A dunaszerdahelyi férfi meg mindig szerelmes az énekesnőbe, állítja, hogy  a történtek után békén hagyja őt.

„Szinte egyből beleszerettem, amikor meghallottam a hangját és megláttam” – kezdte a Blikknek Jozef.

„Azt gondolom, én vagyok a másik fele, mellettem lehetne igazán boldog. Én a nőt látom benne, a lelket, aki nem boldog úgy, ahogyan él” – tette hozzá.

A férfit még augusztusban tartóztattak le, miután kést vitt az Anna & the Barbies koncertjére.

„Nem akartam őt bántani. Csak azért volt nálam kés, mert nincsenek fogaim, s úgy tudok enni, hogy az ételt pici darabokra vágom. Sosem tudnék kárt tenni Annában, hiszen szeretem. Még most is... A szerelem nem múlik csak úgy el”

– magyarázta Jozef. „Anna nyolc hónapon át egyszer sem adott egyértelműen elutasító választ a közeledésemre, egyszer sem írta azt, hogy hagyjam békén, vagy hogy nincs esélyem” – mondta.

A férfit nemrégiben igazságügyi elmeszakértő vizsgálta meg. „Bolond vagyok, de ez így jó nekem, sosem akartam unalmas, átlagos lenni” – mondta. „Nem tudom pontosan, mit állapított meg az orvos, de nem is érdekel. Nem akarom kihúzni magam a büntetés alól” – tette hozzá.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Anna & the Barbies

(Blikk)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.