Magyari Beáta kálváriája 2015 nyarán kezdődött. Egy darab nyers tésztát szeretett volna leszedni a tésztagép széléről, de a masina elkapta az ujját, majd a forgófej tüskéje átszúrta a tenyerét, végül leszakította, és ledarálta a kezét. Az asszony a tragikus munkahelyi baleset után elvesztette az állását, és képtelen volt fizetni a deviza hitelét. Nagy nehezen az egyik környékbeli faluban talált egy fogyatékkal élőket alkalmazó munkahelyet, ahol négy órát dolgozhat. Ez azonban a napi megélhetésre és a rezsire is csak alig elég. Ledöbbent, amikor megkapta a fogyatékossági támogatásának megvonásáról szóló határozatot. 2015 szeptemberétől kaptam a fogyatékossági támogatást. Ennek a felülvizsgálata idén szeptemberben vált esedékessé. Beküldtem az orvosi papírokat, amiket kértek, de be sem hívtak, csak kiküldték a fogyatékossági támogatás megszüntetéséről szóló határozatot. Először el sem akartam hinni, amit írtak. Csak ültem, és nem tudom hányszor elolvastam, hogy biztos nem én értek-e

Forrás: 24.hu
Feltöltő: 1magyar
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
Valaki mondja már meg mi a curva anyjukért nem kap teljes rokkantsági járadékot???
Kik azok a tetű orvosok akik ezt nem tartják fogyatékosnak?
Felháborító, hogy bánnak a lebetegedett emberekkel!!!
Ezt viszont az Orbán - kormány hozta divatba.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Biztos rájöttek a "" szakértők"", hogy közben kinőtt a keze.
Akkor meg nem jár, ugyebár.
lusta
@1magyar: Védem az orvosokat, meert igazuk van! Ők csak a HATÁLYOS JOGSZABÁLYT alkalmazzák. Lehetne ezen változtatni? Természetesen igen, de a tömeg erre a rendszerre szavazott.
Clavigo
Csoda történt vazzze...Tuti,hogy kinőtt a keze... Hasonló jókat az Őt " elbíráló sintéreknek ". Egy trágyadomb lett ebből az országból.
Nessy
@lusta: Azok akik két kiló krumpliért szavazott, nem is tudja, mire szavazott, hiszen a kormányprogram:" folytatjuk" volt! Akik meg még a halott nagypapa helyett is levélben erre szavaztak, nem is tudják, mi történik itthon, nem is érdekli őket, csak kapjanak egy kis pénzt a mi adóinkból.
Valóban a törvény az embertelen, az orvosok meg nem mernek felszólalni!
1magyar
@lusta: Mi az a hatályos jogszabály, ami azt mondja ki, hogy levágott karral, munkahelyi balesetként nem rokkant ez a szegény nő 100 %-ban???
Ha az orvosok tudnak ilyenről akkor bűnpártolók.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.