Január 27-én lesz száz éve, hogy meghalt Ady Endre, az évfordulóig naponta jelentkezik egy Ady-verssel a 24.hu, művészek és más ismert emberek előadásában.

Most Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője szavalta el az Álmodik a nyomor című Ady-költeményt.

Cikk- és címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

(24.hu)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rockxy
Ady Endre szabadkőműves volt, azért látott annyira tisztán.
Viszont nem fújt egy követ a többi vakolóval.
csak úgy....
@Pegero: ez marha jó szöveg és jellemzö,hogy kinek mit "tanítottak" József Attilából, Ady Endréböl, és abból a paciens mit értett ...
szerintem nem a tanarad volt a hibás, a hiba a te készülékében ;)
Eladott Ország
@Pegero: A Nem, nem, soha! József Attila egy 1922-ben írt, kamaszkori verse volt.
József Attila sohasem publikálta, és Juhász Gyula kivételével a korszakban vélhetően senki sem ismerte. Az irodalomtörténészek a Kádár-korszak alatt tudtak a vers létezéséről, de – részben román nyomásra, részben az internacionalizmus ideológiai jelszavára hivatkozva – 1989-ig semmilyen formában nem jelenhetett meg, így a nagyközönség nem ismerhette.
Ez a vers, ahogy mondják, közel 80 éve nem került bele egyetlen József Attila verseskötetbe sem.
upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/thumb/c/c0/Trianoni_hentesmunka.jpeg/250px-Trianoni_hentesmunka.jpeg
Nem! Nem! Soha! egy 1940-es propaganda plakáton ,a hentes Magyarországot darabolja, a bolt üvegén pedig a „Trianon” felirat van.
kolnidre
@Shikari: Te fasz! Ezt legalább olyan nehéz megjegyezni,mint azt ,hogy hajrá magyarorszá,hajrá magyarok,amit a grázi kezelt ugat a beszédei után.
kolnidre
@Eriksson: L,átom a képen,azért mert Te szebbvagy azért nem kell haragudni.
Eriksson
@kolnidre: Miért haragudnék? A szépségével semmi baj.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.