Áll elébe az újabb nemzetbiztonsági átvilágításnak, csupán annyit kér, akkor már Orbánt is világítsák már át, mert ezt valahogy nem tették meg állítása szerint az elmúlt 28 évben.

Mint ismert, Demeter Márta, az LMP frissen megválasztott társelnöke ellen kezdeményezett nemzetbiztonsági felülvizsgálatot Kósa Lajos, a Parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke (Demeter a bizottságban alelnök), miután a Fidesz szerint az LMP-s képviselő 30 évre titkosított adatokat hozott nyilvánosságra, valamint meggyanúsította Orbán Viktor egyik lányát, hogy egy katonai repülőgépen hozták haza Ciprusról.

Demeter Márta visszaszólt Kósának, szerinte másra is ráférne a nemzetbiztonsági átvilágítás

Demeter Márta, az LMP parlamenti képviselője felszólal a Sargentini-jelentésre reagáló határozati javaslat vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. október 3-án. Balról Ungár Péter, az LMP képviselője

Fotó, címlapi kép: MTI/Kovács Attila

Demeter Márta közleményben reagált Kósa Lajos szavaira az atv.hu cikke szerint:

Természetesen nagy örömmel állok elébe az újabb, 5 év alatt immár harmadik, nemzetbiztonsági átvilágításomnak. Ha már Kósa Lajos, a Honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke amúgy is Kövér László házelnökhöz fordul, elvárom, hogy kezdeményezze Orbán Viktor miniszterelnök nemzetbiztonsági átvilágítását, melyet folyamatosan elkerült az elmúlt 28 évben.

Kérem a bizottsági elnököt arra is, hogy a Honvédelmi és rendészeti bizottság vegye napirendre a következő ülésen a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat beszámolóját arról, hogy mit keresett Zaid Naffa, a nemzetbiztonsági ellenőrzésen kétszer megbukott jordán tiszteletbeli konzul a Magyar Honvédség honvédtisztjeinek avatásán.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Erről már sok éve szó van/volt,hogy orbán az egyedüli a parlamentben,aki még nem esett át átvilágításon.Már épp ideje lenne.Ki tudja mi derül még ki róla?Ha nincs takargatnivalója,saját magának kéne odaállnia,hogy túlessen a dolgon.De miután erre még senki nem tudta rábírni,nyilván van vaj a füle mögött,nem kevés...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kulabombaafityiszre
@Pegero: október 21., 16:46
Talán erről ha papolnál valamit.Ide másolom,hátha így megérted.

"Természetesen nagy örömmel állok elébe az újabb, 5 év alatt immár harmadik, nemzetbiztonsági átvilágításomnak. Ha már Kósa Lajos, a Honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke amúgy is Kövér László házelnökhöz fordul, elvárom, hogy kezdeményezze Orbán Viktor miniszterelnök nemzetbiztonsági átvilágítását, melyet folyamatosan elkerült az elmúlt 28 évben.

Kérem a bizottsági elnököt arra is, hogy a Honvédelmi és rendészeti bizottság vegye napirendre a következő ülésen a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat beszámolóját arról, hogy mit keresett Zaid Naffa, a nemzetbiztonsági ellenőrzésen kétszer megbukott jordán tiszteletbeli konzul a Magyar Honvédség honvédtisztjeinek avatásán."
Szeparepa2
Szarbángecire nem csak ez férne rá, hanem az is még jobban, hogy: KÖNYÖRGÖM AKASSZUK FEL... már végre valahára bassza meg... :D
Pegero
@herczeg0210: Nem mellényre gondoltam!
Vagy Te talán a melleden hordod a golyóidat?
herczeg0210
@Pegero: Sajnos tanultam művészeti anatómiát...
Pegero
@herczeg0210: Miért sajnos?
Nem szégyen a tudás, de hasznos!
Sőt...
Mondhatnám úgy is: "scientia potentia est" - a tudás hatalom!
Sámannus
Nyakig ér a szar orbányi pecojában.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél