Két nap alatt szervezte meg az esküvőjét Tatár Csilla.

Tatár Csilla két nap alatt megszervezte az esküvőjét

Fotó: Tatár Csilla / Facebook

A népszerű műsorvezetőnő egy Borsnak adott interjúban árulta el, hogy villámtempóban kellett lebonyolítani az esküvőjét, ugyanis amikor terhes volt, még nem történt meg a ceremónia. Csilla mindenképpen szerette volna a gyermekét úgy a világra hozni, hogy párjával akkorra már férj és feleség legyenek.

„Miután megkérte a kezem Balázs, jött a várandósság és költözés is. Ezek annyira lefoglaltak minket, hogy elhanyagoltuk az esküvőnk szervezését. Na­gyon fontos volt számomra, hogy Milán úgy szülessen meg, hogy mi már férj és feleség va­gyunk. Három éve, októberben, a várandósságom 36. hetében eszméltem rá, hogy bármelyik pillanatban megszülethet a fiam, de mi még nem házasodtunk össze. Alapvetően sem akartunk nagy felhajtást, csupán egy kis bulit a rokonoknak és barátoknak, így mindössze két nap alatt szervez­tük meg az egész ceremóniát. Édesapámék kertjében voltunk szűk körben, még az anyakönyvvezető is kivételt tett, hiszen nem kellett kivárnunk a bejelentési szándéktól számított 30 napot, mint normál esetben” – mondta a BorsnakCsilla.

A tévés végül terhessége 41. hetében szülte meg a kis Milánt.

(Blikk.hu)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Pénz nélkül valószínűleg két év is kevés lett volna az esküvő megszervezéséhez.
namihami
Terhes volt és sűrgős lett?
Bízzunk benne, hogy a gyerek elkészítése hosszasabb megfontolás eredménye volt. Vagy az is csak egy HiFeBa (Hirtelen. Felindulásból Elkövetett B@szás) erddménye lett?
Eladott Ország
@namihami: Reméljük, hogy a nagy l'amour a gyerek megszületése után is megmarad, nem száll el mint a lepkefing.
namihami
@Eladott Ország: Miért lenne villámválás az esküvő után két héttel? Vagy Te talán már hallottál akárcsak hasonlót is azokból a körökből?
Ez nem jellemző arra a kasztra. Ott az életreszóló, koltomiglan-koltodiglan dívik.
Eladott Ország
@namihami: Nem jellemző erre a "művészi" kasztra és a celebekre sem. Azt meg hogy hová tartoznak, azt meg döntse el mindenki saját maga!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.