Simonka György ellen bűnszövetkezetben elkövetett csalás és vesztegetés miatt is nyomoznak. A Legfőbb Ügyészség sajtóközleményben jelentette be, hogy indítványozzák Simonka György országgyűlési képviselő mentelmi jogának a felfüggesztését. Az indítványt bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt rendelte el Polt Péter legfőbb ügyész. A gyanú szerint a fideszes politikus EU-s és állami támogatásokból jogtalan vagyoni haszonhoz próbált jutni zöldség-gyümölcs termelői szervezeteken és csoportokon keresztül. A közlemény szerint Simonka tudta, hogy jelentős méretű pályázati pénzek nyílnak meg 2009 végén, és ennek okán olyan személyi kört épített fel, amellyel a döntéshozókat megtévesztette, hogy csoportok egymással összehangoltan szerezzenek meg minél több vissza nem térítendő támogatást. Simonka és bűntársai felülárazták a beruházásokat és az eszközbeszerzéseket, ezzel próbáltak minél nagyobb...

Forrás: index.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
egynél: az egész bagázs egy mocskos maffia! =))
Manhattan
Ez kis hal a nagy mocsárban! Én szeretném látni Mészárost, Simicskát, Garancsit is! Őt oda dobták, hogy lássa a sok "zember" hogy az igazság szolgáltatás működik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.