Mindezt egy olyan sajtótjékoztatón jelentették be, ahol az újságírók nem kérdezhettek. Fóton egyébként már hangszórós kocsikból figyelmeztetik a lakosságot, hogy hiába teszik ki a kukát, nem fogják elvinni a szemetet bizonytalan ideig.

Csak kérdezni nem lehetett az újságíróknak a belügy tájékoztatóján

Az Index cikke szerint kedden végre megszólalt a Belügyminisztérium a szemétkáosz miatt, ám sok köszönet nem volt benne: a sajtótjékoztatón ugyanis előre kikötötték, hogy az újságírók nem kérdezhetnek.

A belügyminisztérium szerint egy LMP-s politikus áll a szemétkáosz mögött

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

(Mint ismert, péntektől a Zöld Híd Kft. a lakossági hulladékot már nem szállítja el az alá tartozó 116, Pest és Nógrád megyei településekről, csak a közintézményektől – de azoktól is csak addig, amíg működőképesek a járművek. Teszi ezt azért, mert az állami kukaholdingtól sokkal kevesebb pénzt kapott vissza, mint amennyi járt volna nekik a szemétszállítás kapcsán.)

Kontrát Károly, a BM parlamenti államtitkára elmondta, az egész mögött nem egyéb, mint egy LMP-s politikus zsarolása áll (Gémesi György gödöllői polgármesterre mutogat a kormányzat – a szerk.), a katasztrófavédelem pedig el fogja látni a feladatot (törvényi kötelezettsége, hogy átvegye a szolgáltatás megszervezését, ha kidől egy hulladékszállító cég – általában egy másik céget jelölnek ki ilyenkor). Az a sajtótjékoztatóból nem derült ki, hogy a katasztrófavédelemnek hány nap után kell közbelépnie.

Az MTI híre szerint Kontrát Károly arról beszélt, hogy "felháborító, hogy a Zöld Híd Nonprofit Kft. nem látja el szerződésben vállalt feladatát, nem szállítja el a szemetet több mint 100 településről és a megbízást sem adja át – mondta az államtitkár.

A kft.-t irányító "LMP-s" Gémesi György gödöllői polgármester "politikai játszmába kezdett", de a kormány nem enged a zsarolásnak, szemét nem marad elszállítatlanul, és fenntartjuk a rezsicsökkentést is – hangoztatta az államtitkár.

Góra Zoltán, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a katasztrófavédelem az ország egész területén felkészült a hulladékszállítás megszervezésére, illetve elvégzésére."

A legtöbb szolgáltatónál ugyanez a helyzet lassan

Az Index cikke szerint amúgy nemcsak a Zöld Híd az érintett, hanem több más szemétszállító cég szerint is baj van az ágazatban az állami kukaholding (Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.) miatt, amely beszedi a lakosságtól a pénzt, és egy meghatározott szisztéma szerint osztja azt vissza a szolgáltatóknak.

Utóbbiak úgy vélik, sokkal kevesebbet kapnak vissza, mint amennyi járna, ráadásul a kukaholding két évvel az indulása után is állandó számlázási problémákkal küzd – mindeközben a szolgáltatók már nem jogosultak számlázni.

Mindeközben Fóton már a polgárőrség hangszórós autójából figyelmeztették a lakosságot, hogy kedden nem fogják elvinni a szemetet, hiába is teszik ki a kukákat:

Gémesi György: nem zsarolnak

Pár órával később Gémesi György polgármester (és az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöke) és a Zöld Híd Kft. megbízott vezetője is sajtótájékoztatót tartottak. 

Az Index cikke szerint Gémesi elmondta, a katasztrófavédelem a vállalása ellenére sem jelent meg hétfőn, hogy egyeztessen a szemétszállításról. A kormányzati üzenetre, miszerint ő zsarolna, úgy válaszolt, hogy ez nem zsarolás, hanem csak ilyen jellegű szolgáltatást tud végezni a cég abból a pénzből, ami még a számlájukon van.

"Gyenes Szilárd, a Zöld Híd megbízott ügyvezető igazgatója azt mondta, reggel még egyszer felhívta a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt.-t, hogy utalják át a munka megkezdéséhez szükséges pénzügyi forrásokat, emellett ügyvédi letétbe helyeztette a dolgozók bérét, mert szerinte elfogadhatatlan, hogy előfordulhat, hogy nem kapják meg a munkabérüket. "A következő napokban komoly helyzet alakulhat ki, mert ha a területen kint lévő hulladék egy hétig halmozódik, annak elszállítása és lerakása több mint két hónapnyi munkát igényel" – mondta.

Gyenes úgy saccol, a jelenleg meglévő üzemanyagkészletből még körülbelül egy hétig el tudják vinni a szemetet az óvodákból, iskolákból, egészségügyi intézményekből, valamint a temetők környékéről" – olvasható a cikkben.

(Index, MTI)

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szaboria1
@Shikari: A baj ott van, hogy nem időben utalják a pénzt. Csak egy pl. az általunk befizetett csatornázási díjat még másfél év után sem adják vissza holott az egész beruházás az EU pénzből lett megvalósítva. Mint kiderült az önkormányzat másra költötte el. Most a szept. kommunális adó bevételéből kezdik vissza fizetni. Mi 2003-ban a teljes összeget fizettük be és a csatornázás másfél éve történt meg. Az akkori pénzünk ma már felét sem éri.
Commenter
@Nessy: a kisebb államapparátus ov alatt épp úgy lett valóság mint pl. a söralátét méretű adóbevallás meg az egyéni nyugdíj számlák a manyup pénzek einstandolása után...
Nessy
@Shikari: Akkor talán már eljutnak odáig, hogy keresnek egy kezdő informatikus csapatot, akik valóban értik a dolgukat, és több mint egy év után csinálnak egy működő számlázó programot!
Mert lehet, hogy valamelyik haver gyorsan csinált egy informatikai kft-t, akivel sok milliós szerződést kötöttek, csak éppen sajnálta a pénzt pár értelmes informatikusra, aki látott már számlázó programot.
Nem ők az elsők, és sajnos nem is az utolsók, ahol így működnek a dolgok! Ezért van egyre több pancser beruházás, ahol a minimális hozzáértés is hiányzik, csak a "szarka gének" működnek!
Nessy
@Shikari: Wow! Ebben egyetértünk! :-)
solidedge
Sokáig reménykedtem, de most már tudom hogy nem érem meg hogy egyszer a fideszes kormány magában találjon hibát.Vádaskodnak, csúsztatnak, hazudnak, hamisítanak, félrevezetnek csak az igazság ne derüljön ki. Ha a 2006-os Budapestet szétverő tömeg következetes lenne akkor most Aquincum lenne a legépebb építmény Budapesten.
kereső
Szerintem meg a belügyminisztérium áll a "szemét"-ügy mögött. Kinek kell a társulás vagyona?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.