Hiába maradt valaki ugyanolyan rokkantsági állapotú, jobb értékelést kapott, emiatt megvonhatták a rokkantsági ellátása nagy részét - mondta ki az Alkotmánybíróság. Most ennek vége lehet. Jogellenesen vette el a kormány 2012-ben a rokkantnyugdíjakat – mondta ki az Alkotmánybíróság. Az Index szerint a testület úgy ítélt: olyan emberekről állapították meg, hogy jobban vannak, akik továbbra rokkantak voltak, csak egy új vizsgálattal jobb értékeket adtak nekik, erre hivatkozva pedig megvonták a rokkantsági ellátásuk nagy részét. Az Alkotmánybíróság most arra kötelezte a bíróságokat, hogy a rokkantsági ellátás visszavágása miatt pereket indítók ügyében ne az új rendszerben kapott százalékos minősítéseket vegyék figyelembe, hanem azt, hogy az emberek egészségi állapota javult-e. A parlamentnek pedig 2019. március 31-ig új törvényt kell alkotnia.

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: Dr plágium
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

emerencia
Miért kellett erre ilyen sokáig várni? Lesz-e felelőse a súlyos jogsértésnek?
Dr plágium
Ez is a baloldal műve volt? Vagy Sorosé?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.