Az MSZP azonnali intézkedéseket és kárpótlást sürget a rokkantsági ellátást kapóknak az Alkotmánybíróság (Ab) pénteki határozata alapján.

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke pénteki sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy

az Ab kimondta: a rokkantsági ellátások felülvizsgálatakor érdemben kell vizsgálni a rokkant állapotának megváltozását, és az Országgyűlésnek 2019. március 31-ig eleget kell tennie ezzel összefüggő jogalkotói feladatának.

Az ellenzéki politikus a döntést úgy értékelte,

"az Alkotmánybíróság a népnek adott igazat az elnyomó hatalommal szemben".

Elmondta, hogy

az Ab által kifogásolt rendelkezések 186 ezer embert érintettek, a kormány annak révén emberek tízezreitől vette el az ellátást vagy csökkentette annak összegét.

Szerinte

a törvénymódosítás emberek tucatjait hajszolta öngyilkosságba.

Korózs Lajos közölte, követelik, hogy a kormány azonnal alkossa meg azokat a szabályokat, amelyek elégtételt adnak a megalázott embereknek.

"Ez a könyörtelen, elnyomó hatalom, amely itt ül a nyakunkon, azonnal alakítsa át a költségvetést" – mondta. Hozzátette: hozzák meg azokat az intézkedéseket, amelyek kárpótolják az érintetteket, illetve azok családját.

Az ellenzéki politikus azt mondta, ha a kormánypártok nem nyújtják be az Országgyűlésnek jövő hét elejéig a szükséges jogszabály-változtatásokat, akkor az MSZP beterjeszti azokat.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.