Őrizetbe vették Pécsen az első hajléktalant, aki ellen már az eljárást is elindította a rendőrség.

Pécsen is őrizetbe vettek egy ember a hajléktalanok üldöző jogszabály alapján

Az Uránvárosban elfogott középkorú férfi tárgyalására pénteken kerül sor – írja a szabadpecs.hu-ra hivatkozva a Blikk.

Mint kiderült: korábban két, nagyon rossz fizikai és higiéniás állapotban lévő férfit igazoltattak az egyik buszmegállóban. Egyikük azonban a rendőrök többszöri felszólítására sem működött együtt, ezért vehették őrizetbe. A másik hajléktalan vélhetően egy szállóra ment el a kint lévő szakmai személyzettel, így vele szemben nem indítottak eljárást.

A szemtanúk szerint mind a rendőrség, mind pedig a Támasz Alapítvány munkatársai korrekten jártak el az eset során.

(Blikk)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Nem tudom önálló cikként bemásolni, a Propi szerint nem megbízható.
Kár, csalódtam az oldalban.
Olvassátok azért, amíg még itt lehet:
"Emberek! Akik még azok! Gondoljátok meg: mi lenne, ha szednétek a papundekliből készült sátorfátokat, és egy hűvös éjszakára megágyaznátok magatoknak Budapest utcáin, járdáin, lépcsőházaiban? Ne féljetek, nem visznek el benneteket! Nincs annyi férőhely az összes magyar börtönben, amennyi a fedél alá kerülésetekhez kellene. Egyébként is: pár tucat férőhelyet fönt kell tartani! Dübörögve viruló hazánkban, akár az egészségügyben, a kórházi ellátásban, a büntetés végrehajtásban is van olyan színvonalú „osztály”, részleg, ahova kitűnő és kiváltságos ellátással várhatják akár a VIP-es elítélteket is."
www.sztarklikk.hu/kozelet/hajlektalanok-es-hajlekosok/343697/
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
F_Viktor
@csak úgy...: Írod:
"Kit szeretne az elvesztett otthonaikba költöztetni és miért !?"

Pl. olyan fityeszes befektetőket akik a negyedik lakásukat vásárolják CSOK-ból.
Ami aztán még jobban felnyomja a lakásárakat, s extra profittal fogják eladni.
kereső
Tessék mondani miért nem értek magyarul? A Tv. büntetni rendeli az utcán lakhatást.Ki lakik az utcán?Az akinek az utca a hajléka-mert nincs az utcán kivül lakása.Kit visz be a rendőr,miután háromszor figyelmezetetett? Azt aki az utcán lakik-mert neki az utca a lakhatás helye.Ha a Tv.tényleg az "utcán lakást" büntetné,akkor az utcát kéne előállitania a rendőrnek,mert az utca az oka ,hogy ott emberek lakhatnak. Mivel az utca nem előállitható-igy marad az akinek az utca a hajléka.Azaz az akinek az utca biztositja a lakhatást- az utcán. Nos akkor kit is rendel büntetni ez az embertelen Tv?Hogy nevezi a magyar nyelv azokat az embereket,akiknek az utca biztosit!!lakhatást? Nem hajlék nélkülinek-vagy hajléktalannak? A hülyék meg haljanak meg hülyén,ha eljön az idejük.
csak úgy....
@Shikari: ezért a bugyuta mondatér,hajnali kettökor fölkeltél,te ökör ?
Aki Én
@Shikari: Hazaáruló féreg vagy, akit a nagy többség majd méltón megbüntet. Rosszabb vagy mint maga a kormány, mert nélkületek buta, uszítók nélkül nem is létezhetnének. A butaságotok és aljasságotok egy országot nyomorít. Ha egyszer megérted mit teszel, a Dunának mész szégyenedben.
Aki Én
@Shikari a szellemi mélyszegény: Te mondtad, de te köztudottan egy buta, hazug, nemzetellenes féreg vagy. Vagyis totál hiteltelen és nevetséges :)
Úgyhogy mondjad csak...
Mondtam már, ha tényleg olyan lenne a többség mint te, már kipusztultunk volna.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.