A Fidesz szerint a Jobbik és az MSZP tele van korrupciós ügyekkel.

Fidesz: a Jobbik és az MSZP tele van korrupciós ügyekkel
Fotó: jobbik.hu

A nagyobbik kormánypárt ezt Szilágyi György (Jobbik) és Harangozó Tamás (MSZP), az Elios-ügyben folytatott nyomozás lezárásával kapcsolatban tett nyilatkozataira reagálva közölte szerdán az MTI-vel.

Mint írták, Szilágyi Györgynek a saját családja szerencsejátékos százmillióival, zavaros cégügyeivel és azzal kell elszámolnia, hogy

a Jobbik törvénytelenül finanszírozta saját kampányát, a szocialisták pedig szoros kapcsolatot ápolnak a börtönben ülő Czeglédy Csabával, aki diákokat károsított és lopott meg

- olvasható a közleményben.

Szilágyi György korábban azt mondta, az Európai Ügyészséghez csatlakozás szükségességét bizonyítja, hogy annak ellenére szüntették meg az Elios ügyében folytatott nyomozást, hogy az unió csalás elleni hivatala (OLAF) szerint felmerült a költségvetési csalás gyanúja.

Harangozó Tamás pedig úgy fogalmazott:

a hatóságok az Elios-ügyben folytatott nyomozás megszüntetésével nyíltan az ország tudtára adták: vannak érinthetetlen emberek.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
Csak míg az MSZP ügyei beférnek egy irodaházba, addig a Fidesz ügyeire 8 teljes stadion cakumpakk kevés lesz!
Zeta
A fidesz sem ártatlanságának köszönheti a büntetlenségét, hanem a NER nek , Poltnak, meg főleg a sok bírkának , akik rájuk szavaztak.
Nessy
Az összes eddigi kormány korrupciós ügyeit összerakva is, liliomos kicserkészek a fideszhez képest! Egy nagy különbség van azonban!
Pártunk és kormányunk törvényesítette a korrupciót a NER társak vonatkozásában, és a "törvényességre" Polt Péter, valamint Pintér Sándor felügyelnek! Mindketten Orbán Viktor irányításával és felügyeletével végzik a munkájukat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.