Az 1956-os forradalom része annak a folyamatnak, amelynek eredménye a rendszerváltozás és az azt követő, harminc éve tartó békekorszak – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke hétfőn, a Rákóczi Szövetség Műegyemeten tartott október 23-ra emlékező rendezvényén.

A kormánypárti politikus – a nagyrészt határon túlról érkezett diákok előtt tartott – ünnepi beszédében kifejtette,

a szuverenitás megszerzésére nem egy pillanatként, hanem hosszabb folyamatként kell tekinteni, ilyen értelemben pedig sem az 1848-49-es, sem az 1956-os forradalom nem tekinthető bukásnak, hiszen előbbi az 1867-es kiegyezéshez, utóbbi az 1989-90-es változásokhoz vezetett, amelyek egyaránt jelentős fejlődést eredményeztek az országnak.

Kiemelte,

a napjainkban zajló európai viták is azt bizonyítják, hogy a szuverenitás megszerzése egy folyamat, továbbá azt is, hogy a forradalmakban elért nagyobb fokú függetlenség el is veszíthető, ahogy az történt többször is.

Németh Zsolt szerint a magyar útként is nevezhető kormányzati politika lényege éppen ezért, hogy egyszerre erősítse a szuverenitás külső és belső összetevőit, vagyis növelni tudja az ország nemzetközi mozgásterét és ezzel egy időben segítse a magyar társadalom minél hatékonyabb megerősödését.

A Fidesz politikusa a Kárpát-medencei magyarság belső szuverenitása egyik legfontosabb elemének nevezte a demográfiai helyzet javítását.

A magyar kormány ezen a területen érzékelhető elmozdulást ért el az elmúlt években különböző gazdasági ösztönzőkkel és a gyermekvállalás divatba hozásával – tette hozzá Németh Zsolt.

A parlament külügyi bizottságának vezetője kitért arra is, hogy az elmúlt harminc évben folyamatosan bővült a határon túli magyarok szuverenitása, ugyanakkor továbbra is vannak rendezésre váró ügyek, amelyekben a magyar közösségek számíthatnak az anyaország támogatására. Németh Zsolt példaként hozta a kárpátaljai magyarok helyzetét, akiket megnyugtatott, hosszú távon semmi sem fenyegeti magyar kettős állampolgárságukat.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mackoka46
Sajnos olyan helyzetben vagyunk, mintha nem lett volna 56. Mióta a seggem kilyukadt ott van a kút az udvaron. Most futkossak... hát a nagy f@szt a g€cinek. De ne sírjak, mert a tolvajok fejedelme a kamarától kegyelmezne...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél