Ne felejtsük el, hogy ezelőtt néhány évtizeddel, a kommunizmus idején majdnem mindenki énekelt. A legkisebb faluban is volt énekkar, női kar, férfi kar, vegyes kar, párttitkárok kara – és Kodály országaként ez az iskolákban is a tanmenet része volt. Az ország akkori vezetői megértették, amit Kodály mondott: a közös éneklésnél erősebb közösségkovácsoló erő nincs. Ne csodálkozzunk tehát, hogy a kommunizmusban szocializálódott emberek olyan jó emlékeket őriznek magukban azokból az időkből. Úgy érzik, erősen kapcsolódnak egymáshoz, és a letűnt rendszerhez. Sajnos a rendszerváltás azoknak az embereknek a hangját is felerősítette, akik igazából a téglában és a bankszámlában látták az értéket. Odáig jutottunk, hogy heti egy énekóra van az iskolában, de azt sem veszik már komolyan. Generációk nőttek fel zenei érintettség nélkül. Beszédes a statisztika 10 emberből 8 szeretne hangszeren játszani, de csak másfél teszi.

Forrás: vasarnap.hu
Feltöltő: pulz
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Minden éremnek két oldala van/vol!
.
Ha már emlékezünk, volt ÖTÓRAI ZENE, utcabál, cigányzene utcán, mulatóhelyen, üssztánc a fiataloknak, strb.
.
KUSTI ország lettünk, nem csak az ÉNEKELÉS, a viccek is kihunytak.
.
A zene, a tánc szívet, lelket melengető, gondűző ,sőt MEGFIZETHETŐ volt! Angiológián (érvizsgálaton), túl a 80-on a küyüvel vizsgáló orvos szerint a TÁNCOT fel kellene írni receptre!
Nessy
@tudode: A jelenlegi tánc már más, mint anno. Beszélgetni nem lehet az üvöltő "zene" miatt. Már nem egymással táncol két ember. Az ifjúságnak nincs is rá igénye. Tudomásul kell vennünk, hogy nagyot változott a világ. Már nem elég két konyak a jó hangulathoz, kell némi drog is esetenként. Ők így érzik jól magukat. Ebbe pedig jobb nem beleszólni, mert két perc alatt kiosztanának. Ez az ő életük.
tudode
@Nessy:
.
Nem szántam kritikának a mai fiatalok szórakozását illetően. Sőt el is mentem nyugdíjazásom után a Műszaki Egyetem bulijára. Nagyon hangulatos volt, hogy tipegtek a fiatalok. Még nekem is köszöntek, hogy szia!
dr. prédikátor
T. cikkíró!!! Ugyan, áruld már el hogy hol volt KOMMUNIZMUS??? Ha már tollat fogsz akkor legalább a valósághoz ragaszkodj!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.