Komoly összefogás mentette meg annak a 60 év körüli férfinak az életét, aki Debrecenben esett össze az utcán. Szerencsére arra járt egy szabadnapos rendőr, aki egyből megkezdte az újraélesztést, melyhez hamarosann mások is csatlakoztak.

Egy szabadnapos rendőr mentette meg a 60 éves férfi életét

Az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán osztotta meg a hírt pénteken. Mint írták, szerda este nyolc körül érkezett a riasztás, hogy Debrecenben a Szent Anna utca végénél összeesett valaki és egy arra járó, szabadnapos rendőr megkezdte az újraélesztését.

“Azonnal indítottuk a debreceni rohamkocsit, közben egy rendőrjárőr, egy orvos és egy szociális munkás is bekapcsolódott az életmentésbe, aki ismerte a beteget. Kiderült, hogy egy 60 év körüli hajléktalan férfi életéért folyik a küzdelem, aki valószínűleg infarktust kapott. A gyorsan kiérkező mentők az azonnal megkezdett, szakszerű újraélesztésnek köszönhetően beavatkozásaikkal, defibrillálással újra tudták indítani a férfi szívműködését, vérkeringését és légzését is, így stabil állapotban szállíthatták intenzív osztályra.”

– írták a mentők, megköszönve az elsősegélynyújtók hathatós, önzetlen segítségét.

(Virality.hu)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
No végre valaki az állományból aki azt teszi amit kéne,és nem a hajléktalanokat b@sztatja ezerrel!!!
egyember
@Pálinkás Pál: Vagy miután sikeresen újraélesztette -kötelessészerűen- feljelentette, setleg bilincsbe bekisérte az őrsre.
tudode
Tehát a rendvédelmisek "is" fogcsikorgatva hajtja végre ENNEK, a akármilyen jogi státusszal izmozó REZSIMNEK az embertelen jogszabályait, ők is emberből vannak.
.
Például:
.
Hasonlóan a HONTALANOK üldözésnek minősülő intézkedéséhez egy 2015-ös esemny, amikor
.
--- A rendőrök is megtapsolták az utolsó menekült kisfiút Röszkén
https://www.youtube.com/watch?v=87JhIwYWzFQ...
.
És az az emlék is felsejlik bennem, amikor bejöttek az oroszok akkor, amikor a németek kitörtek a várból, a géppisztollyal a vállukon össze, vissza ölelgettek amiatt, mert megtanultam az egyik orosz frontot túlélő rokontól, hogy Drasztvujtye tovaris!
.
És mindez a HATALOMMAL VALÓ VISSZAÉLŐK miatt történt, és történni fog, mert KATONÁSDIT szeretnek játszadozni!
.
Ettől azért SZÉP AZ ÉLET, mert vannak akik megmaradnak EMBERNEK ellentétes hivatásuk gyakorlása közben!
Eladott Ország
Elvégre, szolgálunk és védünk. 2004 óta az Unió tagjai vagyunk. Ennek minden vívmányával és negatív hozadékával együtt. Van viszont még mit ellesni tőlük. Azt is, hogy nem az emberek vannak az államért, hanem fordítva. De legalábbis egy egészséges egyensúly fenntartása lenne üdvözlendő.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél