A rendszerváltozás előtt csak tíz iskolájuk volt az egyházaknak Magyarországon, ezért is üzenetértékű az, ahogyan az elmúlt több mint nyolc évben az egyházi iskolák fejlődhettek – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Szombathelyen.

Az egyházi iskolák fejlesztése egy politikai üzenet is

Soltész Miklós a Premontrei-rendi Szent Norbert Gimnázium új épületszárnyának és felújított sportudvarának ünnepélyes átadásán emlékeztetett: hetven éve annak, hogy a kommunista rendszerben elvették az egyházaktól az intézményeiket.

Fontosak az olyan nagyléptékű beruházások, mint amilyenek a premontrei gimnáziumban is megvalósultak, de azok a fejlesztések is, amelyek kisebb egyházi közösségekben valósulnak meg – hívta fel a figyelmet.

Hozzátette: a jövő héten jelenik meg az a támogatási felhívás, amely kétmilliárd forintnyi keretből éppen ilyen célok megvalósítását szolgálja.

(MTI)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Pontosan az a baj, hogy politikai üzenete van és nem hitbeli.
Ettől hazug és félrevezető!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
És az anyagi oldalról már szó se essen. Az az a rész, ami ráadásul erősen túl lett reprezentálva. Kizárólag a voksok érdekében.
görbetükör
Pontosan az a baj, hogy politikai üzenete van és nem hitbeli.
Ettől hazug és félrevezető!
justhpeter
A cím kibővítve: Az egyházi iskolák fejlesztése és az állami iskolák lepusztítása egy politikai üzenet is.
Üzenet a kormánynak: Megjegyeztük és jövőre emlékezünk is !
lampa laz
"A rendszerváltozás előtt csak tíz iskolájuk volt az egyházaknak Magyarországon"... a mennyiségėt tekintve már akkor is sok volt, ma viszont rengeteg, ami pénzben mėrve is annyi.
36
Nagyon helyes. Ha, a muszlimok segge ki van nyalva a liberális, migráns párti politikusok oldaláról annak ellenére, hogy az iskolákban terrorizálják a nem muszlimokat, Magyarország kormányának ki kell állni a zsidó-és keresztény oktatás mellett!
kereső
Magyarország kormányának a magas szinvonalú,21.századnak megfelelő, felekezet nélküli /világi!!!/ oktatás mellett kellene kiállnia- és azt megvalósitania.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.