Muzsika a kommunizmus katakombáiból

Ne felejtsük el, hogy ezelőtt néhány évtizeddel, a kommunizmus idején majdnem mindenki énekelt. A legkisebb faluban is volt énekkar, női kar, férfi kar, vegyes kar, párttitkárok kara – és Kodály országaként ez az iskolákban is a tanmenet része volt. Az ország akkori vezetői megértették, amit Kodály mondott: a közös éneklésnél erősebb közösségkovácsoló erő nincs. Ne csodálkozzunk tehát, hogy a kommunizmusban szocializálódott emberek olyan jó emlékeket őriznek magukban azokból az időkből. Úgy érzik, erősen kapcsolódnak egymáshoz, és a letűnt rendszerhez. Sajnos a rendszerváltás azoknak az embereknek a hangját is felerősítette, akik igazából a téglában és a bankszámlában látták az értéket. Odáig jutottunk, hogy heti egy énekóra van az iskolában, de azt sem veszik már komolyan. Generációk nőttek fel zenei érintettség nélkül. Beszédes a statisztika 10 emberből 8 szeretne hangszeren játszani, de csak másfél teszi.