Mintegy 8-10 százalékkal emelkedhetnek az előző évhez képest a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjai, de míg egyes szegmensekben a tavalyihoz hasonló díjak várhatók, másutt akár 30 százaléknál is nagyobb lehet a növekedés – tudatta a Netrisk.hu pénteken közleményben az MTI-vel.

Meghirdették a tarifákat, ennyivel emelkedhet a kötelező felelősségbiztosítás
Fotó: Pixabay

A csütörtök éjféli határidőig mind a 13 érintett biztosító meghirdette az új kgfb-tarifáit. Az idén találkozhatnak először az autósok a díjba beépített biztosítási adóval, ezért a korábbi évektől eltérően mind a 13 biztosító új tarifát hirdetett. Mintegy 1,3 millió gépjármű, köztük közel 900 ezer személyautó üzembentartójáért versenyeznek a biztosítók és a Netrisk.hu becslése szerint akár 150 ezer kgfb szerződést is lecserélhetnek a következő hetekben.

A próbaszámítások szerint

az új szerződések átlagdíja 25-26 ezer forint körül alakulhat majd, ami 8-10 százalékos növekedést jelent a tavalyihoz képest. Ez némileg elmarad a piaci folyamatok által indokolható 10-15 százalékos becsült díjemelési mértéktől, ami azt mutatja, hogy a kgfb-piacán továbbra is erős a verseny.

A nemzetközi forgalomban résztevő járművek mellett jelentős többletdíjra számíthatnak a közúti személyszállításban részt vevő járművek, és idén először már személyautók esetében is ülésszám szerinti szorzóval számolnak egyes biztosítótársaságok.

Érdemes egy összegben fizetni

Minden eddiginél jobban megéri az éves díjat egy összegben, elektronikus módon befizetni: akár 25-30 százalékos díjelőny is elérhető a negyedéves csekkes befizetéshez képest. A biztosítók emellett idén is jelentős együttkötési kedvezménnyel díjazzák, ha valaki a kgfb-vel egy időben cascót vagy lakásbiztosítási szerződést is köt.

A jelenlegi szerződések jövő évi indexdíját a biztosítóknak az évforduló előtt legalább 50 nappal – év végi szerződés esetén tehát legkésőbb november 11-ig – kell eljuttatniuk az ügyfelekhez, akik – váltási szándék esetén – december elsejéig mondhatják fel jelenlegi szerződésüket.

Akik díjkedvezmény fejében az elektronikus kapcsolattartást választották, azok nem postai úton, hanem e-mailben várhatják biztosítójuk díjértesítőjét

- közölte a Netrisk.hu.

A Biztosítás.HU közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy legfrissebb adataik szerint az elmúlt hat évben töretlen kgfb díjemelkedés jövőre is folytatódik. (Bár az emelkedő díjak még mindig messze vannak a 2004. évi induló szintjüktől, a csaknem 45 ezer forinttól.) Az autósoknak a díjemelkedések elkerülésére "aktivizálniuk kell magukat", a biztosítóváltásra december 1-jéig van idejük.

Az emelkedő díjak oka lehet többek között az alkatrészárak és a javítói óradíjak emelkedése, valamint az autók műszaki tartalmának drágulása miatt növekvő kárérték.

Az idén a biztosítók összesített kgfb díjbevétele várhatóan meghaladja a 170 milliárd forintot, ha azonban figyelembe vesszük az emelkedő kárráfordításokat és a hazai járműpark bővülését, akkor ez a díjtömeg arányosnak mondható.

A járművek száma a 2012-es 3,2 millióról mára több mint 5 millióra emelkedett Magyarországon

- közölte a Biztosítás.HU.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mackoka46
A negatív kamatokból ki is tudjuk fizetni. Megsüt orbánc a zsírunkban.
Gauntlet
Az ország jobban teljesít ! ebben nincs kedvezmény ! Igaz ?!?!?
papa.49
Minek fizessek előre ???
Ha kár van a biztosítók nagy része csak vakaródzik fizetés helyet !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.