Napokon belül elindul a nemzeti konzultáció, amely a családok védelméről szól – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

Dömötör Csaba kiemelte, a konzultációval kijelölhetik a jövőbeni családtámogatási intézkedések alapjait. "Egyúttal erős üzenetet küldhetünk: azt az üzenetet, hogy Európa megújulása elképzelhetetlen a családok megerősítése nélkül" – fogalmazott.

Napokon belül elindul az újabb nemzeti konzultáció

Egy korábbi nemzeti konzultáció

Fotó: Illusztráció/Facebook/Magyarország Kormánya

Az államtitkár kiemelte, ha erősek a családok, akkor a bevándorlást és a népességcserét támogató erőknek kisebb mozgásterük van. "Szerintük a bevándorlás Európa jövője, szerintünk viszont a gyermeket nevelő erős családok" – hangoztatta Dömötör Csaba.

Az államtitkár rámutatott, a kormány azért döntött a konzultáció elindítása mellett, mert az európai és a magyar politika legfontosabb vitapontja: eldönthetik-e mások helyettünk, kivel élhetünk együtt.

"Brüsszel ezt helyettünk akarja eldönteni. A bürokraták támogatják a bevándorlást, többek között arra hivatkozva, hogy az megoldaná a népesedési problémákat" – mondta, kiemelve, hogy Magyarország nem akar bevándorlást, nem akar népességcserét.

Emlékeztetett, a kormány 2010 óta számos döntést hozott a családok megerősítése érdekében, és 2019-ben már 2000 milliárd forint jut családtámogatásra, ami a 2010-es összeg duplája.

Szeretnénk elérni, hogy Magyarország családbarát ország legyen – fogalmazott.

A konzultáció részleteiről szólva elmondta, a témák között biztosan szerepel majd a fiatal házaspárok életkezdésének támogatása, a gyerekvállalás további ösztönzése, és a gyereket nevelő nők munkavállalásának kérdése is.

Kérdésekre válaszolva közölte, a kérdőívről szóló egyeztetések a napokban lezárulnak, a végleges változatról a kormány ad majd részletes tájékoztatást.

Elmondta: hasonló kiadásokkal számolnak, mint az eddigi konzultációk során, a végleges költséget az határozza meg, mennyien vesznek részt rajta.

A konzultáció alapján hosszú távú intézkedéseket terveznek, mert nem szeretnék, ha még egyszer előfordulna az, ami az első polgári kormány időszaka után, hogy jól működő otthonteremtési és családtámogatási intézkedéseket felszámolnak – hangsúlyozta az államtitkár.

Dömötör Csaba szólt arról is, hogy a nemzeti konzultáció Európában is példaértékű kezdeményezés, ami beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Jó lenne, ha más európai országokban is élnének ezzel a lehetőséggel, mert akkor nem lenne ekkora szakadék a kormányzó erők és az állampolgárok között – jegyezte meg.

(MTI)

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Semmi értelme ennek a konzultációnak, hiszen migránsok nincsenek, akik voltak azok sem akartak itt maradni.
Tehát megint a haverok feltőkésítése és a lopkodás a cél.
tudode
Nehogy má! Európa példát vegyen egy 0,2%-os akármilyen baksissal kormányoz-gatógaleriről, azzal HENCETNEK, hogy egyre többet költ az ÁLLAM BÁCSI, NÉNI a gyerekek étkeztetésére,
.
magyaridok.hu/belfold/retvari-bence-gyermeketkeztetesre-79-milliard-ingyenes-tankonyvre-12-milliard-jut-iden-2641252/
.
Ebbőll az következik, hogy a CSALÁD ÉVÉBEN a NER gyerekek laknak jól a CSALÁDI ASZTALNÁL, az alattvalók gyermekeinek "bizonyítania" kell, hogy biz'a az anyu, és az apu KETTEN nem tudnak annyit robotolni abból, amit azért kapnak, hogy le legyenek kötve, NE ÉRJENEK RÁ LOPNI!
Grafix69
Ó bassza meg idézem : Dömötör Csaba kiemelte, a konzultációval kijelölhetik a jövőbeni családtámogatási intézkedések alapjait. tehát aki vissza küldi és nem jókat jelöl be azt családostul kiszelektálják aztán mehet a Gulágra. Én nagyon szívesen írnék egy ilyen inzultációt .
A következőképpen nézne ki :
1. Akar -e őn vagy családtagjai egy olyan államban élni , ahol rasszista , fasiszta kirekesztő és tolvaj kormány uralkodik a népen ?
A) Igen akarok , mert elvakult nemzeti szocialista vagyok.
B) Nem nem akarok mert a tököm ki van az egésszel .
C)Nem tudom , mert annyira ostoba vagyok ,hogy nem értem a kérdést . ( állami iskolába jártam)

2. Szeretné-e ön a jövőben , ha Andy Vajna és társai még több pénzt talicskáznának ki az országból amivel Palácsik Tímea is magán gépen tudja szállítani a macskáját az orvoshoz .

A) Igen szeretném , mert én maximálisan Fidesz hívő vagyok .
B) Nem szeretném , mert egy rohadt bűnöző és a felesége is egy megélhetési kurva .
C) Nem tudom , mert a kocsmában nem tudják ki az a vén fasz aki a kurvát eteti a mi pénzünkből .

3. Szeretné-e ön , ha emberei módon , normális fizetésért dolgozhatna és ha nem kellene mindig valakinek a faszát bekapni azért ,hogy ne legyen kisnyugdíjas már 20 évesen .

A) Igen szeretném , mert olyan kevés pénzt kapok ,hogy még a Tv-2 sem tudom megnézni Vajna Tímea viháncolását a híradóban .
B) Nem nem szeretnék , jól elvagyok , politikus vagyok , vagy megélhetési celeb . Nem is értem igazából a kérdést , nekem mindig volt pénzem .
C) Nem tudom eldönteni mert a nyolc általános után már azonnal a saját lábamon dobtam el a szaros pelenkát.
csipetke
Baromarcúak! Nem konzultálni kell,hanem cselekedni,és betartani az EU szabályait,akkor nem b@szogatnák az ilyen elmebeteg pártokat a miniszterelnökkel egyetemben.Ez az elmeroggyant teljesen felesleges konzultáció csak erőfitogtatásra kell,megmutatni az EU-nak,igazából nem is tudom,hogy mit.Talán,hogy már megint kosárszámra dobálják ki az ablakon a közpénzt?Ki kéne számolni,hogy a konzultáció árán hány családot lehetett volna megmenteni a kilakoltatástól.
@Grafix69: 16:50 Hát ez jóóó! Na,ilyen kérdőívet én is szívesen kitöltenék...
SystemError
Nem viszik már el a szemet, erre ezzel tetőzik a bajt!
Qqberci
@SystemError: Melyik szemetet? A potrohost?...
Ó-buda
@Grafix69: Ugy hiszem hogy a héten a Tied a balkezes kakasnyaloka! Gratula az öszinte sorokért!
Ó-buda
@csipetke: annyi pénzböl az összes lakhatási gondját meg lehetme oldani!
Eriksson
@csipetke: Legalább valaki megkérdezte a véleményed.
nevemnick
@Grafix69: ezt kimásoltam, oszt a kérdőív válaszborítékjában (némi kiegészítésekkel) elküldöm a ducse holdudvarának!

:D
cs.n.
Na végre, huj-huj-hajrá! Úgy hiányzott már. Mint szar a zsebből.
desiro
Újabb milliárdok, mennek a levesbe, illetve a kukába.
colibri
Semmi értelme, de lehet rá hivatkozni. Ők "megbeszélik" a problémákat a néppel. ...és elhiszik, hogy mennyire jól hangzik... Sokadszorra csak pénzkidobás és óriási humbuk az egész. Soha, senki nem lát bele, nem tudni mi az erdménye. Ki tudja, mennyi durva véleményt is kapnak a válaszokkal és el tudom képzelni, hogy van aki un "végterméket" és küld a borítékban. De megéri! Azoknak, akik nagy pénzt leakasztanak ezzel, azoknak biztosan. A fidessnek is, mert lehet csalni, hazudni folyamatosan. Van téma (egy darabig). Akinek ez tetszik, csak konzultáljon... orbánnal... hajrá!
magyarbakancs
Én nem kapok ilyet mert le tiltattam a nevem kiadását.
WC papírnak durva begyújtani jó.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.