Nem gondolkodnak negatívan a hajléktalanságról a magyarok, nem gondolják azt sem, hogy a hajléktalanok kizárólag maguk tehetnek a helyzetükről.

Az Index és a Závecz Research készített közvélemény-kutatást a hajléktalanok hazai megítéléséről, melyből többek közt kiderül, hogy:

a magyarok szerint nem kell büntetni a hajléktalanságot, a válaszadók többsége (70 százaléka) ugyanis nagyon nem ért egyet a kriminalizálással,

a válaszadók közel kétharmada szerint a hajléktalan emberek nem bűnözők, hanem elesettek, segítségre szorulnak.

55 százalék szerint a közterületi, életvitelszerű hajléktalansággal kezdeni kellett már valamit, de túl embertelennek tartják, amit a kormány kitalált,

A magyarok nem akarják büntetni a hajléktalanságot

többen vannak azok, akik valamilyen okból nem szeretnék látni a hajléktalanokat,

a Fidesz-szavazók a többieknél elutasítóbbak a hajléktalanokkal szemben,

a magyarok 56 százaléka egyetért azzal, hogy „a hajléktalan emberek ne legyenek szem előtt (az utcán, aluljárókban) a belvárosban”, mindössze 19 százalék utasítja el ezt,

a hajléktalanok látványa a magyarok 35 százalékát zavarja, a nőket, a felsőfokú végzettségűeket és a budapestieket az átlagosnál jobban, 26 százalékot nem zavar mindez.

A megoldást a válaszadók a célzott munkaprogramokban és a hajléktalanszállók fejlesztésében látják, 91 százalék szerint olyan programok kellenének, amik kifejezetten hajléktalanoknak segítenek munkát találni, 82 százalék szerint pedig több férőhely kellene a szállókon.

80 százalékban pedig egyetértenek azzal is, hogy a hajléktalanszállók nyugodt, emberhez méltó életet biztosítanak a hajléktalan embereknek.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(Index)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
@Shikari: Írod:
"... a magyaroknak elege van a lumpen, alkoholista, utcát összepiszkító patkányokból."

Mondod te, miközben éppen ez a cikk is téged cáfol! :-)))

Írod:
"Szolidaritást azzal kell vállalni, aki tett is erőfeszítést és nem az élősködőkért!"

Mondod ezt, miközben náci módjára általánosítasz, gyűlölsz minden hajléktalant, az összeset kriminalizáljátok!

Írod:
"Költözz közéjük, ott majd jól érzed magad a mocsokban, hiszen magad is az vagy!"

Egyenlőre még van hol laknom, de ha már ezt szóba hoztad, akkor felmerül bennem a kérdés, ha ennyire ismered őket, hogy lumpen, alkoholista, élősködőnek tartod őket, honnan is az ismereted? Tán csak nem maga orbán -ígéretét betartva- karolt fel az árokpartról?
Mert ugyebár a tapasztalatodon kívül is az az igazság, hogy a fityesz nyáj táborát a lumpen, alkoholista, élősködő 2,5 millió hazaáruló magyar alkotja.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gyuri Géderről
Első idézet: "A magyarok nem akarják büntetni a hajléktalanságot"
Második idézet: "a Fidesz-szavazók a többieknél elutasítóbbak a hajléktalanokkal szemben,"
Azt gondolom, egyértelműen kiderült, kik a MAGYAROK, és kik nem.
F_Viktor
"a Fidesz-szavazók a többieknél elutasítóbbak a hajléktalanokkal szemben"

Mert a fityesz szavazók ugyanolyan gecik, mint a pohos királyuk!
Igaz @Shikari: ?
F_Viktor
@Shikari: Mert a fityesz szavazók orbán kiválasztottjai, ők az olyan genetikai hulladékokat szippantják be, akiknek semmit nem jelent a humanitáriusság, akik a gerinctelen férgekhez állnak legközelebb.
Egy kérdés: személy szerint te világ életedben ilyen mocskos geci voltál, vagy csak mióta megtértél egyetlen istenedhez?
Jozefina
A magyar nem egyenlő a fidesz-kdnp arroganciájával!!??
F_Viktor
@Shikari: Írod:
"... a magyaroknak elege van a lumpen, alkoholista, utcát összepiszkító patkányokból."

Mondod te, miközben éppen ez a cikk is téged cáfol! :-)))

Írod:
"Szolidaritást azzal kell vállalni, aki tett is erőfeszítést és nem az élősködőkért!"

Mondod ezt, miközben náci módjára általánosítasz, gyűlölsz minden hajléktalant, az összeset kriminalizáljátok!

Írod:
"Költözz közéjük, ott majd jól érzed magad a mocsokban, hiszen magad is az vagy!"

Egyenlőre még van hol laknom, de ha már ezt szóba hoztad, akkor felmerül bennem a kérdés, ha ennyire ismered őket, hogy lumpen, alkoholista, élősködőnek tartod őket, honnan is az ismereted? Tán csak nem maga orbán -ígéretét betartva- karolt fel az árokpartról?
Mert ugyebár a tapasztalatodon kívül is az az igazság, hogy a fityesz nyáj táborát a lumpen, alkoholista, élősködő 2,5 millió hazaáruló magyar alkotja.
F_Viktor
@Shikari: Tibikém, remélem is, hogy majd mikor mentek a süllyesztőbe, akkor az a 6 millió magyar ember aki nem a NER karámjában legelészik tényleg megmutatja milyen "liberálfasiszta", s elkenik a szátokat!

Írod:
"Nem akarom, hogy az utcán aludjanak..."

Öcsisajt, az is a fejetekbe lesz verve, hogy nem illik belepofázni mások magánéletébe!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.