Az MSZP-Párbeszéd benyújtotta az Országgyűlésnek a februárban kilenc ellenzéki párt által aláírt, civil szervetek közreműködésével készített oktatási minimumprogamot, amely ciklusokon átívelő, pártfüggetlen oktatási javaslatcsomag – közölte az MSZP országgyűlési képviselője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kunhalmi Ágnes azt mondta, a magyar oktatás számos válságtünetet mutat: nő a funkcionális analfabéták száma, növekszik a pedagógushiány, a középosztály "kimenekíti" gyerekeit az állami közoktatásból, a szakképzés zsákutcás.

Szerinte 2018-ban akkor kap megfelelő minőségű és mennyiségű tudást egy gyermek, ha családjának van pénze.

Elmondta, az oktatási minimumot a Tanítanék Mozgalom és az Oktatói Hálózat készítette, februárban a Jobbikon kívül kilenc párt, köztük parlamenten kívüli szervezetek is aláírták, most határozati javaslatként került a Ház elé.

Ha az Országgyűlés elfogadja a programot, akkor rendbe lehet tenni az oktatás ügyét Magyarországon

- hangoztatta.

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője rögzítette: szeretnék, ha az oktatásban valósággá válna a minden gyermek egyenlően számít elv.

Hozzátette: azt szeretnék elérni, ha családi háttértől, településtípustól függetlenül mindenki szorgalmának és tehetségének megfelelő végzettséget szerezhetne.

Kiemelten fontosnak nevezte, hogy az oktatási minimum eltörli a középiskolai érettségik közötti különbséget, mindenkinek lehetővé téve ezzel azt, hogy beléphessen a felsőoktatásba. A program a világnézetileg semleges oktatást szorgalmaz és sürgeti a szegregáció megszüntetését – részletezte.

Az ellenzéki politikus elmondta, az oktatási minimumban nem szerepel, de egy oktatási programban helyet kell kapnia annak a javaslatnak, hogy mindenki ingyenesen szerezhesse meg az első diplomáját.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

relatív
Volt már a többszáz javaslat közül, melyet nem utasított el a regnáló a parlamenti szavazásban ?!

Az igyekezet elismerésre méltó, de minden hiábavaló, mely nem a regnáló sötét agyából (?) pattan ki, ez a gyakorlat !
Manhattan
Demeter Márta, az LMP képviselõje kérdést tesz fel az Országgyûlés plenáris ülésén 2018. október 24-én.
„Orbán 28 éve nincs átvilágítva” – mondta Demeter Márta, majd elnémították mikrofonját a Parlamentben. Ehhez mit szóltok?
Commenter
@Manhattan: bevált gyakorlat. Tordai Bencét (Párbeszéd) 2 x is elnémították már hasonló módon, sőt örökre ki is tiltották korábban a Parlamentből mert orbán dolgozószobájának ajtajára a Putyin csicska feliratot rakta ki...
Commenter
@relatív: a javaslatot egyszerűen csak lesöprik majd az asztalról.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.