Két embert pedig már ellen pedig már szabálysértési eljárást kezdeményeztek, mert kitelt a három figyelmeztetésük.

A Népszava kérdésére az Országos Rendőr-főkapitányság elárulta, a hétfőn életbe lépett szabályozás – miszerint közterületen életvitelszerűen élni tilos – óta eltelt két nap alatt, azaz szerda éjfélig az országban 101 hajléktalant figyelmeztettek a rendőrök azért, mert az utcán él.

Két hajléktalan ellen pedig már szabálysértési eljárást is kezdeményeztek, ami az érintettek elzárásával járt együtt. A hétfőtől életbe léptetett törvénymódosítás és végrehajtási rendelete szerint ugyanis akit a rendőrök 90 nap alatt háromszor figyelmeztetnek, hogy az utcán él, az ellen a negyedik figyelmeztetés után automatikusan szabálysértési eljárást kell indítania a hatóságnak.

Az első ügyben egy gödöllői, korábban mérnökként dolgozó férfit érintett, őt 30 napra akarták elzárni, de a bíróság végül ettől eltekintett és csak figyelmeztetésben részesítette – valamint a 20 ezer forintos szabálysértési költség megfizetésére kötelezte, amit a hajléktalan férfi ügyvédje vállalt át.

A második ügyben egy budapesti, 61 éves nő az érintett, aki 5 hónapja került utcára, mert párja halála után nem maradhatott egy idő után a közös lakukban. 

Már 101 hajléktalant figyelmeztettek a rendőrök, mert az utcán él

Fotó: pixabay.com CCO

A Népszavának a Magyar Helsinki Bizottság rendészeti programjának vezetője, Víg Dávid kiemelte: a 20 ezer forintos szabélysértési költségen felül az egész eljárás költsége megközelítheti a 250-300 ezer forintot – vagyis ennyibe kerülhet egyetlen hajléktalan előállítása.

A hajléktalanság büntetése semmit nem old meg, de cserébe sok pénzbe kerül. Eredményesebben fel lehetne használni ezeket az összegeket, ha a szociális ellátórendszer fejlesztésére fordítanák

– mondta el a lapnak. 

Víg szerint mindez csak "látványbeavatkozás", mivel ugyan tényleg eltűntek a frekventált közterületekről a hajléktalanok, ám a szállóba jelentkezők száma nem emelkedett – vagyis máshová mentek az érintettek (ami a segítő szolgálatnak sem jó, mert nem találja meg őket könnyen).

A szakértő úgy látja, a hajléktalanság kezelése nem rendészeti, hanem szociál- és lakáspolitikai kérdés.

 

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
Parizsban megnyitottak a kastelyt a hajlektalanok elott, hogy oda huzodjanak a hideg elol. Nalunk bortonbe zarjak oket a hideg elol.
Franciaorszag liberalis demokracia, Magyarorszag illiberalis bolsevizmus.
görbetükör
"... a 20 ezer forintos szabélysértési költségen felül az egész eljárás költsége megközelítheti a 250-300 ezer forintot – vagyis ennyibe kerülhet egyetlen hajléktalan előállítása."
No comment.
Clavigo
" 20 e. forintos bírság blablabla,,,,,amit a szerencsétlen valaki ügyvédje vállalt át.."... Gratula a NER-nek,,legfőképp a szavazóiknak.
vacsi
Engem is nagyon dühítenek az utcán élő, oda piszkító, bínöző életmódot folytató, részeg, drogos, stb. emberek. De most innentől a rendőrség ezekre fog vadászni, a bűnözők helyett?!
Commenter
@kereső: jaj még ez potápi is, meg az ajnározott határon túl élők...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.