Holttest nélkül is vádat emelhet az ügyészség  Novozánszki Fanni feltételezett gyilkosa ellen – értesült a nyomozás részleteit jól ismerő forrásból a Zoom.hu.

Jön a vádemelés VV Fanni ügyében – pénzügyi vita miatt ölhették meg

Az üggyel foglalkozó nyomozók szerint a vádemeléshez bőségesen elegendő és megdönthetetlen bizonyítékuk van arra – a tavaly novemberben eltűnt 24 éves lány holtteste nélkül is –, hogy a hónapok óta előzetesben ülő gyanúsított, B. László megölte az egykori Való Világ szereplőt.

Azonban a holttest és a beismerő vallomás hiányában az általunk megkérdezett volt rendőrök, gyakorló ügyvédek és jogtudósok szerint kétséges, hogy a bíróság befogadja-e a vádiratot, és ha megteszi, lesz-e olyan bíró, aki elítéli a vádlottat. Korábban más ügyek kapcsán több sztárügyvéd – többek között Zamecsnik Péter és Szikinger István is – példa nélkülinek, a jogállam lábbal tiprásának minősítette, ha valakit úgy ítélnének el gyilkosságért, hogy közben a hatóságoknak fogalmuk sincs, hol lehet az áldozat holtteste.

Arra az igazságszolgáltatás hazai történetében eddig még nem volt példa, hogy holttest vagy legalább azonosításra alkalmas testmaradványok nélkül ítéltek volna el bárkit gyilkosságért. Még vádat sem emeltek ezek hiányában. Olykor még akkor is nehéz rábizonyítani valakire a gyilkosságot, ha előkerül a holttest vagy annak egy része.

A VV Fanni kapcsán teljes bizonyossággal ma csak annyit tudunk, hogy az egykori Való Világ szereplő – aki az utóbbi években luxusprostiként dolgozott budapesti, Marina parton bérelt lakásában – 2017. november 20-a óta semmiféle életjelet nem adott magáról.

Aznap viszont a lakópark biztonsági kamerái felvették, amint B. László, VV Fanni egyik ismerőse, állítólagos rajongója a bérelt kocsijába ülteti Fannit. A felvételek alapján a lány nem volt eszméleténél (lehetséges, de csupán feltételezés, hogy már nem is élt).

B. László a Zoom.hu információi szerint egyik kihallgatásán azt mondta, Fanni aznap este hirtelen rosszul lett. Orvoshoz akarta vinni, azonban a lány a kocsiban magához tért, majd egyre határozottabban követelte, hogy engedje ki az autóból. Ő ezt megtette, majd Fanni elment.

A Zoom.hu úgy tudja, a nyomozóknak ezzel szemben számos, szerintük megdönthetetlen bizonyítékuk vannak arra, hogy VV Fanni és B. László között pénzügyi vita robbant ki, és ez vezetett gyilkossághoz.

Hivatalosan meg nem erősített sajtóértesülések szerint Fanni több tízmillió forintot vett ki a halála előtt egy bankból. Az egyik verzió szerint B. László – akit állítólag akkor már jó ideje szorongattak hitelezői – azért a pénzért ölte meg a lányt; a szóbeszéd szerint adósságai rendezése után egy kaszinóban akarta megforgatni megmaradt millióit.

(Zoom.hu)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Ja akár a ,,Tanú,, című filmben, az ítélet már megvan, a vádiratot most faragják hozzá !!!
namihami
Holttest nélküli gyilkosság? Autó nélküli gázolás? Fütyi nélküli szexuális erőszak?
Kb. ugyanaz a szellemi és fideszes igazsàgszolgáltatàsi nívó.
Van olyan bűncselekmény, ami már a Napnál világosabb (ELIOS),, ott nincs bűn és tettes.
Itt nincs holttest se, de van gyilkosság és elkövető.
Mindenki tegye hozzá, amit gondol.
Aki Én
Eddig nem szerelemféltés volt a feltételezett indíték?
Most pénzügyi elszámolás?
Majd karácsonyra előkerül a csaj is Dubaiból?
papa.49
@namihami: Erről a ,,igazságszolgáltatásról,, szépet NEM TUDOK GONDOLNI !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.