Beérkezett, és ezzel hivatalosan is az Európai Unió Bírósága elé került Magyarország keresete, amelyben az uniós szerződés 7. cikke szerinti eljárás megindítását indítványozó európai parlamenti javaslat megsemmisítését kezdeményezte – közölte csütörtökön a luxembourgi székhelyű bírói fórum.

Az uniós bíróság tájékoztatása szerint az Európai Parlament az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke 1. bekezdésének megfelelően az unió alapértékeinek Magyarország általi súlyos megsértése egyértelmű veszélyének megállapítását javasolta az Európai Tanács számára szeptember 12-én elfogadott állásfoglalásában.

Beérkezett az uniós bíróság elé a magyar kormány keresete a 7. cikk szerinti eljárás ellen

Orbán Viktor miniszterelnök (j2) nyilatkozik a sajtó képviselőinek az Európai Néppárt (EPP) brüsszeli csúcstalálkozója előtt 2018. október 17-én. Mellette Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár (b) és Várhelyi Olivér nagykövet, a brüsszeli Állandó Képviselet vezetője (j)

Fotó, címlapi kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Trócsányi László igazságügy-miniszter szerdai tájékoztatása szerint a magyar kormány azért fordult az Európai Unió Bíróságához mert vitatja a Sargentini-jelentés európai parlamenti (EP) elfogadásának szabályszerűségét.

A magyar álláspont szerint az EU alapszerződés hetes cikk szerinti eljárás Európai Tanács előtti megindítására irányuló EP-szavazáson nem volt meg a szükséges kétharmados többség, a tartózkodások ugyanis leadott szavazatként értékelendők – fejtette ki a miniszter.

A Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő által összeállított jelentés kritikát fogalmazott meg a jogállamiság magyarországi helyzetével, így többek között az alkotmányos és választási rendszer működésével, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval, a véleménynyilvánítás és a tudományos élet szabadságával kapcsolatban.

A jelentést júniusban az EP illetékes bizottsága, szeptemberben pedig a plenáris ülése nagy többséggel elfogadta. A plenáris ülésen 448 igen szavazat, 197 nem és 48 tartózkodás volt.

(MTI)

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
na ezért lapított Őfenesége a csúcson mint a szar a fűben! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
anima
Azért párat kiemelnék a felhozatalból:

A kép címe: A magyar lovas nemzet

www.csaladinet.hu/gallery/Image/g6g8cj5odhixmtqtitrv-complex.jpg

A kép címe... inkább nem akarjuk tudni.

ocdn.eu/pulscms-transforms/1/FMoktkqTURBXy84NTQ2OGM4NzJmNmViMDRhMGI5NmQ0MjI4YzU4NGZjZC5qcGVnkZMCzQMmAA

A kép címe: Családok éve (alcím: A magyarok hagyományosak... Ja nem. A magyarok hagyományosan családszerető emberek - by Katalin Novák):

img.444.hu/sokkol%C3%B3-gyerekrajz-6.jpg

Etc.
csak úgy....
@durbincs: szedtem neked egy 1/2 dunsztosüvegnyi kukacot,ott van a lépcsön,mint mindíg...
Desischado
@papa.49: Ebben reménykedem én is. Ez nem mehet így a végtelenségig! Bármi megtörténhet, akármiből lehet egy szikra, ami a fidesz bukásához vezethet. Egyszer csak összeomlik a kártyavár. Itt a jobbik, hogy szétestek, ki hitte volna ezt akárcsak egy évvel ezelőtt is? orbánéknak már túl régóta tart a siker, törvényszerű, hogy jönnie kell a bukásnak is. Istenem, életem legszebb napja lesz, mikor vezetőszáron viszik őket a bíróságra! Remélem, megérem, és hamarosan bekövetkezik ez a csoda!
papa.49
@Desischado: Nem is fog a végtelenségig menni, igaz még gyermek voltam '56. de pontosan emlékszem arra a nyárra, meg az őszre !!! Akkor is már mindenki elkönyvelte nem lesz változás, és jött a tüntetés a Rádiónál, az volt a ,,szikra,, és ha a köztörvényeseket nem engedik ki a börtönökből a forradalom tiszta is maradhatott volna !!!
namihami
És az ottani illetékesek már a beadvány helyét is tudják.
SZEMÉTKOSÁR--a többi Fideszkormány- féle beadvány mellé.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.