Jelentősen romlott a helyezet Ukrajna vonatkozásában, ugyanis semmi nem történt az oktatási törvény módosításának ügyében, és elfogadták a nyelvtörvényt is, amely az oktatás mellett a kultúrában, a médiában és a közigazgatásban is elveszi a nemzeti közösségektől saját anyanyelvük használatának lehetőségét – jelentette ki Szijjártó Péter Brüsszelben csütörtökön.

Szijjártó: elfogadhatatlan, amit Ukrajna művel
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A külgazdasági és külügyminiszter Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával folytatott megbeszélését követően magyar újságíróknak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, Magyarország elfogadhatatlannak tartja, hogy Ukrajnában egy NATO-tagország állampolgárságával rendelkező embereket listáznak, velük szemben titkosszolgálati módszerekkel nyomozásokat folytatnak.

Egy NATO felé igyekvő, azzal szorosabb együttműködésre törekvő ország részéről elfogadhatatlanok a magyar kisebbség ellen irányuló, közelmúltban tapasztalt cselekedetek és az, hogy Kijev nem lépett azonnal ezekben az ügyekben

- szögezte le Szijjártó Péter.

Mint elmondta, a főtitkárt arról tájékoztatta, hogy az ukrán elnöki hivatal és a parlament honlapján még tegnap délután is megtalálható volt az az aláírásgyűjtő petíció, amely a kárpátaljai magyarok deportálására hívott fel és gyűjtött aláírásokat.

"Nyilvánvaló, hogy ezen körülmények közepette nem tudunk hozzájárulni ahhoz, hogy NATO-Ukrajna bizottsági ülés legyen a következő külügyminiszteri találkozó során"

- közölte.

Aláhúzta, annak összehívása kizárólag Ukrajnán múlik, ugyanis azon feltételek teljesítése, amelyeket a Velencei Bizottság elfogadott, az Európai Unió és a NATO magáévá tett, nem lehetetlen. Tájékoztatása szerint Jens Stoltenbergnek felvetette, vajon komolyan vehető-e Ukrajna NATO iránti elkötelezettsége, ha az egyszerű és egy éve ismert feltételeknek Kijev nem felel meg.

Szijjártó Péter elmondta, Magyarország nemcsak fenntartja jelenlétét a NATO-missziókban, hanem kész növelni is szerepvállalását. Tájékoztatása szerint a ciprusi ENSZ-misszióból közelmúltban hazatért 77 magyar katona jövőbeni NATO szerepvállalásáról Magyarország hamarosan megkezdheti tárgyalásait az észak-atlanti katonai szövetséggel. Ennek érdekében hamarosan közös munkacsoport jön létre, amely sorra veszi, hogy a NATO-nak hol vannak hiányzó, feltöltésre váró kapacitásai a nemzetközi misszióiban.

Hozzátette, Magyarország a koszovói NATO-misszió harmadik legnagyobb hozzájárulója, Afganisztánban hamarosan száz fölé emeli a katonák számát, Irakban pedig jelen van az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni koalícióban.

A miniszter elmondta, arról tájékoztatatta a NATO főtitkárát, hogy a magyar haderőfejlesztés érdekében Magyarország saját gyártókapacitás kiépítése felé tett lépéseket, eszközbeszerzésekről szóló jelentős szerződések aláírása előtt áll NATO-tagországokkal, amelyek nyomán a fejlesztésekre szánt honvédelmi költségvetésen belüli 20 százalékos teljesítései arány már a jövő évben teljesíthető lesz. A 2 százalékos védelmi költségvetési arányt pedig már a 2024-es határidő előtt el fogja érni.

A külgazdasági és külügyminiszter azt is hangsúlyozta, Magyarország továbbra is bővítéspárti ország, véleménye szerint a Nyugat-Balkán stabilitása pedig alapvető biztonságpolitikai kérdés.

Magyarország támogatja Macedónia NATO-tagságának mielőbbi megadását, és támogatja azt is, hogy Bosznia, valamint Georgia számára a szövetség aktivizálja a tagsági akciótervet – közölte Szijjártó Péter.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Ami egyenes következménye az általatok folytatott állam (ukrán) kampánynak !!!
Szargyártó térjél már észre, ha belepofázok az ottani dolgokba akkor az ott élő magyarok isszák meg annak levét, ENNYIRE NEM KÉNE MÁR HÜLYÉNEK LENNETEK !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Commenter
@papa.49: ráadásl mind az alacsony származású és alacsony képességűeket. Így kerülhettek ezek a jogi karra is. Normális esetben, a párt nélkül egyetlen egyetem, de még gimnázium közelébe se kerülhettek volna!
papa.49
@Commenter: Pontosan de egy valami biztos, a rendes ember ismérve NEM RÚGUNK BELE ABBA AKI SEGÍTETT VALAMIT ELÉRNI !!!
Akkor se ha NEM ÉRTEK EGYET VELE !!!
Ez a tahótajtparaszt cickányok e Soros kenyerén lettek valakik, most meg kigúnyolják, égetik azt aki kenyeret adott a kezükbe !!!
Nem kell a Sorost szeretni, de gyalázni se kell, percnyi politikai érdekekért, de ez amit művelnek cigány szokás is, mert adsz neki kenyeret, hogy ne éhezzen, hálából kirabol !!!
Commenter
@papa.49: de ők nem egyszerűen csak belerúgnak lejárató módon politikai fegyverként, megfélemlítő és veszélyes tényezőként használják és járatják le.És ő is csak tűr...
papa.49
@Commenter: Tudna a csuti ellen tenni de nem piszkolja össze magát, azzal hogy leereszkedik ehhez a gyökérhez több emelet mélységbe !!!
Commenter
@papa.49: nyilvánosan legalább is nem tesz ellene, de barátok már nyilván többé nem lesznek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.