A még erősebb családpolitika történelmi összefüggésben jó az egész nemzetnek, ezen belül a fiataloknak is, akik felmérések szerint általában családban gondolkoznak, több gyermeket szeretnének, mielőtt szembesülnének a felnőttkori anyagi nehézségekkel – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádióban.

A kormányfő szokásos rádióinterjújában úgy fogalmazott, olyan Magyarországot szeretne, amelyben egyetlen fiatalnak sem kell megváltoztatnia a gyermekvállalásra, családalapításra vonatkozó terveit csak azért, mert anyagi nehézségekkel találja szemben magát.

Orbán: a még erősebb családpolitika a nemzetnek és a fiataloknak is jó

Fotó, címlapi kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Kiemelte, Magyarország európai összevetésben ezért költi már most is a legtöbbet a családok támogatására saját nemzeti össztermékéhez, vagyis gazdasági teljesítményéhez képest. Ennek a mélyén az a megfontolás is ott van, hogy Magyarországon a népesség folyamatosan csökken, és ha ez így megy tovább, akkor a magyarok el fognak fogyni – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: a történelemben mindig baj szokott lenni abból, ha kevesebb gyermek születik, mint amennyi a közösség biológiai fenntartásához szükséges.

(MTI)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Orcátlanul megy a hazugság!!?? Mesélje ár el valaki, hogy miért mennek a fiatalok hegyeshalmon túlra és miért terezik százezrek a távozást???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Kedves hallgatóink! Pénteki dajkamesénket hallották. Előadta Orbán Viktor, fő mesemondónk.
papa.49
Azon az elhaló, atyáskodó hangon, mint a papa mikor megmagyarázza a gyereknek, hogyan kellene viselkednie !!!Hű de utálom az ilyen paprikajancsikat !!!
tudode
Aki mond ÁT, mondjon BÉT is.
.
Attól függ melyik családokra célzott a VÁSOTT KÖLÖK? Azokra, akiket Zsuzsa néni etetget, vagy a KEBEL BELIEKRE, arra a családocskára, amelynek a FEJE gazdagabb II. Erzsébetnél, a többieket etesse Zsuzsa néni a Lőrinc barát farmjáról:
.
www.youtube.com/watch?v=ra5KYXU3N9Y
.
Majd megtanulnak kinaiúl, hol csüng ki!
colibri
Hogy mennyire erős a családpolitikája, mi sem bizonyítja legjobban, mint az, hogy pontos adatot senki nem tud az országot eddig elhagyók számáról. Egy biztos: sok! nagyon sok! Legalább az lenne intő jel nekik, hogy mennyien tervezik meglépni ugyanezt. De orbánék fel sem fogják! Ha felfognák, már régen lelépnének a jó büdös francba. Majd megteszik, ha csak ők (fideszesek) maradnak az öregekkel egyetemben.
csipetke
Még erősebb lehetne a családbarát politika,ha orbán nem tartana nemzeti konzultációt elképesztően bugyuta kérdésekkel,hanem amibe ez került,sok-sok millió forintot is a családokra költötte volna.De pont olyan bugyuta ez a kormány is,mint a konzultációs kérdések.
desiro
Hári János csak kismiska volt ehhez a hülyéhez képest.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.