Zalatnay Cininél tizenhat évvel ezelőtt diagnosztizáltak az orvosok petefészekrákot, de példamutató kitartásának köszönhetően legyőzte a gyilkos kórt.

„Hála Lintner professzornak, aki megműtött, megszabadítottak mindentől. Teljesen kipakolt a doki bácsi. Ha nem így lett volna, valószínűleg már nem élnék. Azt mondta, százból kilencvenen nem élik túl” – mondta el Star magazinnak Cini. 

„Esetemben sokat számított, hogy műtét közben, mialatt én aludtam, az orvos eldöntötte, hogy a biztonság kedvéért mindent eltávolít. Ennek ellenére kiírtak egy kemóra, csak én nem engedtem, hogy rögtön a legerősebbet kapjam” – tette hozzá. 

„Kész csoda volt: reggel még kemót kaptam, este pedig másfél órás koncertet adtam” – mesélte a lapnak büszkén Cini, akinek rögös út vezetett a gyógyulásáig – derül ki a Blikk szemléjéből. 

Cikk- és címlapkép: Facebbok/  Zalatnay Sarolta

(Blikk)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Veleda
Most akkor beteg még, vagy már kigyógyult? a franc se érti:))
Veleda
Most akkor beteg még, vagy már kigyógyult? a franc se érti:))
ittott
egy loncsos liba. tenyérnyi szeméremajkakkal. ott lehetett makkolni. az agya beteg. de az folyamatosan.
gybognarjr
Minden jót kívánnék ennek a nőnek, egészségileg. Ugyanakkor már régen nem kellene írni róla, mert az eljáttszott becsületet és elismerést nem szerezheti vissza, ezt pedig mind magának köszönheti.
Manhattan
Most 70 körül van. A fotón 20. Fél évszázadi képpel jönni? Ejnye-bejnye!
terlasz
Így most már tényleg jár neki a Kossuth-díj, amit egy ideje követel.
Veleda
@terlasz: Kell még hozzá egy koncert a Vitya születésnapjára, és meglesz!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.