A Demokratikus Koalíciót azért október 23-án hozták létre, mert a DK alapítói Nagy Imre oldalán állnak – mondta a párt elnöke keddi, budapesti megemlékezésükön.

Gyurcsány: a DK Nagy Imre oldalán áll

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke beszédet mond a párt október 23-i rendezvényén az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 62. évfordulóján a Novotel Budapest Cityben 2018. október 23-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Gyurcsány Ferenc beszédében úgy fogalmazott: nem lehet kicsit, vagy nagyon ellenzékinek lenni, mivel az ellenzékiségnek ebben az értelemben nincs jelzője.

A demokratikus politikai rend lényege, hogy nem fekete vagy fehér, nem lehet kicsit közel vagy nagyon messze állni a Fidesztől, csak szemben állni lehet vele

- jelentette ki.

Hangsúlyozta, nem törődnek azzal, hogy mit mondanak rájuk, mert a DK elfogadott egy európai, polgári, jogállami mércét. Ha ennek a mércének az alapján nevezik gazembereknek a kormányon lévőket, akkor nincs lelkiismeret-furdalásuk, mert ők "gazemberek, politikai és büntetőjogi értelemben egyaránt" – jelentette ki a politikus.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.