De ehhez a kényes kérdéseket – mint például a nemzeti kisebbségek ügyét – őszintén meg kell tudni beszélni.

Kalmár Ferenc szerint Közép-Európa országainak össze kell fogniuk ahhoz, hogy ne legyenek kitéve a nagyhatalmi érdekeknek, ehhez viszont minden kényes kérdést – így a nemzeti kisebbségek ügyeit is – őszintén meg kell tudniuk beszélni.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztosa a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán tartott csütörtök esti előadásában beszélt erről. A miniszteri biztos úgy vélte: csak a problémák őszinte, tabuk nélküli megbeszélésével "mutathat egy arcot" kifelé a térség.

Kalmár Ferenc szerint a közép-európai térség az elmúlt évszázadban Németország Oroszország és Törökország hatalmi pólusai befolyása alatt működött. A térség országai azonban csak akkor képviselhetik a saját érdekeiket, ha összefognak egymással, és közösen alakítanak ki egy hatalmi pólust. Ennek az összefogásnak a magját képezi a V4-ek együttműködése, amely az EU meghatározó nagy államaival is összemérhető erőt képvisel.

"Ahhoz azonban, hogy ne más diktáljon kívülről, mindent meg kell tudni beszélni" – jelentette ki a miniszteri biztos, aki Magyarország képviselőjeként vesz részt a szomszédos országokkal közösen létrehozott kisebbségi vegyes bizottságokban. Úgy vélte: a horvát-magyar, szerb-magyar és szlovén-magyar vegyes bizottságokban fontos eredmények születtek az elmúlt két évben. Az ukrán-magyar kisebbségi vegyes bizottság munkájáról elmondta: az "be van fagyva", a szlovák-magyar bizottságban pedig van 6-7 téma – mint például a honosítás kérdése – amelyekben nem sikerül áttörést elérni.

Kalmár Ferenc elmondta: a vegyes bizottságok elvileg évente üléseznek, és az ülések végén jegyzőkönyveket írnak alá, de a román-magyar vegyes bizottság legutóbb 2009-ben írt alá jegyzőkönyvet, és az utolsó vegyes bizottsági ülést 2011-ben tartották. Azóta nem sikerült kimozdulni a holtpontról.

A miniszteri biztos ennek ellenére derűlátónak mutatkozott. Kijelentette: ha a második világháború utáni megosztottságban, sokkal nehezebb körülmények között sikerült létrehozni és hosszú ideig jól működtetni az Európai Uniót, akkor most is ki lehet alakítani a térség országainak a mindenki számára előnyös együttműködését.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
hogy mitől miniszteri biztos azt nem tudom, de az biztos, hogy hülye a földrajzhoz: Közép-Európa az Németország és +
Clavigo
a Kakadu által kinevezett,, " szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztos ". Egy tébolyda ez a Zország.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.