Végre megérkezett a jelentés, a TASZ szerint szándékosan titkolóztak.

Bár laikusok számára továbbra sem érthetőek, nyilvánosságra kerültek a tavalyi kórházi fertőzéseket taglaló statisztikák. 

Az RTL Klubnak egy kórházi epidemiológus segített kihámozni a több mint 70 oldalas jelentésből a lényeget. A szakember szerint az derült ki, hogy 

összesen 15 389 kórházi fertőzéses eset volt tavaly, ebből 440 halállal végződött.

A szakértő szerint ennél nagyobb lehet a halálos esetek száma, mert elképzelhető, hogy nem mindet jelentik az intézmények. 2016-ban egyébként 500 fölött volt a halálesetek száma, a tavalyi évre ez alapján 30 százalékos csökkenés teljesült.

A csatornának megszólalt a TASZ képviselője is, Asbóth Marcell szerint a hatóságoknak ugyan kötelességük nyilvánossá tenniük a statisztikákat, mégis szándékosan titkolózhattak. Például feltették a dokumentumokat az internetre, de nem árulták el, hogy azok hol vannak.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
Sajnos a párom megint kórházban van. Már nem csodálkozom, hogy ezek az állapotok vannak. Személyes tapasztalat 40 éves szakadt vatta paplanok szakad huzatokkal vannak ami egy friss műtött betegnek nem igazán higiénikus.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Commenter
@Eladott Ország: Igen, emlékszem. Ez a kijelentés kb. akkora arroganciát hordozott magában mint a "lélekben 15 milla magyar miniszterelnöke vagyok" kijelentése.Tetszettek volna forradalmat csinálni is mehet Viktor mellé a történelem szemétdombjára.
lesz még olyan aki mattot adhat? Mert lehetne, igen...
Commenter
@kokopelli: részvétem.Most már nem csak az alapbetegségbe, és a szövődményekbe, hanem a kórházi fertőzésekbe (amik higiéniával a egyes betegségekkel ellentétben elkerülhetőek, megelőzhetőek) is belehalt egy falunyi ember. Egy ilyen kicsi országban ahol amúgy is csökken a népesség ez rengeteg. És még értelmetlen halál is.
kokopelli
@Commenter: Soha nem tudtuk meg,hogy mibe haltak meg!A bratyó üszkös sarokkal
lett beszállítva,és két nap múlva "annyi volt"!Állítólag megoperálták a sarkát,de ki tudja?
Az unokahugom azt mondta,hogy ő fáradt a vitához,és elhamvasztották,mint a sógornő-
met anno! :-(((
Commenter
@kokopelli: ne haragudj ha sebeket tép fel: :(((ha kórházban hal meg valaki a még érvényben levő? törvények miatt kötelesek felboncolni, ha a halál oka nem egyértelmű. Akkor is,ha a hozzátartozó nem egyezik bele a boncolásba. Az én nagyimnál egy eü séta közben elszabadult vérrög (tüdőembólia után séta?) okozott halált. "Műhiba" volt a sétáltatás történt mindez a kezelőorvos javaslatára. :(((
kokopelli
@Commenter: az unokahugom (egyke) egyszerűen nem akarta tudni,hogy mi miért és
hogyan volt! Eléggé tele volt a hócipője attól is ami a sógornőmmel 4 évvel azelött volt!
A melója 120km-re Bp.-től volt stb...stb!Hagyta nyugodni a dolgokat,mivel az apja való-
színüleg nem is szenvedett,amit a "cellatársa" is mondott!
Commenter
@kokopelli: Tökéletesen megértem. Részvétem mégegyszer.:((((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.