraelosztás mértéke és az adóbeszedés aránya is.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
szabály az, hogy Őfenesége és bandája annyit lop, amennyit nem szégyenlenek, de mint tudjuk ezt is szégyentelenül csinálják! =))
Nessy
@RonaGyuri: 50-s évek szövetkezeti zárszámadás. A felügyelő bizottság elnöke felolvassa: : Az összeadást ellenőriztük, a mérleg hibátlan, megfelel az előírásoknak!
És ez tényleg így volt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.