A kormány által elrendel bürokráciacsökkentés az átlagosnál jóval komolyabban sújtja a természetvédelmi szakterületet.

Nem fontos a környezetvédelem? "Vérfürdőt" rendeztek az Agrárminisztériumban
Fotó: Hortobágyi  Nemzeti Park

Az Index birtokába jutott levél szerint 

a kormány által kommunikált 10 százalék körüli leépítés helyett 44 százalékot rúgtak ki az Agrárminisztérium természetvédelmi szakfőosztályáról.

A bennfentes azt írta, szinte kivétel nélkül 14-18 éve ott dolgozó, egyedülálló szakmai és közigazgatási tudással és kapcsolati rendszerrel rendelkező, elhivatott, munkatársat tettek lapátra a közigazgatás modernizációjára hivatkozva. Szerinte semmilyen szociális szempont (családanyák, gyereküket egyedül nevelők vagy gyeses álláson lévők stb.) nem számított. Gyakorlatilag az állami természetvédelmet (ami alá az összes nemzeti park igazgatóság, az összes természetvédelmi tevékenység stb.) tartozik, szó szerint lefejezték. 

A portál kérdésére több minisztériumi dolgozó megerősítette:

nagy vérfürdő van a természetvédelemben.

Az Agrártárca illetékese annyit reagált, hogy 

átlagosan a státuszok 9-10 %-a betöltetlen, így a gyakorlatban mind a minisztériumok, mind a háttérintézmények esetén a megszüntetendő státuszok felénél kerül sor a közigazgatásban dolgozók elbocsátására.

Azaz összesen mintegy 340 embert rúghattak ki

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Nem kell csodálkozni! Nem emlékeznek az első királyság alatti vendettára a választók a természetvédelemben? Nem ismerős az egyik legismertebb ilyen szakember, Arady Csaba meghurcoltatására? Persze nem személyesen a dakota,hanem egy Pepó Pál nevű elkötelezett, vitatható jellemű harcos végezte el a mocskos munkát.
Nem értette a publikum, mire megy ki a játék. Mára már értelmet nyert a vérengzés, a Nemzeti Parkok kezelésében lévő területek megszerzése volt a cél, az EU-s támogatások lefölözése végett. Haverok, műkörmös politikai hűbéresek, bűnöző hajlamú alkotmányos jutalékot szedő hazardőrök fölözik le a hasznot. Mivel ezek a területek legeltetésre voltak alkalmasak, gombamód szaporodtak azok az állattartók, akik állatok nélkül, az ellenőrzés idejére, az erre a célra szakosodott másodlagos baráti cégektől bérelték a vándor állatállományt. Az ellenőrzés után a hazátlan legelő állatok mentek a következő ellenőrzött "gazda" területére legelni. (A fene tudja, honnan tudták azok a jószágok hova kell utazni?)
Mesteri módon állami szemhunyás mellett szervezett maffia kiszolgálója lett a kormány. Ezeknek a illiberális módszerek a felderítését unta meg Gőgös Zoltán, mert szélmalom harc volt az élet minden területét átfedő maffia elleni küzdelem.
Napjainkban meg adómilliárdok felhasználásával hirdetik a fidesz pártkommunikációjábanban a gonosz Brüsszel akadékoskodását, vádaskodását a szubvenció milliárdok ellopását és a bokától talpig becsületes politikusok "rágalmazását".
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
CsipkeRózsa
@kisrigó: Az a baj, hogy egyikük sem fog kifecsegni a kormány ellen információkat.
mackoka46
Biztosan, most a lopási és sikkasztási tervekben a természetvédelmi javak és értékek kerültek napirendre.
Patmarissa
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.