Megkezdődött az október 23-i központi ünnepség a fővárosban, a Terror Háza Múzeumnál, ahol felszólal Orbán Viktor miniszterelnök.

Az épület előtti terület – amelyet az Oktogon és a Vörösmarty utca között kordonokkal zártak le –, szinte teljesen megtelt, de az Andrássy úton folyamatosan érkeznek az érdeklődők, sokan magyar zászlót lobogtatnak, többen kokárdát is viselnek.

A később érkezők az Andrássy úton, a kordonozott területen kívül hallgathatják végig a beszédet.

Orbán Viktor beszéde előtt felszólalt Schmidt Mária, a Terrori Háza Múzeum főigazgatója is.

Megkezdődött a központi ünnepség a Terror Házánál – Orbán Viktor beszéde előtt felszólalt Schmidt Mária is

Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum és a XX. Század Intézet főigazgatója beszédet mond az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 62. évfordulóján tartott megemlékezésen a fővárosi Terror Háza Múzeumnál 2018. október 23-án. MTI/Kovács Tamás

Azt mondta,

a kommunisták született lúzerek voltak, és ezt ők is tudták.

Ezért kellett az erőszak, a terror, a megszállás, e nélkül ugyanis a kommunistáknak esélyük sem lett volna az emberek felett "basáskodni" – tette hozzá.

Kitért arra is:

a magyarok nem voltak és – reméli – soha nem is lesznek politikailag korrektek, mert az megöli a szabadságot, amely nélkül a magyarok nem képesek élni.

Hangsúlyozta:

itt az ideje, hogy kimondjuk: ami 1989-ben történt, antikommunista forradalom volt, amelynek nem kellett véres szabadságharccá fejlődnie.

Forrás: MTI

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
anima
Ez szép kép.
Orbán ott hájpolta magát, ahova való - Orbán egy terrorista.
Nemrég egy bejegyzésemre azt a választ kaptam, hogy "De az oroszok még nem támadtak meg senkit."
Ez nem igaz, elsősorban (Afganisztán, Krím)
Másodsorban a lényeg, hogy ők megemlékszenek azzal, hogy a saját népüket pusztítsák, mint most Orbán.
Sztálin a legnagyobb ország diktátoraként a saját népét, a saját hozzátartozóit pusztította.
Harmadsorban: Ilyen béna gyökerek ezek az oroszok! A hatalmas fegyverzetükkel önmaguk belterjesei.

Örülök, hogy nem vagyok orosz (sem).
Commenter
@bakcsubakka: kósa szervezett ilyen buszos kivonulást (szefizett is) a busz utasaival már a választási kampányban is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.