Egy hónapra letartóztatásba került a szexuális erőszakkal gyanúsított afgán férfi – erősítette meg Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője vasárnap az MTI-nek.

Mint felidézte:

a férfi a megalapozott gyanú szerint elkövetett cselekményt követően elhagyta az országot. Elfogatóparancs alapján fogták el a rendőrök.

Az ügyészség megállapította, hogy a szökés, elrejtőzés veszélye továbbra is fennáll, és a bűnismétlés is reális.

A kerületi ügyészség a gyanúsított letartóztatását indítványozta, amit a bíróság az ügyészi indítvánnyal megegyezően el is rendelt.

A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett, így a végzés nem jogerős – közölte Bagoly Bettina.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken közölte, hogy

az osztrák rendőrök átadták a magyar nyomozóknak azt az afgán menekült férfit, aki ellen szeméremsértés és szexuális kényszerítés miatt folytatnak eljárást.

Mint felidézték:

a Magyarországon oltalmazott státuszban lévő 18 éves afgán férfi június 1-jén Budapest VII. kerületében, a Dohány utcában, majd június 20-án a Király utca és a Lövölde tér közötti területen szeméremsértő módon viselkedett. Szeptember 9-én hajnali 3 óra körül pedig Budapest V. kerületében, egy gyorsétterem mosdójában "szexuális aktus eltűrésére" kényszerített egy nőt, majd elmenekült a helyszínről.

Az afgán férfit az osztrák rendőrök fogták el szeptember 10-én késő este Ausztriában, Linz környékén egy Frankfurtba tartó vonaton.

A Blikk úgy tudja, a férfi tagadja, hogy megerőszakolta volna a sértett nőt.

Harminc napra rendelte a bíróság ügyfelem előzetes letartóztatását, amit ő nem vett tudomásul. Fellebbezést nyújtott be a döntés ellen

– magyarázta a férfi kirendelt ügyvédje a lapnak.

A férfi oltalmazott státuszban élt az országban.

Forrás: MTI, Blikk

Címlapi kép: police.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

maci0427
Azért arról nem beszélnek, hogy a nő a WC. -ben miközben 30 percig erőszakolták, kiabált - üvöltözött e ! ? -- Hiszen volt az üzletben egy kukkoló munkatárs is láthatóan és talán segíthetett volna ! Egy kicsit zavaros ez a történet !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.