A kormány továbbra is úgy tartja, hogy minden, az utóbbi időszakban Magyarországot érő támadás mögött egyértelműen a bevándorlás kérdése állt – jelentette ki a kormányszóvivő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, a kormányülés szünetében.

Kormányszóvivő: minden Magyarország elleni támadás mögött a bevándorlás áll

Kovács Zoltán az Európai Parlament néppárti frakciója vezetőjének nyilatkozatára reagált. Manfred Weber kedden a magyar kormány óriásplakátjaira vonatkozó kérdésre válaszolva kijelentette, hogy

elfogadhatatlan összevegyíteni a jogállamisággal összefüggő európai uniós eljárások miatt indított vitákat a migrációs politika terén kialakultakkal.

A kormányszóvivő úgy vélekedett, hogy a korábbi, a jogállamisággal, az alkotmányossággal vagy a médiatörvénnyel kapcsolatos vitákat jogi értelemben évekkel ezelőtt lezárták.

A mostani nyitott kérdések mögött teljesen egyértelmű, hogy a migráció ügyében képviselt magyar álláspont húzódik meg

- hangoztatta.

A kormány nem fog változtatni az álláspontján, mert azt a magyar emberek döntése és felhatalmazása alapján képviseli – tette hozzá Kovács Zoltán. A magyarok az elmúlt három évben többször – legutóbb az országgyűlési választáson – kinyilvánították szándékukat és akaratukat, és a kabinetnek ezt kell képviselnie az Európai Unióval, az európai politikusokkal folytatott vitában. Nem engedhető meg, hogy Magyarországból bevándorlóországot csináljanak – hangsúlyozta a kormányszóvivő.

Kérdésre Kovács Zoltán hangsúlyozta, ismert, hogy Manfred Weber miként szavazott a Sargentini-jelentés vitájában. A magyar álláspont egyértelműen az, hogy az országot érő támadások mögött a migráció elutasítása áll

- húzta alá.

Manfred Weber támogatta a Sargentini-jelentés elfogadását az Európai Parlamentben szeptember 12-én e kérdésről tartott szavazáson.

A kormányszóvivő álhírnek,

"a fake news klasszikus kategóriájába" tartozónak minősítette azt az értesülést, amely szerint Orbán Viktor miniszterelnök vétója miatt nem írtak alá a közelmúltban közös nyilatkozatot a visegrádi négyek (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) és a japán kormányfő találkozóján.

Arra az újságírói megjegyzésre, hogy Jean-Claude Juncker, az EB elnöke azt mondta, Erdély és Románia egyesülésének centenáriumát Európának közösen kellene ünnepelnie, Kovács Zoltán úgy reagált: erről kétféle véleményük is van. Az "epés" úgy szól, hogy Jean-Claude Juncker "az állapotának megfelelően nyilatkozott", a visszafogottabb pedig úgy, a történelmi ismeretek hiánya csak ráerősít az EB-elnök alkalmatlanságára.

Kérdésre felelve Kovács Zoltán azt mondta, hogy az utóbbi időszakban Orbán Viktorról és családjáról később álhírnek bizonyult információkat közzétevő portálok a kiadás előtt nem keresték meg a kormányzatot. Kivételként említette és korrektnek nevezte ugyanakkor az RTL-t és az ATV-t. Kovács Zoltán szerint fel kell készülni arra, hogy a következő időszakban napi szinten meg fog ismétlődni az "álhírgyártás", naponta várhatóak támadások ellenőrizetlen információk alapján.

(MTI)

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szép új világ
Van ebben az országban kb. 2 millió FIDESZ szavazó, de már azok közül csak egy részük hiszi ezt már el. Aztán van 7 millió értelmes ember akik meg egyenlőre csak röhögnek rajta. A gond majd akkor lesz, mikor az utóbbiaknak elfogy a türelmük.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
JAJMÁR
A birkák igénylik a rendszeres mosást...
Commenter
@papa.49: buta, bávatag arckifejezés, gülü szemek, tarkopasz fej, csak a turbán! hiányzik róla olyan mint a legbutább oszmán bég szolga volt aki a fényességesen kívül senkit sem látott...
kokopelli
@Pegero: elgondolkodtál azon,hogy a Soros olyan emberekkel van egy szinten mint
az Obama-ék,a Clintonék,a Robert De Niro,,a Joe Binden és a többi demokraták!
Ugyanis ezek mind állítólagos ellenségük robbantgató szemeteknek!
A megjelent cikkek sok nyugati országokban úgy kezdődtek:
"A bombákat nem a D.Trump szállította,de a gyujtószerkezetet igen" !
(a fideszék is kaptak,vagy csak előjegyezték őket) :-(
kokopelli
@Pegero: pár órával a kommentem után a külföldi adók már jelentették,
hogy Floridában elkapták a börtönviselt "féleszű Trump imádót"! Rendben,
ha válaszolni nem tudsz,de én akár értelmetlen képek nélkül is nyugodt vol-
tam,mert inkább a külföldi forrásokkal foglalkoztam! ;-))))))))))))))))))
mackoka46
Minden támadás mögött a despota zsarnok és nímandjai állnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.