Az LMP nem ért egyet azzal, hogy a kormány eltörli a béren kívüli juttatások adókedvezményét, és ezzel felszámolja a cafeteria-rendszert.

Csárdi Antal, a párt országgyűlési képviselője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta:

a cafeteria-rendszer felszámolása a magyarországi munkavállalók felének, közel kétmillió munkavállalónak a bérét csökkenti évente körülbelül 90 ezer forinttal.

Mint mondta, a kormány a cafeteria-rendszer ellehetetlenítésével azt üzeni, nem fontos számára az öngondoskodás, a munkaerő-mobilitás és a családtámogatás.

A politikus hozzátette: a cafeteria-rendszer felszámolásával a kormány megnehezíti a vállalkozások működését is. Mint mondta, a döntésből kiderül az is, hogy a kormány számára nem fontos a közösségi közlekedés.

Aki luxusautóval, helikopterrel jár munkába, annak nem fontos a közösségi közlekedés, de a munkavállalóknak az

- jegyezte meg.

Szólt arról is,

cinikusnak tartja Bánki Erik fideszes képviselő módosító javaslatát, hogy a sporteseményekre továbbra is igénybe lehessen venni a cafeteria-támogatást.

Hangsúlyozta: az LMP teljes mellszélességgel támogatja és jogosnak tartja a szakszervezetek követelését a cafeteria-rendszer visszaállítására.

Csárdi Antal szólt arról is, hogy az LMP támogatja, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum minél nagyobb mértékben növekedjen, mert az elmúlt évek béremelése csak az elmúlt évtizedekben elmaradt béremelések "bepótlásának egy része volt".

A Magyarországon dolgozók méltatlanul keveset keresnek

- jelentette ki. Hozzátette, hogy csúsztatásnak tartja, hogy a Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint 324 ezer forint az átlagkereset. Mint mondta, jobban jellemzi a helyzetet a "medián bér", amely bruttó 240 ezer forint, ami nettó 170-180 ezer forintot jelent, és ez az az összeg, amit a társadalom többsége megkeres. (A bérek medián értékének kiszámításához a kereseteket sorba rendezik: a középen lévő medián összegnél a dolgozók fele kevesebbet, a másik fele többet keres, így annak eredményét nem emeli meg jelentősen néhány magasabb fizetés.)

Csárdi Antal kiemelte: a kormánynak nem azon kellene dolgoznia, hogy a társadalom tagjai közötti gazdasági szakadékot tovább mélyítse, hanem, hogy azt csökkentse.

A rendelkezésre álló forrásokat nem stadionépítésre kellene fordítani, hanem egy jelentősebb, markánsabb béremelésre

- szögezte le.

A politikus kérdésre válaszolva elmondta:

még nem döntött a párt abban, hogy támogatja-e Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltségét.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.