A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) eljárást indít az augusztusban a Duna Arénában rendezett ifjúsági világbajnokság költségvetési problémái miatt.

A szövetség eljárást indít az ifjúsági ökölvívó-vb költségei miatt

A MÖSZ hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az elnökség a könyvvizsgálói gyorsjelentés, valamint az illetékes szakbizottság megállapításai alapján szükségesnek tartja hivatalos eljárás megindítását annak tisztázására, hogy "az ifjúsági világbajnokság vonatkozásában büntetőjogi értelemben felelősség terheli-e a döntési és végrehajtási folyamatokban részt vevő személyeket".

A MÖSZ vezetősége felkérte Erdei Zsolt elnököt, hogy a hatóság részére az anyagokat átadja.

A Nemzeti Sport korábbi híradása szerint

a szövetség súlyos pénzügyi helyzetbe sodorta magát, elsősorban az augusztusi korosztályos világbajnokság "túlságosan is fejedelmi" megrendezésével.

A napilap emlékeztetett arra, hogy beugróként eredetileg Győr lett volna a házigazda, ám végül a budapesti Duna Arénában került sor a vb-re befedett medencetérrel, különleges fény- és hangtechnikai megoldásokkal, az Emmi által visszadobott pótköltségvetéssel és 348 millió forintos hiánnyal. A MÖSZ elnöksége pénteki ülésén megvonta Erdei Zsolt elnök és Nagy Anett főtitkár aláírási jogát, és belső vizsgálatot rendelt el.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
@csak úgy...: Vagy csak madárnak nézték.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
@csak úgy...: A szarka is madár... Nem.Így jobb..A Madár is szarka.
human
@csak úgy...: Vagy csak madárnak nézték.
csak úgy....
@Clavigo:a kokóból kiindulva ,mert az is egy madár ...,hogy a sportnál maraggyunk,;)
még 10 év és fölélte a vagyont, a mai törvények szerint bilincsbe vihetik el a valamikori magyar höst vagy bajnokot...,ha csak nem vesz részt egy focialista átképzésen...
Qqberci
@Clavigo: Vagy csak kevés jattot termelt ki...
Clavigo
@Qqberci: Azok a fránya " alkotmányos köcssségek "... ( Mi lehet a jó öreg Voldemorttal? )

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.