A Demokratikus Koalíció arra kéri az Európai Bizottságot, hogy tegye meg azokat a lépéseket, amelyek kizárják, hogy a kettős állampolgárok több országban is szavazhassanak a jövő évi EP-választáson.

A DK az Európai Bizottsághoz fordul a kettős állampolgárok szavazati joga miatt

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A DK frakciószóvivője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a magyar választási rendszer nem garantálja a levélszavazatok titkosságát, és annak is fennáll a veszélye, hogy az uniós tagállamokban élő kettős állampolgárok mindkét országban szavaznak majd az EP-választáson.

Gréczy Zsolt kérdésre azt válaszolta, hogy a DK mindig támogatta a székelyföldi autonómiatörekvéseket, de azzal a kikötéssel, hogy azok nem sérthetik a romániai jogszabályokat.

Újabb felvetésre azt felelte, hogy a Demokratikus Koalíció egy közös ellenzéki főpolgármester-jelöltben gondolkodik, akinek a személyéről később fognak megállapodni. A függetlenként induló Puzsér Róbert a "Fidesz jelöltje ebben a versenyben", aki azért jelent meg a színtéren, hogy megossza az ellenzéket – értékelt, komolytalannak nevezve annak lehetőségét, hogy az ellenzéki pártok beálljanak a publicista mögé.

(MTI)

66 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Commenter
@CsipkeRózsa: nagyon helyes. Már tegnapelőtt meg kellett volna lépnie ezt a DK-nak tennie.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bakcsubakka
@dr. prédikátor: Ezeket nem lehet elűzni,nincs az az isten !
Ezek mazoisták ! Jól esik nekik,élvezik,hogy rugdossák őket a baromságaikért. Személyiségi,tévelygésben élnek...
Ne körítsünk má' Nagyon hülyék ,oszt jónapot !
A budin meg a magyar időket olvassák. Onnan tájékozódnak és jönnek ide észt osztani.
bakcsubakka
@anima: Ha a többi ellenzéki is ennyit tenne ,mint DK ,nagyon jó lenne,!
anima
Bajnai nem játszotta az eszét, csak végezte a dolgát.
A válság közepette egy év alatt többet tett az országért, mint Gyurcsány valaha is fog.

Én Gyurcsányból csak a pofázásra emlékezem, és most is csak azt látom.
Gyurcsány beszél.
Sokszor.
Sokat.
Jól meg mondja.
Éééés?

Mit csinált Gyurcsány eddig?
Én a semmire tippelek.
Ezenkívül megosztó személyiség. A választások miatta is buktak el, immár harmadszorra.
És van benne valami irritálóan nem normális. Kicsit bolond a csávó. De ami eddig látható belőle, egyszerűen szar politikus!

De én ezt nem örömmel mondom, direkt bántva másokat !!!
Én ezt sajnálattal mondom, mert ha ő a legerősebb ellenzéki politikus, ő az alternatíva, akkor Magyarországnak annyi!
bence
@anima: ! Már azt hittem a Graczi beteg gazdádról beszélsz , de látom neked is elgurult a gyógyszered !
evacica
@anima: Nem unod még az állandó Gyurcsányozást? Neked is Gyurcsány fóbiád van mint a fidesznek és Orbánnak? Bár Orbánt még csak értem is, mivel anno felmosta vele a padlót!Ezerszer Gyurcsány a hibáival együtt mint ez a tolvaj korrupt banda Orbánnal az élen!
evacica
Ezek minden csalásra és gátlástalanságra képesek a hatalomért és a lopás lehetőségéért!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél