Kovács Zoltán kormányszóvivő reagált a liberálisok akciójára.

Itt a kormány válasza az Orbán ellen indított óriásplakát-kampányra
Fotó: ARD Studio Brüssel

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint Guy Verhofstadt legújabb "performansza" nem szól másról, mint arról, hogy a belga politikus és liberális kebelbarátai a bevándorláspolitikája miatt támadják Magyarországot.

A kormányszóvivő a Facebookon azt írta:

"Európát bevándorlókontinenssé, Magyarországot pedig bevándorlóországgá szeretnék változtatni".

Kovács azt is elmondta, a magyar kormány folytatja azt a kampányt és politikát, amelyet elkezdett, mert a magyar emberek több alkalommal – legutóbb épp az áprilisi országgyűlési választáson – kinyilvánították véleményüket és akaratukat: nem akarnak bevándorlóországban élni.

Kovács Zoltán Twitter-üzenetében úgy folytatta:

Guy Verhofstadték "ármánykodása" Magyarországot és az Európai Uniót is a bevándorlók földjévé tenné. Hangsúlyozta: a kormány kitart álláspontja mellett, mert a magyarok többször is egyértelművé tették, hogy nem akarnak bevándorlóországban élni.

A kormányszóvivő keddi Twitter és Facebbok-üzenetében arra reagált, hogy mobil óriásplakáton üzennek Orbán Viktor miniszterelnöknek az európai liberálisok, teherautóra szerelt hirdetőtáblájuk a kedden útjára indított akció keretében Brüsszel kiemelt pontjain fog feltűnni. A hirdetőtáblán Orbán Viktor fényképe látható, valamint a következő angol nyelvű felirat: "Először elteszi a pénzünket, majd le akarja rombolni Európát".

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
kovacszoltan, tudsz angolul? Olvasd mar el meg 1x mi van a plakatra irva te szerencsetlen barom. Szo sincs bevandorlasrol.
Arrol van szo, hogy "orban elobb a penzunket lopta el, most pedig Europat akarja szetverni".
Persze tudom hogy faj az igazsag, de azt nem hazugsaggal kellene gyogyitani.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
Egyik kedvenc időtöltésem a fészbukos hozzászólások olvasása, megfejtése. Olyan, mint egy-egy rejtvény. Ráadásul mindig valami jó humor a megfejtés.
Hogy miért? Ezért:

,,Eva Kovacs facebook!
Nem teszi el a penzedet.mert nem is adsz
''meghazudtolod sajat magadat'',,,,a masik pedig Orban lesz a vezer csak jojjon el az uj esztendo...lesznek nagy valtozasok...igazsag mindig gyoz!"
Nessy
Amikor Orbánék milliárdokért plakátolják tele az országot Soros, Sargentini,Verhofstadt arcképével, és valótlan állításokkal az természetes?? Arról nem is beszélve, hogy szó sincs a "bevándorlás" című eposzról, amit naponta itthon előadnak!
Viszont az a "hozzá nem értő OLAF " hibát talált az ELIOSnál, amit sem a rendőrség, sem Polt Péterék nem találtak. És lehetne folytatni a sort, amiről valóban szó van!
Kovács, a főnököd mondá: Amilyen a mosdó, olyan a törölköző.
Más is így gondolja!
szép új világ
Kovács Zoltán a körzeti orvosnál. A doki megkérdi tőle:
- Mi a kedves beteg panasza?
- Európát bevándorlókontinenssé, Magyarországot pedig bevándorlóországgá szeretnék változtatni
- Sajnos kedves beteg, az Ön problémája nem az Én szakterületem. Átküldöm a pszichiáter kollégához.
Jozefina
Kovács tényleg nem tud olvasni??!! A plakátot bárhogy nézem, nincs rajta bevándorlásról egyetlen szó sem!!! Csupán annyi, hogy orbán ellopja a pénzünket és tönkreteszi Európát!!! Erre miért nem tud ez a bal...asz válaszolni??? A hallgatás beleegyezés, márpedig erről sunyi módon hallgatnak!!!
simmering73
"Csak dícséret és elismerés illeti Guy Verhofstadt, az európai liberális párt, az ALDE európai parlamenti frakcióvezetője plakátkampányát, amelyben világosan, félreérthetetlenül beszél Orbán V. valódi énjéről, és nem követi a csaknem tíz éve tartó mellébeszélő európai uniós gyakorlatot. S ebben a helyzetben éppen a magyarok beszélnek mellé. Szégyen."
nepszava.us/meghamisitottak-verhofstadt-plakatjanak-magyar-szoveget/
namihami
Akiknek a fideszes/kovácsos sajtótájékoztatók szólnak, azoknak az a szöveg , ami a kisteherautóra ki van plakátolva azért mindegy, mert úgyse érti. Minden statisztika arról szól, hogy a magyar átlag nyelvtudása a béka alatt van. Tehát a Kovács, a bemondó és bármelyik mikrofonállvány azt mondhat, amit előírnak neki. A Fidesz-szavazó csak azt érti. És az Istene azt nyilatkozza a tv-nek nevezett szószékről, hogy: MiGRÁNCS és BETELEPÍTÉS.
És a marinénik és pistabácsik ezzel be is érik.
A ROM-os egy bit ezzel le van foglalva.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.