Nem világos, mit jelent az, ha valakinek "javul" az állapota – mondta ki az Alkotmánybíróság határozata. A mulasztásos alkotmánysértést a törvényhozásnak jövő márciusig kell helyrehoznia.

Alkotmánybíróság: jogtalanul csökkentették a rokkantnyugdíjakat

Fotó: Pixabay cco

A rokkantsági ellátások felülvizsgálatakor érdemben kell vizsgálni a rokkant állapotának megváltozását

- mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) pénteken közzétett határozatában.

Állapotjavulás alatt az egyén élethelyzetét érdemben meghatározó tényleges fizikai állapot kedvező változását kell érteni, amelynek vizsgálata az eljáró hatóságok, illetőleg bíróságok kötelezettsége

- mondta ki az Ab.

Az alapügy felperese 2011 végéig rokkantsági nyugdíjban részesült. Az új szabályozásnak megfelelően lefolytatott felülvizsgálat azonban azt állapította meg, hogy javult az állapota, ezért ellátásának összege korábbi rokkantsági nyugdíjának kevesebb mint a felére csökkent. Az érintett az erről szóló társadalombiztosítási határozatot bíróságon támadta meg. Végül az ügy a Kúriára került, amely kezdeményezte az Ab-n a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény nemzetközi szerződésbe – a strasbourgi bíróság ítélkezésének alapjául szolgáló Emberi Jogok Európai Egyezményébe – ütközésének vizsgálatát.

A vitatott törvény szerint a rokkantsági ellátások összege a 2012. január 1-je előtt folyósított rokkantsági nyugdíjak összegéhez képest kizárólag akkor csökkenthető, ha az ellátásra jogosult személy állapotában javulás következett be. A szabályozás azonban nem határozza meg az állapotjavulás fogalmát.

Az Ab rámutatott: aránytalan és így Magyarország vállalt nemzetközi kötelezettségeivel ellentétes az egyes ellátásra jogosultak által viselt teher akkor, ha az ellátás csökkentésére kizárólag a jogi keretek átalakításából következően, az egészségi állapot meghatározására használt százalékos értékek változása miatt kerül sor.

Az Ab ezért alkotmányos követelményként rögzítette, hogy állapotjavulás alatt nem egyszerűen a jogalkotó által meghatározott és bármikor megváltoztatható százalékos mértéket, hanem az egyén élethelyzetét érdemben meghatározó tényleges fizikai állapot kedvező változását kell érteni.

Ennek vizsgálata pedig minden esetben az eljáró hatóságok, illetőleg bíróságok kötelezettsége.

Az Ab megállapította, hogy a Magyarország által vállalt nemzetközi kötelezettségek egyikéből sem vezethető le egy meghatározott összegű ellátásra való alanyi jogosultság, ezért a rokkantsági ellátás összegét megállapító rendelkezés önmagában nem lehet ellentétes Magyarország nemzetközi kötelezettségeivel, így az Emberi Jogok Európai Egyezményével sem, ezért az Ab az indítványt elutasította.

Hivatalból eljárva azonban a testület azt is megállapította, hogy a kötelező felülvizsgálat után a rokkantsági ellátás összege a korábbi rokkantsági nyugdíjhoz képest jelentősen, adott esetben akár 50 százalékot is meghaladó mértékben csökkenhet.

Az Ab kimondta: az Országgyűlés elmulasztotta nemzetközi szerződésből származó jogalkotói feladatát azzal, hogy nem alkotott olyan szabályokat, amelyek lehetővé tennék az ellátás összegének meghatározásakor a tényleges fizikai állapotjavulás mértékének, illetőleg a 2012. január 1. napját megelőzően megállapított rokkantsági nyugdíj összegének figyelembevételét.

Az Ab ezért felhívta az Országgyűlést, hogy ezzel összefüggő jogalkotói feladatának 2019. március 31-éig tegyen eleget.

A határozathoz a 15 tagú testületből hat alkotmánybíró – Dienes-Oehm Egon, Juhász Imre, Pokol Béla, Salamon László, Szívós Mária és Varga Zs. András – fűzött különvéleményt.

A határozat teljes szövege az Ab honlapján olvasható.

Forrás: MTI

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Ellenőrzik nem-e nőtt ki a delikvens, keze, vagy a lába, a hozzáértés, az empátia teljes hiánya jellemzi ezt a tetű bandát !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@magyarbakancs: Én is!!!
Nekem havi 25. 30 ezer Ft. a kötszer, meg amiket használok a sebkötözésre, és nem tudok csak pár száz métert gyalogolni, de ugye a ,,körömlakkozóban,, megállapították ez így rendben van !!!
Dr Beviz Elek
@papa.49: ... úgy értem, hogy megvolt a lába, de papíron amputálták...
papa.49
@Dr Beviz Elek: Így már értem, ebben az esetben jogos lenne még a kártérítés is, meg némi kaptár is a huncut delikvensnek,meg az orvosnak is ugyanannyi !!!
Kristaal
Milyen sok rokkant beteggel kiszúrtak, semmi együtt érzés, empátia, segítő készseg. Aztán elvileg orvosok, akik vélhetőleg letették az orvosi esküt. Emberiesség hol van ezekből?? Én is így jártam 2013 elején, a betegségek, azok százalékait átszabta a kormány, és hiába mentem állapot rosszabbodással felülvizsgálatra. Csökkentették a mindig 50 % feletti százalékot 46 % - ra. Ami azt eredményezte, hogy a 42 ezer Ft ellátásom azonnal egy toll vonással 29 ezer Ft lett. A legtöbb rokkantat belőttek egy 30 ezer Ft körüli átlag rokkant nyugdíjra. Ahogy akkor a sorstársakkal mondtuk, akkor volt a "nagy kaszálás". 2016-ban újra felül vizsgáltak, rosszabbodott az állapotom, akkor újra 50 % fölé tették a rokkantságom. Persze alig 1-2 ezerrel lett több. Járni botral tudok, komoly izületi betegség, ami mellé még gerinc töréses balesetem volt. Mondja az ügyintéző, már nem tud visdza menni a munka világába. De, bottal, gerint törötten. Ülni állni nem tudok huzamosabb ideig. A járás erős fájdalommal jár. Mit dolgozzak így??? Rokkant vagyok. És örülök, hogy járni tudok bottal. De megyek dolgozni, hogyne. Hova, mit végezzek így. Most már nem akarnak dolgozni küldeni, nem is tudom, hogy jutotrak el odáig, hogy már így nem tudok dolgozni. Olyan nehéz volt rájönni.
Nessy
Majd közli pártunk és kormányunk, hogy az egész ügy elévült! Reklamáció: az Atya Úr Isten, harmadik bárányfelhő jobbról!
Akik aláírták ezeket az "orvosi szakvéleményeket", nem hogy orvosoknak, de még doktoroknak sem nevezhetők! Ja, van az a pénz, amiért feledik az esküjüket! Nil nocere! ( Ne árts)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.