Brutális tette után még órákig a helyszín közelében tartózkodhatott, sőt vissza is térhetett áldozatához a soroksári kocogó nő gyilkosa – tudta meg a Bors. A tettes alighanem pánikba esett és bizonyítékokat akart eltüntetni.

Meggyilkolt kocogó nő: visszatért áldozatához a bepánikolt tettes

A bulvárlap szerint kérdések sokaságát veti fel az a körülmény is, hogy a keresők milyen pozícióban bukkantak rá Kardosné Gyurik Krisztina holttestére.

A Bors információi szerint ugyanis az orvos szakértői vélemény egy ellentmondásra hívja fel a figyelmet.

A nyomozati iratokból világosan kiderül, hogy az egyik orvos szakértői megállapítás szerint hosszú ideig, órákig feküdhetett a hátán a holttest. A helyszíni szemléről készült jegyzőkönyv viszont egyértelműen rögzíti, hogy az áldozatot hason fekve találták meg

– mondta a Borsnak dr. Lichy József, a gyilkossággal gyanúsított férfi ügyvédje.

A fejlemények tükrében könnyen lehet, hogy a gyilkos órákkal a tette után visszament a helyszínre, hogy Krisztina ruháit magával vigye. Bizonyítékokat akart eltüntetni, és eközben fordította meg a testet. Bár a helyszínről valóban eltűntek Gyurik Krisztina ruhái és a telefonja, a rendőrségnek mégis sikerült DNS-maradványokat rögzíteni a családanya combján és karján – írja a bulvárlap.

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Naponta közzétesznek valami nagy semmit a kocogó nővel kapcsolatban. Kérem, legközelebb akkor írjanak róla, ha valami konkrétumot is tudnak.
papa.49
Az igazság az, hogy a söndörség annyi baklövést elkövetett már ebben az ügyben, hogy csak az a biztos VALAKIT NAGYON TAKARNAK !!!
Macskaszem
Naponta közzétesznek valami nagy semmit a kocogó nővel kapcsolatban. Kérem, legközelebb akkor írjanak róla, ha valami konkrétumot is tudnak.
terlasz
Érdekes, hogy 5 év után csak találgatnak.
Veleda
Újra megkérdezem, ki fizeti a gyilkos védő ügyvédjét, aki a lehető legdrágábban dolgozó ügyvéd -amikor csak egy kirendelt ügyvéd jár neki!!!
Már mindent tudunk, csak a rendőrség balfaszkodik.
Fradigege
Gyengék a szankciók. Halál jó dolga van a sitten a nyomorult véglénynek. Elítélem a halálbüntetést, mert az felesleges. Vannak ötleteim. Mint szervdonor, gyógyszer kísérletek, bánya...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.