Orbán Viktor miniszterelnök Kínába utazik a november 5-én Sanghajban megnyíló első Kínai Nemzetközi Import Expo (CIIE) eseményeire – tájékoztatta az MTI-t szombaton Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Orbán Viktor hétfőn felszólal az Expo helyszínén zajló nemzetközi gazdasági és ipari fórum plenáris ülésén, majd Hszi Csin-ping kínai államfővel és a többi részt vevő ország delegációvezetőjével együtt megtekinti a kiemelt pavilonokat.

Orbán Viktor Sanghajba utazik a Kínai Nemzetközi Import Expóra

Orbán Viktor 2017. május 13-án a pekingi Tienanmen téren

Fotó: kormany.hu/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

A nap folyamán a magyar kormányfő a tervek szerint kétoldalú megbeszélést is folytat a kínai elnökkel – mondta Havasi Bertalan, hozzátéve: kedden Orbán Viktor nyitja meg a magyar országpavilont, majd a legnagyobb kínai vállalatok vezetőivel tárgyal.

A sajtófőnök tájékoztatása szerint a sanghaji expóra utazó magyar kormányzati delegáció tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Nagy István agrárminiszter is.

A Kínai Nemzetközi Import Expót (CIIE) több mint 130 ország és térség, köztük Magyarország részvételével rendezik meg, a november 10-éig tartó eseményen mintegy 2800 cég állít ki, 12 ország, köztük Magyarország lesz az expo díszvendége.

A sanghaji expo rendezői azzal számolnak, hogy több mint 80 ezer kínai és külföldi cég vesz részt vásárlóként a kiállításon. Az expo külföldi díszvendégei Magyarország mellett Brazília, Kanada, Egyiptom, Németország, Indonézia, Mexikó, Pakisztán, Oroszország, Dél-Afrika, Vietnam és Nagy-Britannia.

A 24 millió lakosú Sanghajban 300 ezer látogatóra számítanak az expo szervezői.

(MTI)

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Végtelen nagy öröm számunkra, hogy Li Ko-csiang elvtárs és Orbán Viktor elvtárs megállapodott a Budapest-Belgrád vasútvonal megépítésében. Mi, a nagyon barátságos magyar nép örömmel fizetjük ennek költségeit. Sőt, még az unokáink is örömmel fogják majd törleszteni. Főleg, miután Orbán Viktor elvtárs elmesélte nekünk a rádión keresztül, hogy őt személyesen egyáltalán nem érdekli, hogy valaha is megtérül-e a beruházás (nem fog), de ő ezt eldöntötte és ez neki fontos, tehát meg fog épülni a vasút. Annak külön örülök, hogy pályázat nélkül – pocsék lett volna, ha valaki fele ennyiért megcsinálja – és még az erről készült hatástanulmányt is titkosította drága Orbán Viktor elvtárs 10 évre. Mi, barátságos magyar nép ezt így szeretjük. Ehhez vagyunk szokva. Ha lehetne egy kérésem, akkor azt kívánnám Li Ko-csiang elvtárstól, hogy találjon módot arra, hogy a vasútvonalat összekössék a felcsúti vonallal. Ha ez sikerülne, még a jelenleginél is sokkal boldogabb és elégedettebb lennék én, a magyar nép. Fájó szívvel lengetem a távolodó Li Ko-csiang elvtárs után a zsebkendőmet, miközben könnyes sóhajok szakadnak fel a lelkem mélyéről. Bevallom, nagyon bánt, hogy Orbán Viktor elvtárs nem ül most ön mellett a repülőgépen. Pedig olyan jó lenne tudni, hogy ő is nagy sebességgel távolodik tőlem.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Clavigo
Remélem,,,,megint kénytelen lesz végig koszorúzni a közelben levő komcsi emlékműveket..:) :)) ,,fakultatív programként...:))DDD :))
fergeteg
Ez egy megtiszteltetés számunkra. Ekkora ország figyelemmel kisér bennünket.
Többet ér mint a belga,holland,finn,svéd libbancs vezetésű országokba tett raport
Csizmás Kond
..így gondolom megoldódik majd, hogy nem kell a némettől venni kínai mozgólépcsőt...
namihami
Ha ügyes lesz, akkor köthet még néhány, kizárólag a kinai fél részére előnyös vasúti vagy egyéb szerződést. Amiből persze neki is csak leesik néhány fillérecske. Hadd duzzadjanak a keleti haveroknál vezetett számlák.
Eriksson
@Clavigo: Csakúgy, mint Juncker Marxot.
kokopelli
@namihami:...csak nehogy "slicc szemeket" kapjon a ß@rástól? (;-))
colibri
@fergeteg: Biztosan többet ér, mert azokba az országokba nem kell menjen. Raportra meg putyinkához jár, fényesíteni a fenekét.
volvós
" A nap folyamán a magyar kormányfő a tervek szerint kétoldalú megbeszélést is folytat a kínai elnökkel "
Nocsak ! A kínai elnök megtanult MAGYARUL ??? ( kici, óccó, xar )
Clavigo
@Eriksson: Aha.,. A More itthon " komcsizik " böszen,,,( a gyagyás alattvalóinak ),,külföldön meg koszorúzni rohangál,,mert jó van a zúgy,,meg van az pénz.. ( kölcsönök ),,
Eriksson
@Clavigo: Bizony az üzlet, az üzlet. Az üzlet minden előtt. :)))
De nem is értem, mi a kifogás Kína ellen, amikor az Eu első emberének sincs.
Clavigo
@Eriksson: A lényeg, az ,,hogy Orbán elvtárs nem finnyás a komcsik szaros seggétől. Orbán elvtárs,,régi,jó elvtárs .A " régi iskola " egyik növendéke,,aki visszatalált elvbarátaihoz ( is ). Csak lóvé legyen,,,oszt jó napot.
Eladott Ország
Ez valóban csodálatos, mert innen lehet tudni, hogy nem leszünk gyarmat, ezután már mindig csak gőzmozdony. Arról már nem is beszélve, hogy akinek még életében nem futotta egy Jaguarra, az annyit is ér. A vagyontalanok állatkertje és rezervátuma elhitette, hogy ezt a helyet kizárólag ő teheti jobbá, ő tudja megmenteni, nélküle nincs tegnap, nincs holnap, semmi nincs
Eladott Ország
Végtelen nagy öröm számunkra, hogy Li Ko-csiang elvtárs és Orbán Viktor elvtárs megállapodott a Budapest-Belgrád vasútvonal megépítésében. Mi, a nagyon barátságos magyar nép örömmel fizetjük ennek költségeit. Sőt, még az unokáink is örömmel fogják majd törleszteni. Főleg, miután Orbán Viktor elvtárs elmesélte nekünk a rádión keresztül, hogy őt személyesen egyáltalán nem érdekli, hogy valaha is megtérül-e a beruházás (nem fog), de ő ezt eldöntötte és ez neki fontos, tehát meg fog épülni a vasút. Annak külön örülök, hogy pályázat nélkül – pocsék lett volna, ha valaki fele ennyiért megcsinálja – és még az erről készült hatástanulmányt is titkosította drága Orbán Viktor elvtárs 10 évre. Mi, barátságos magyar nép ezt így szeretjük. Ehhez vagyunk szokva. Ha lehetne egy kérésem, akkor azt kívánnám Li Ko-csiang elvtárstól, hogy találjon módot arra, hogy a vasútvonalat összekössék a felcsúti vonallal. Ha ez sikerülne, még a jelenleginél is sokkal boldogabb és elégedettebb lennék én, a magyar nép. Fájó szívvel lengetem a távolodó Li Ko-csiang elvtárs után a zsebkendőmet, miközben könnyes sóhajok szakadnak fel a lelkem mélyéről. Bevallom, nagyon bánt, hogy Orbán Viktor elvtárs nem ül most ön mellett a repülőgépen. Pedig olyan jó lenne tudni, hogy ő is nagy sebességgel távolodik tőlem.
Eriksson
@Clavigo: Óvatosan a komcsizással, mert ugyanazzal az ostorral másokat is ütsz. pl. Möszjő Junckert, aki méltatja Marxot, a főkomcsit.
magyarhirlap.hu/cikk/117395/Juncker_Marx_elotti_fohajtasa_azt_jelkepezi_hogy_nem_tiszteli_a_keleteuropai_nemzeteket
Clavigo
@Eriksson: Aha...és nekem mi közöm Junckerhez ? A Zsírmore napi szinten hazudik az arcomba,,1989-90 óta. Ahogy írtad.." Óvatosan a komcsizással "...:) :) :)
Rockxy
Kínába nem utazhat a zorbán, megtiltom néki!
Moszkvába se nem mehet, Brüsszelbe is csak halványan, esetleg az Elefántcsont partján, úgy szökőévenként felseperheti a faleveleket.
De mást nem.
Mit képzel ez? Remélem nem azt, amit én!
mackoka46
Már elzálogosított bennünket az oroszoknak, nincs félnivalónk.
Eriksson
@Clavigo: Nem biztos, hogy az a komcsi, akiről azt hiszed. Lehet, hogy az, akiről nem hiszed. Tehát " Óvatosan a komcsizással ".
Rockxy
@mackoka46: El, de egy kicsit délebbre.
Ja, ezt nem írják meg a hávégé-féle hírgyárosok.
De még a 888 se.
És nem írnak a nyugati irányba beállított pénzszivattyúkról sem.
babp1982
@Clavigo: degenerált fitymaszossal ne vitatkozz!
kokopelli
@Clavigo: A régi iskolás hadovával próbálják a "pajta-vajdát" fehérebbre sikálni!
"Apú,igaz hogy én 2-es alát kaptam,de voltak még többen,akik 1-est vittek haza"!
A "pajtavajda" majd biflázza a "Konfuciusz összes"-t,a Mao idézetekkel paralell
útközben! (;-))
Yoda69
@Eriksson: Miert veded orbant? Kommunista kisz titkár volt. Az apja meg partbizottsagi elnök. Ezek tények. Nehéz velük vitatkozni.
Persze tudjuk orbán szereti cserelgetni a koponyeget. Igy lett a komcsibol forradalmar, majd liberális, aztán illiberalis, majd keresztény.
De tények megmaradnak az internet pedig nem felejt.
Lepényleső
...s külön géppel hozza a betelepülőket,hogy a jól védett határunkon határsértésen ne érjék őket?
papa.49
@Eladott Ország: Az elkövetőknek meg hozsannázott ez a tetű !!!
Eriksson
@Yoda69: 00:30 Cseréljük ki Orbán nevét Gyurcsányéra, a többi stimmel.
kokopelli
@Yoda69: Az ismerőseim mesélik,hogyha egy német kőrutazáson vesznek részt Francia-
ország irányába,akkor soha nem hagyják ki TRIER városát,ahol a világ összes nemzetéből
lehet túristákat látni! Vajon miért is? Majd a fórum-"Telefonos" kisilabizálja,hogy miért is?(;-)
Yoda69
@Eriksson: Miert? Ki most a ME? Nem Gyurcsány.
csak úgy....
@Eriksson a böre öre,ettül nö a töke szöre...
Eriksson
@Yoda69: Nem Gyurcsány, de ő is tőről metszett komcsi volt.
www.youtube.com/watch?v=svj8A9oiKI0
Yoda69
@Eriksson: Meg mindig nem ertem hogy jon ide Gyurcsany? Mi koze orbanhoz?
Eriksson
@Yoda69: Borulj magadba, és gondolkozz. Vagy ne szólj bele mások beszélgetésébe.
A te tegnap, 00:30-i rögeszmés beszólásod előtt senki nem foglalkozott a témával.
Aki Én
@fergetegesen buta: Pontosan melyik rész megtisztelő számunkra?
Ez a kommunista ország a sajtószabadság tekintetében az utolsó helyek egyikén áll.
Gondolom neked az tetszik leginkább Kínában, hogy szigorú ellenőrzést gyakorolnak a lakosság felett, jellemző a propaganda és a cenzúra.
Vagy az, hogy gyakorlatilag egypárt rendszer van, mivel a 7-8 névleges párt kötelezően el kell hogy fogadja a kommunista párt uralmát.
Talán legszebb emléked a 89-es diáklázadás véres leverése. Ott nagyságrendileg 10.000 embert mészároltak le.
Most akkor komcsizol vagy nem komcsizol?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.