A Gyorskocsi utcában meghallgatószobákat hoztak létre, ahol átlátszó székre ültetik a hajléktalan embereket.

Ezért ültetik átlátszó székre az őrizetbe vett hajléktalanokat Budapesten

Másfél nap alatt szedte össze a rendőri figyelmeztetéseket az a nő, akit elsőként vettek őrizetbe Budapesten

életvitelszerű közterületi tartózkodás

miatt – írja a hvg.hu-ra hivatkozva a 24.hu.

A Város Mindenkié csoport utcajogásza, Molnár Noémi a portálnak elmondta: a 61 éves nőt először 17-én éjjel figyelmeztették, majd aznap délelőtt és éjszaka is. A harmadik figyelmeztetés előtt arrébb ment, de így is megtalálták, a negyedik figyelmeztetéssel pedig másnap bevitték a Gyorskocsi utcába. Ott hosszas meghallgatás után rendelték el az őrizetbe vételét.

A hajléktalan nő öt hónapja él az utcán. Élettársa 2017-ben halt meg, egy évig még maradhatott a férfi nevén levő lakásban, majd barátoknál, rokonoknál húzta meg magát idén tavaszig. Segédápolóként, majd takarítóként dolgozott, onkológiai betegsége miatt már csak alkalmi takarítást tud vállalni. A kutyáját most menhelyre vitték, a holmiját elvették, de arról nem volt szó, hogy abból bármit megsemmisítenének. A rendőröknek azt mondta, volt már szállón, de ott loptak, veszekedtek, rosszak voltak a körülmények, ezért döntött az utca mellett.

Molnár Noémi azt is elmondta, hogy a Gyorskocsi utcában két meghallgatószobát hoztak létre fehérre meszelt falakkal, ahol a hajléktalan embereket átlátszó székre ültetik,

vélhetően azért, hogy rögtön látni lehessen rajta a koszt.

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
És??? Mit tudnak velük csinálni??? Addig is melegben vannak...majd kíváncsi leszek faszfejek,hogy a több ezer "figyelmeztetettet" hová fogjátok elhelyezni?? Vagy építetek új böriket?? szükség lesz rá,nektek ,narancshorda!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
És??? Mit tudnak velük csinálni??? Addig is melegben vannak...majd kíváncsi leszek faszfejek,hogy a több ezer "figyelmeztetettet" hová fogjátok elhelyezni?? Vagy építetek új böriket?? szükség lesz rá,nektek ,narancshorda!!
simmering73
Mert ha valaki koszos,azt csak úgy lehet észrevenni, ha átlátszó széken ül? Nem tudom most sírjak vagy nevessek?
papa.49
@simmering73: Ezen a gyík bandán csak SÍRNI LEHET !!!
justhpeter
@Pálinkás Pál: Szerintem ezek az új hajléktalan-börtönöknek fegyházaknak és kettős hasznosításúaknak kell lenniük, mert ha valóban lesz egy igaz rendszerváltás akkor a hajléktalanok szabadulás után jók lesznek a narancsuralmi rendszer fenntartóinak és kiszolgálóiknak az életfogytra és a kényszermunkára.
vacsi
Az "átkosban" legalább munkásszállók voltak!
görbetükör
Szégyen és gyalázat, hogy a szegénység bűncselekmény, nem a tolvajlás, a rablás, a korrupció.
Szégyen és gyalázat, hogy a mocskos,büdös részeg, drogos nem bűnös, ha van lakása.
Szégyen és gyalázat, hogy minden hajléktalant egy kalap alá vesznek és nem nézik, kinek lehet segíteni.
Szégyen és gyalázat, hogy kevés a hajléktalan szálló, hogy nem tartják tisztán, hogy nincs közbiztonság, pedig pénz van dögivel az országban.
Szégyen gyalázat, hogy ilyen törvényeink vannak, szégyen, gyalázat, hogy van ember végrehajtani és szégyen, gyalázat, hogy vannak, akik mindezt helyeslik.
Bűnös,illiberális álkeresztény kultúrát védenek hatalmilag.
görbetükör
@Shikari: Tudod, gyakorlatilag nem átléptél,hanem belerúgtál azokon,akik segítségre szorultak.
Segíteni ha nem tudsz, ártani mindenkor kész vagy. Ilyen emberek kellenek manapság a hatalom fennmaradásához.
Mert nem csak arról van szó, hogy a finnyás látókörödből kikerült a szegény, hanem ki is fosztották, kirabolták, mert minden vagyonkáját elkobozzák.
Ha ezt egyszer megérted - nem lennék a helyedben. :(
görbetükör
@Shikari: Először is nincs elég szálló, hiába hajtogatod, hogy van. Ott nincs közbiztonság,erre nincs pénz.
Másodszor nem minden hajléktalan egyforma,mégis mindet egyformán büntetik.
Harmadszor csak azt lenne szabad büntetni, aki lopott, csalt, vesztegetett, rabolt, hazát árult.
De a narancsköd ezt neked nem engedi láttatni.
Ismétlem, ha egyszer megérted, tényleg őszintén foglak sajnálni. Addig meg magánügyem, hogy mit gondolok rólad.
vacsi
Itt nem csak a hajléktalanokat büntetik, hanem a rendőröket is lejáratják!
Pálinkás Pál
Hamar ki fog ez pukkadni...emlékeztek a bolti lopások kriminalizálására??? Az is így indult,rendőrség ,bíróság,esetleges elzárás...aztán igen hamar rálöttek hogy nem megy...ma ismét adhat a rendőr a helyszínen egy 5000 Ft -s csekket érte!!!
Pálinkás Pál
@Shikari: Te sosem mehetsz át nyugodtan,főleg ha buktok...akkor visszamenekülsz a havasokba???
division
@görbetükör: Sokan tehetnek maguk is arról hogy belekerültek ilyen helyzetbe, nem kell ezt szépíteni. A szállókon pedig van hely, de a legtöbbjük nem is akar bemenni. Te ki tudnád szűrni ki került az utcára mások vagy önhibájukból?
görbetükör
@division: Nem is kell kiszűrni.
Viszont büntetni azt kell, aki valódi törvénysértést követett el.
Millió ember van saját hibájából rossz helyzetben, mégsem kapnak érte börtönt és nem kobozzák el ezért a vagyonkáját.
division
@görbetükör: Mi számít törvénysértésnek? Ha a házad elé fekszenek le aludni éjszaka, plusz odarondítanak az már az a kategória? Vagy azt el kell tűrnünk? Amikor kiborítják a házad előtt a szemeteskukát, azt is el kell tűrnünk? Valahol meg kellene szabni a határokat, ezt szerintem mindenki látja.
Yoda69
@division: Ha kukat borogat, akkor allitsak elo. De csak ezert mert kozteruleten alszik nem kellene oket vegzalni.
Desischado
Egy kormányt az minősít a legjobban, ahogy az elesettekkel bánik. Az orbán banda ismét megmutatta, hogy az emberségről fogalmuk sincs. De a rendőrökről is meg van a véleményem, hogy asszisztálnak a rezsim aljasságaihoz, és kiszolgálják őket. Régen tiszteltem őket, de ez a múlt.
tulipan
@Pálinkás Pál: MÉRT IS NE? A STADIONOK helyett, most majd jöhet a BÖRTÖNPROJEKt, persze megint csak UNIÓS PNZBÜL!!!
tulipan
@Shikari: JAH, PERSZE, TUDJUK, TE NARANCSOS ÚJKOMMUNISTA! Téged semmi más nem érdekel, csak a maradéktalan narancsos seggnyalás teljesítése!!!
Most, itt, még, az egész tolvaj, csúszó-mászó, féreg, agyatlan, narancsos horda, mint Te is. aki tagja vagy és szapolod azokat, akik LÁTNAk, nem csak hozzád hasonlóan BAMBULNAK, űzi mocskos, RABLÓ, kisded játékait és aláássa a magyar nemzet eddigi létét! ÉPPEN Te és a hozzád hasonlók, akik mindezzel egyetértenek, rosszabbak vagytok,. mint a Tatár horda és a Török dúlás együttvéve és példaképetekhez, a náci Hitlerhez "méltóan", álnemzeti hablaty "védelme" alatt, teljesen szétveritek-szétlopjátok az országot!!! Nem tudhatom, mi marad utánatok? Lehet, hogy semmi és mint 1100 év alatt, már annyiszor, a teljes reménytelenség sokáig úrrá lesz, de ne reménykedj és vigyázz, nem ÚSSZÁTOK MEG!!!

"S sírt, hol nemzet süllyed el
Népek veszik körül,
S az ember millióinak szemében gyászkönny ül.”
Clavigo
@Shikari: Senki nem kérdezte azt,,hogy téged mi érdekel,,,Orbán seggén kívűl.
görbetükör
@division: Valódi törvénysértés a lopás, rablás,randalírozás.
Ha valaki zaklat az utcán, szemetel, mutogatja magát, de van lakása, akkor azt nem viszi el a rendőr.
A bulinegyedekben ami van, ott intézkedjenek!
koszpeko
Bennem felmerül a kérdés, hogy egyáltalán akarnak e változtatni az életvitelükön.
division
@Yoda69: Jogos, de érdemes megnézni azt a videót is amit koszpeko belinkelt.
Yoda69
@koszpeko: Biztos akarnának, szerintem senki sem szeret az utcán élni. Ha valaki ide süllyedt nagyon nehéz felemelkedni. De ez nem magyar jelenség, a világon mindenhol így van. Csak vannak országok ahol ezt a kérdést sokkal jobban kezelik mint nálunk.
advocat
Nem ez a megoldás! Egyébként hajléktakan van Berlintől New Yorkig mindenhol. Ők sem tudják a megoldást. Akkor a világ hülye, csak nekünk van rengeteg eszünk? Mert itt a példa. Van aki elfogadna egy megfelelő lakást, de nem kap. Mert ténylegesen, nincs állami bérlakás. Venni meg már nem tud. És egy kérdés. Ha valakit 5 percenként figyelmeztetnek, 10 perc alatt összejön a három...
Eriksson
@koszpeko: Mintha a hölgyemény hajlott volna a lehetőségre, de a srác semmiképpen. Úgy tűnik az ő akarata volt az erősebb.
Talán, ha a sarkára áll a nő és azt mondja , hogy ő akkor is megy... Talán lehetett volna valami...
Vannak akiken nem lehet segíteni.
Eriksson
@tulipan: Iványi lelkésznek - mivel maga is foglalkozik hajléktalanok segítésével - tudnia kéne, hogy nem mindenkin lehet szép szóval segíteni. A törvény ereje durva, de talán hatékony. Vannak olyanok akiket saját maguk ellen is meg kell védeni.
tulipan
@Eriksson: Bocs, de a "törvény erejével" már nem " segítés" , hanem KÉNYSZERÍTÉS! Az iélyen "törvény", nem lehet jó!!!
Eriksson
@tulipan: Nem is értem, hogy miért olyan fontos sokaknak, hogy a hajléktalanok az utcán maradjanak. Koszosan, piszkosan, éhesen. És télvíz idején a kihűlés veszélyének kitéve.
tulipan
@Eriksson: Értem én! Neked ez a narancsos természetes hozzállás! Igy kell előadni a törvénytelem emberetlen törvényt!
Nekem ez a meggyőződésem!! A "törvény erejével" VÉRGREHAJTVA, már nem " segítés" , hanem KÉNYSZERÍTÉS! Az ilyen "törvény", nem lehet emberséges!!!

24.hu/poszt-itt/2018/10/20/meszaros-lorinc-hajlektalan/
tulipan
Bünetni,. amikor:
30 ezer hajléktalan emberre 11 ezer téli férőhely van a menhelyeken
2017 októbere és 2018 március között 120 ember fagyott meg
74-en a saját otthonukban fagytak halálra, mert nem tudtak fűteni
2-3 millió magyar lakhatása veszélyeztetett, rezsi- és bérleti díj hátralékaik, hiteleik miatt
2018 májusa és júniusa között 1350 embert lakoltattak ki, ami naponta 22 családot jelent
Eközben 477 ezer lakás áll üresen, ebből 10 ezer önkormányzati tulajdonban van."

Ezért az "intézkedésért" legalább ezer év buntetés járna egy normális országban,... De persze, már semmi sem normális Magyarországon
Eriksson
@tulipan: Szerinted mit kellene tenni? Aki akar, az fagyjon meg? Ez az ötlet a jó, mert akkor kevesebben lesznek az utcán élők?
tulipan
@Eriksson: 2018 májusa és júniusa között 1350 embert lakoltattak ki, ami naponta 22 családot
jelent ! Eközben 477 ezer lakás áll üresen, ebből 10 ezer önkormányzati tulajdonban van.

Te pl.vettél már tőük egyszer ls ezt? www.fedelnelkul.hu/news.php
Eriksson
@tulipan: Szóval te mit tennél a hajléktalanok problémájának megoldásáért?
tulipan
Időnként adományokkal, meg az 1 %-al támogatom őket és megveszem a lapjukat!!.l!
F_Viktor
@Eriksson: Írod:
"Szóval te mit tennél a hajléktalanok problémájának megoldásáért?"

Nagyon sok mindent tehetne orbán, ha akarna nekik segíteni, hogy még a gazdaságot is növelje!
Csak egy példa:
2 stadion árából élhető, kulturált környezetű szállókat építtethetne, munkahelyet teremtethetne, bevonhatná őket az Út a munkaerőpiacra (GINOP) programba, az iskolarendszerű képzésekbe.
Kicsi pénzből mindjárt be lehetne tölteni 12-20 ezer munkahelyet!
Eriksson
@F_Viktor: Micsoda jövőkép. Ha fiatalabb lennék, csak hajléktalan akarnék lenni. Az állam megoldaná az összes problémámat ingyen és bérmentve.
De mivel a legtöbb hajléktalan nem erre a jó sorsra ítéli magát, teljesen felesleges tündéri álomképeket rajzolgatni az égre.
Egyik levelezőtársunk valamelyik nap belinkelt egy videót, ahol egy sátorlakó párnak fel lett ajánlva egy falusi ház, munkalehetőséggel. Szerinted elfogadták?
F_Viktor
@Eriksson: Nem kell feltalálni a Spanyol viaszt, azokban az országokban ahol a kormányok felelősséggel gondoskodik állampolgáraikról (természetesen közpénzből), ott így oldják meg, így segítik polgáraikat.
Eriksson
@F_Viktor: Na, és megoldották a problémát? Minden hajléktalanból agysebészt neveltek?
F_Viktor
@Eriksson: Természetesen meg tudják oldani, még akkor is ha egyik országnak sincs szüksége 100 ezer agysebészre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.