Újabb négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A parlament hétfőn egy kormánypárti képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről szavazhat, kedden a magyar honvédség létszámkeretének növeléséről is dönthetnek.

Hétfőn felfüggesztik a szervezett bűnözéssel összefüggésbe hozott fideszes képviselő mentelmi jogát

Az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd Budai Gyula (Fidesz) teheti le képviselői esküjét. A politikus a parlamentből lelkészi szolgálatához visszatérő Balog Zoltán volt emberi erőforrások minisztere helyét foglalhatja el.

A Ház ezt követően dönthet Simonka György (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztéséről. A legfőbb ügyész ezt azzal indokolva kezdeményezte, hogy a kormánypárti politikust gyanúsítottként hallgathassák ki bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatti nyomozásban.

A képviselőknek az első ülésnapon ezúttal is két óra állhat majd rendelkezésükre az interpellációkra, amelyeket az azonnali kérdések követhetnek hatvan percben.

Kedden napirend előtti felszólalások előzhetik meg a határozathozatalokat. Ekkor várható döntés a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt évről szóló jelentéséről, valamint a honvédség létszámkeretének emeléséről is.

A szavazások után tíz javaslat általános vitáját bonyolíthatják le, szó lehet például a kormány legutóbbi fogyasztóvédelmi és igazságügyi témájú, valamint a kis- és középvállalatok fejlesztését célzó indítványairól is.

A harmadik ülésnapon további nyolc előterjesztést tárgyalhatnak a képviselők. Egyebek mellett ekkor várható általános vita a Miniszterelnökség vezetőjének azon javaslatáról, amely az uniós lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgároknak is aktív választójogot adna a jövő évi EP-választáson.

Az Országgyűlés ülése november 5-én, hétfőn ér véget a második héten megszokott kérdésekkel és azonnali kérdésekkel.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

desiro
Bezzeg Czeglédi esetében 24 órán belül döntöttek, igaz ítélet még most sincs.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cikicakk55
Ez a döntés az én olvasatomban azt jelenti,hogy egy tucat tolvaj Fideszes bűnét bevarrják egyetlen ember nyakába( gondolom Ő az akiért a legjobban nem kár) Többek közt Polt Péter ügyeit is elfelejtik,mert erre a muksóra koncentrálnak. Majd kiderítik,hogy bűnös,ám jóhiszeműen volt az és érdemei mellett cirka 1,5 millió forint havi apanázzsal nyugdíjba küldik. Olyan büntinek látszó dicséret,mint amit 9. éve szokunk meg és szopunk meg folyamatosan.Azért megnézném,hogy a fene tudja most hány parlamenti képviselőből mennyi fog lézengeni abban a bazi nagy teremben. Láttam pár közvetítés más országok parlamenti üléséről,hát ott alig volt szabad hely.Itt meg jóformán csak az van.vajon mennyi lehet az a különlegesen nagy vagyoni hátrány? Szerintem nincs annyi,mint amennyit Mészaros 1 nap alatt keres. Nem vagyok a kormányon lévő tolvajok pártján,de valahogy olyan érdekes,hogy miközben ezer milliárdoknak kel lába,addig a 3-7 milliós lopásokat,kenőpénzeket lazán kezelik. nyoma sincs hogyan,de egy apró cikk és vége is.
Borsodi
@cikicakk55: Egy ebihalat partra dobnak,de a nagy halak tovább lubickolnak.
Grafix69
Polt Petike felfüggeszthetné magát ( akár szó szerint is ) , a feleségét, a lányát a barátait , aztán bevonulhatnának a börtönbe .
Yoda69
@Borsodi: Dehogy dobnak. Eddig tartott eltakaritani a bizonyítékokat.
Desischado
Kiváncsian várom, mit lépnek. Csak nehogy aztán esetleg kinyissa a száját, és elkezdjen dalolni. Bár gondolom, azt még sem merné.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.