Novemberben prémiumot fizet az állam a nyugdíjasoknak, az extra összegek kifizetésére a gazdaság jó teljesítménye adja meg a pénzügyi alapot.

A Pénzügyminisztérium államtitkára a Magyar Idők szombati számának nyilatkozva hozzátette,

először azokhoz jut el a prémium, akik átutalással kapják meg a nyugdíjukat, az ő számlájukra november 12-én érkezik meg az extra pénz. A postai kézbesítés ezt követően, november 15-én veszi kezdetét.

Pluszjuttatást nagyjából 2,5 millió nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személynek folyósít az állam – mondta Tállai András.

A nyugdíjprémium maximális összege 18 ezer forint lesz

A prémium maximális összege 18 ezer forint, ennyit kapnak azok, akinek a havi nyugdíja eléri a nyolcvanezer forintot. A kisebb nyugdíjból gazdálkodók az időskori juttatásukkal arányos összegre jogosultak.

Az állam először tavaly fizetett prémiumot a nyugdíjasoknak, az akkori juttatások együttesen 24 milliárd forintos kiadást jelentettek az államkasszának. „Az idei költségvetésben több mint 32 milliárd forintot különítettünk el erre a célra” – mondta a miniszter.

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó / Soós Lajos

(Magyar Idők)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Majd ha a remek gazdasági fejlődés mellett visszajön a svájci indexálás, és a 13. havi, akkor szóljanak! De ezek helyett urizál, lop, csal, szédíti az embereket a kormány!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
@wagabund: Megelőztél, épp ezt akartam írni. Erről bezzeg nem regélnek! És mi van a sváci indexel?
egyember
Ez a TIZENNEGYEDIK havi nyuggerdíj!
"Megigértük?!?!"
Zeta
@Desischado: az a hanyatló nyugat értelmetlen kitalációja.
A mi kormanyunk magának készíti a statisztikát , minek alapján minden olyan jól működik. A nyugdíjasok, mivel a nyugdíj csak adható, örüljenek? , hogy ennyit kapnak. Ja hogy vannak akik ennek is tapsolnak, na ezt vedzi figyelembe a vezér!!
papa.49
Megint igaz az amit a tetű cserpákszarjankó mondott ,,akinek semmije nincs az annyit is ér,, !!!
vadsanca
Eddig nem azt pofázták, hogy az átlag lesz 18000 Ft? De miért is nem lehet minden nyugdíjasnak ennyit fizetni? Ez nem diszkrimináció?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.