A XX. század kommunista, fasiszta hatalomgyakorlás eszközei napjainkban is kísértenek, különösen Ukrajnában – hangsúlyozta Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora kedden Budapesten, a Terror Háza Múzeumnál tartott központi ünnepségen.

Orosz Ildikó szerint napjaink ukrajnai eseményei emlékeztetnek a 100-150 évvel ezelőtti, zsidók elleni tüntetésekre. Kifejtette: a kárpátaljai magyarokat akarják hibáztatni az ország gazdasági, politikai csőd közeli helyzetéért. Az utóbbi években rendszeressé vált, hogy a tévécsatornák kárpátaljai magyarokat becsmérlő műsorokkal félrevezetik a közvéleményt, történelmi emlékhelyeiket, emléktábláikat megrongálják, történelmüket átírják. A városokban fáklyás menetet szerveznek arcukat eltakaró fiatalok, a kettős állampolgárok személyes adatait közzétették egy "halállistának" tartott honlapon, míg a parlament honlapján azért gyűjtenek aláírást, hogy tűzzék napirendre a kitelepítésüket.

A kárpátaljai magyarok érdekeiért a világon sehol nem tiltakoztak, csak Magyarországon – jegyezte meg, hozzátéve: "egyedül Magyarország áll mellettünk, köszönjük Magyarország".

A rektor azt mondta: az ellenük irányuló provokációk megsokszorozódtak. Példaként említette a több törvénnyel, nemzetközi szerződéssel ellentétes új oktatási törvényt, legújabb vádként pedig a szeparatizmust emelte ki.

Kiemelte: örülnének, ha az ukrán állam gondoskodna róluk és Kárpátaljáról, és nem szorulnának a magyar állam támogatására. Azt mondta: a kárpátaljai magyarok nem akarnak többet, mint amire minden ember vágyik, hogy családjuknak többé-kevésbé kiszámítható jövőt építhessenek olyan közegben, ahol biztonságban érezhetik magukat. Ehhez elsősorban stabil politikai és jogi környezet szükséges, ahol a megtermelt javakból, az általuk fizetett adókból arányosan részesülnek. Orosz Ildikó azt mondta: hálásak a magyar kormánynak a gazdasági, szociális, kulturális segítségért és a politikai kiállásért, amely – mint fogalmazott – "olyan nemes, mint az '56-os ifjak küzdelme volt".

A kárpátaljai magyarok képviseletében felidézte: 1956-ban minden kárpátaljainak volt tapasztalata a szovjet rendszerről, annak működéséről, s mindannyian követték a magyarországi eseményeket. Volt aki, megpróbált átszökni a határon, hogy csatlakozzon, alakultak csoportok is, akik röplapokat terjesztve üzentek a szovjeteknek: "hagyják el Magyarországot".

Orosz Ildikó kiemelte: a 62 évvel ezelőtti fiataloknak volt merszük szembemenni a világ egyik legnagyobb hatalmával, azért, hogy az utánuk következő magyar generációknak legyen esélye egy emberhez méltóbb, szabadabb életre. Ők kezdték lebontani a kommunista világot Európában – hangsúlyozta a rektor.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél