A térség országgyűlési képviselője szerint egyetlen alföldi ember sem érdemli meg, hogy akkor kelljen vesztesként élnie a saját városában, amikor a hazája újra nyerésre áll a történelemben. Lázár János kiemelte, meggyőződése, hogy 2010-et követően azért győzedelmeskedhetett – eddig – háromszor is a Fidesz körül kialakult új politikai kultúra, mert a töketlenség helyett tetterőt, a szövegelés helyett cselekvést, az ígéretek helyett végre eredményeket kínált Magyarországnak. Lázár János is részt vett az 1956-os forradalom évfordulójának makói ünnepi megemlékezésén. A térség országgyűlési képviselőjének teljes beszédét itt olvashatja: Régi és terméketlen vita, hogy a nemzeti ünnepeken, március 15-én, augusztus 20-án vagy épp október 23-án szabad-e aktuálpolitikával foglalkozni? Szabad-e a nemzeti történelmünk egy-egy fontos fejezetét, annak tanulságait a jelenre alkalmazni? A múltból a mára vonatkozó üzenetet kiolvasni? Szerintem nem egyszerűen szabad, hanem kell is. A nemzet...

Forrás: makohirado.hu
Feltöltő: lópicigáspár
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Lázárnek nem kéne a szomszédba mennie ahhoz, hogy baromságokat mondjon!! Az "övéi" előtt miért nem mert beszédet mondani?? Gyáva, megalkuvó és hazaáruló tolvaly, mint a többi!!??
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lópicigáspár
Ez a kis részlet mindent visz! Mondja ezt az, aki sértett dedósként viselkedik a polgármester választás elbukását követő retorziók bevetése után! " Ha valaki egy győztes országban vesztes várossá tesz egy települést, az áruló. Árulója a közösségének, árulója az ’56-os örökségének: a szülőföldünk fehér gárdás szellemiségének. Magyarország minden települése, az Alföld minden falva, községe, kis- és nagyvárosa megérdemli, hogy olyan emberek vezessék, amelyek nem a saját politikai ambíciójuk túszává, hanem az egyre sikeresebb, jobb érdekérvényesítő képességű magyar politika nyertesévé, haszonélvezőjévé teszik a közösséget, amelyet képviselnek. "
Jozefina
Lázárnek nem kéne a szomszédba mennie ahhoz, hogy baromságokat mondjon!! Az "övéi" előtt miért nem mert beszédet mondani?? Gyáva, megalkuvó és hazaáruló tolvaly, mint a többi!!??
colibri
Mikor fogja már be a száját végre ez a nagyorrú kaján vigyorú pojáca? Ez akar/t Magyarország első sz vezetője lenni? Régen rossz ennek az országnak, ha csak ilyenek éreznek ambíciót és van is, akik hisznek neki. Hova süllyed már ez a világ? Meddig lehet ezt átvészelni??
papa.49
Cserpákszarjankó !!!
Miben vagyunk mi győztesek, kemény küzdelemmel lekerültünk a 27. helyre az Unióban szinte minden tekintetben !!!
Amiben az első helyek egyikén állunk az a halandóság, az emberek pusztulása, az egészségügy, a tanítás CSŐDJE, és a MÉRTÉKTELEN, SZEMÉT, HAZUDOZÁSOTOK !!!
vacsi
Mi van ennek az embernek a fejében, káposztalé?! Mert ész, az biztosan nincs! Már az is gyanús volt, hogy a 2020-ban születendő gyerekeket elzárná a cigizés lehetőségétől!
Nessy
Akkor nagyon sok "áruló" van kis hazánkban! Hány önkormányzat veszteséges? Előbb nézd meg a számokat, aztán jöhet a propaganda duma!
solidedge
Lázár gondolom Békéscsabára gondolt. Itt viszont a Fidesz képviselői teszik tönkre a várost bojkottálva annak működését. Hát ilyen sötét ez a Fidesz.
csak úgy....
Csak nem a pécsi Pávára gondolt a Jani ? ;)
Yoda69
Hat luzer akkor neked bortonben a helyed, mert Hodmezot ugy eladositottad a regnalasod alatt, hogy a fal adja a masikat.
Hari
@Nessy: igen kb. 8 millió , mégis a Fidesznek van kétharmada.
magyarbakancs
Lázár úr!
Menyen el Észak -Magyarországi falvakba megnézni menyire nyertesek.
Az utak rosszak,tömegközlekedés olyan foghíjas.
Orvosi ellátás na az nincs.Van Szent István szobor minden faluban.
Munka csak közmunka ha a várostól 15 km-r -nél messzebb laksz fel se vesznek a városba dolgozni vagy mehetsz a saját költségeden 12-13 ezer a buszbérlet na meg a városba a helyi járat 4-5 forint.
És minimál bérre vagy bejelentve.
És nyertem egy hangszórót.
Hari
A "nemzeti" ünnepek aktuálpolitikai célokra való felhasználása-s ez mindenkire értendő- elérte az ünnepek leértékelését. Ez mára a megemlékezéseken résztvevők számában egyértelműen megnyilvánul. Nagyon szomorú tény, hogy ezeken az alkalmakkor sem lelhető fel az un. nemzeti összefogás csírája sem, csak az acsarkodás. Hát itt tartunk, de meglehet ez a helyzet csak romlani fog.
kokopelli
@Jozefina: (9:41)
...én azt úgy ismerem: "
"Lázárnak nem kell a szomszédba menni észért,mert meg van ő annélkül is!"
sokanvagyunk
@csak úgy...: (10:01) talált... - és nem süllyed el?
Commenter
Mégis miről beszél Lázár János? Milyen győztes országról? A magunk és a mások elleni harcban valóban verhetetlenek vagyunk, orbán állandó hadakozásának köszönhetően az Unióban pedig sereghajtók szinte mindenben hát ez ám a győztes ország! A kirgizi szintre már leküzdöttük magunkat.
sokanvagyunk
@Shikari: "Ha valaki egy győztes országban vesztes várossá tesz egy települést, az áruló." - kivéve ha az például pécsi, aki ugyebár nem alföldi.
Yoda69
@Shikari: A tobbszaz milliardos adossagot ki hozta ossze?
Szerinted biztos Marki, az elmult par honap alatt.
Gondolkodj ember, mielott butasagokat bofogsz ide.
kisrigó
A "hazája nyerésre áll a történelemben?!" Arról beszél, hogy ők mindent "megnyertek", elloptak, gátlástalanul, pedig a haza nem egyenlő a tolvaj bandával!! Látszik,hogy mennyit teszel Hódmezőért! Teljesíted orbán parancsát, aljas, sunyi módon lehetetleníted el a város működését! Csak nem megint adósságba akarod hajszolni a várost?! Hogy is volt az a több milliárdos adósság, meg az az "apró-cseprő", amit most nyög a város?! Ezt nevezed te sikernek?!
szép új világ
@Shikari: Igazad van! Ha egy polgármester alkalmasságát az dönti el, hogy mennyit tud lopni és hogy tud hazudni, akkor Márki-Zay bukásra van itálve! Valóban alkalmatlan!
Commenter
@Yoda69: Márky Zay Péter már a beiktatása másnapján nyilvánosságra hozta hogy Lázár és munkatársai gyakorlatilag csődbe vitték a várost. Tegnap pedig megmondta hogy a rendszer már elment a falig, sőt azon túl és még mindig tűrünk...mindent elmondott ezzel Lázár ellenében többet is, mint lehetett.
csak úgy....
@Shikari: neked, ma is az ágy alá gurult a gyógyszered?
te,mi mindenre nem (óccsón) vállalkozó tibi ... :)
sokanvagyunk
@Shikari: Igazad van..., sokat romlott azóta a megítélése.
Yoda69
@Shikari: Naná, mert hozták nyilvánosságra mennyi pénz tűnt el. Marki szembesült a tényekkel, de még neki se volt egyszerű megszerezni az adatokat, ha visszaemlekszel rá.
Na most gondol el az ország mekkora szarban van a fideSSes rabló 8 ev után.
papa.49
A cserpákszarjankó ,,uralkodása,, alatt Hódmvásárhely 24 milliárdos adósságot produkált, ez TÉNY EZEN NINCS MIT VITATKOZNI, AMIT MI MINDANNYIAN FIZETTÜNK KI, mivel a kontár kurmány rendezte az adósságot !!!
DE UGYE A KORMÁNYNAK NINCS PÉNZE CSAK AMIT AZ EMBEREK BEFIZETNEK ADÓBA, ERGO MINDENKI ÁLLTA A TÁSKAHORDOZÓ BALFASZSÁGÁNAK KÖVETKEZMÉNYEIT !!!
Ki mondta rá, hogy ,,táskahordozónak,, jó az előző fideszes polgármester a Rapcsák András !!!
Eriksson
@solidedge: 09:49
Békéscsaba polgármestere is független, úgy tudom. Teszi a dolgát, és eddig egyetlenegyszer sem volt hallható tőle, hogy a Fideszesek ellehetetlenítették volna munkájában, hogy ettől hátrányos lenne a helyzete.
És azt sem hallani róla, hogy ő maga beleszólt volna az országos politikába.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.