Nagyszabású fejlesztési programot akar a kormány a határokon átívelő dél-alföldi térségben, Szegedet tennék meg központnak. Lázár János szerint már csak két ellenzéki polgármester van útban. 

Hosszú interjúban ismertette a kormány terveit a Promenád.hu nevű portálnak a térség országgyűlési képviselője. 

A kormányzat számára kiemelten fontos a dél-alföldi régió fejlesztése, ezért Szegedet szeretnénk erős centrummá tenni. Szeged és Hódmezővásárhely szoros együttműködésében látjuk a jövőt

- mondta Lázár, aki a Hódmezővásárhely–Szeged tram-train mintaprojekt végrehajtásáért, valamint a Szeged–Szabadka–Baja vasútvonal kialakításáért felelős kormánybiztos is jelenleg.

Nagy dobásra készül Lázár, Botkát és Márki-Zayt arrébb tenné

Fotó: Facebook

Az egykori miniszter határokon átívelő fejlesztéseket szeretne, Szegedet összekötnék Szabadkával, az ottani vasúti pályát korszerűsítve, 31 perces menetidőt elérve, valamint Bajával is megteremtenék az összeköttetést. A kormánybiztos úgy fogalmazott:

A Baja–Szabadka, Szabadka–Szeged, Szeged–Vásárhely és Vásárhely–Békéscsaba vonal vasút-korszerűsítésével a trianoni diktátum óta a legjelentősebb, határon átlépő vasúti projektet hozzuk tető alá. 

A fejlesztéseket viszont úgy kellene megvalósítani, hogy jelenleg Szegeden és Hódmezővásárhelyen is ellenzéki polgármester van. 

Szeged fejlődésének jelen pillanatban egyetlen akadálya van, mégpedig Botka László, aki ma már nem a megoldás, hanem maga a probléma 

- állítja Lázár János, aki a Szeviép és a VIP-parkolás ügyét hozza fel a polgármester ellen. 

A Fideszes politikus szerint pártjának Szegeden és Hódmezővásárhelyen is új, polgári többséget kell szerveznie, mindkét városban köztiszteletben álló és pártok fölötti polgármesterjelöltet kell állítani.

Lázár ekézte Márky-Zay Pétert is, aki szerinte városa vezetése helyett országos politikai babérokra tör:

Márki-Zay azzal álmodik, hogy 2022-ben a parlamenti választásokon ő lesz Orbán Viktor kihívója 

- vélekedett a miniszterelnökség korábbi vezetője. 

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sokanvagyunk
"Márki-Zay azzal álmodik, hogy 2022-ben a parlamenti választásokon ő lesz Orbán Viktor kihívója" - Csak egy kis félrevezetés, saját álmát vetíti ki...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
sokanvagyunk
"Márki-Zay azzal álmodik, hogy 2022-ben a parlamenti választásokon ő lesz Orbán Viktor kihívója" - Csak egy kis félrevezetés, saját álmát vetíti ki...
Eladott Ország
Lázár János mostanság mindent megtekint a környéken, egy valóságos Tállai András lett belőle. Vegyül a néppel fékezhetetlenül. Erre mondta volna nagyapám, ha még élne szegény: okos. Bizony az. Szépen ellegelget a kies magyar tájban. Ha netán valami történik és hirtelen meg lehet buktatni a vezért, vagy kell valaki, aki a trónra ül, elő lehet majd kerülni ügyesen. Az erősen okos kisember addigra hetvenkétszer el fogja felejteni Lázár János eddigi hőstetteit és örvend a szerencsének, hogy sikerült ilyen makulátlan politikust lelni szerte e hazában. Mert addigra ez is elfelejtődik, mint a gyerekek nevére vásárolt birtokok, villák és az, hogy mindenki annyit ér, amije van. Bizony. kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2018/07/l%C3%A1z1.jpg
Hát nem hihetetlenül okosan nézi azt a tervrajzot? De.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2018/07/l%C3%A1z2.jpg
Akkó’ itt fúrjak, főnök?
Aki Én
Adott két erős, magabiztos támogatással bíró polgármester. Mi a terve Lázálomnak a választókkal? Mert nélkülük nehéz nyerni.
Most nem kell tiszteletben tartani a többségi akaratot? Vagy az csak az arra való hazug hivatkozáskor számít?
FLETÓ
Valóban ő lesz a miniszterelnök jelölt a baloldalon! Más nincs!
anima
Lázár János a nagy lézerorrával, csak úgy arrébb tesz két ellenzéki politikust.
Mert ez így megy a Birodalomban, ami visszavág.
dr. prédikátor
Tokmányorrú lézerannyitisérfácánvadászjankó!!! ne álmodozz, az álmodozás az élet megrontója !!! érted e???
dodóka
Miért nem rögtön a Demcsákból akar nagy embert faragni ? Hisz tudja, hogy az is tud valamit .
papa.49
Cserpákszarjankó A TE HAJÓD MÁR ELMENT !!! De annyira tökkelütött hülye vagy, hogy azt se látod nem véletlenül rúgott ki téged a csutigörény a pozíciódból !!!
Szerencsétlen hülye TÁSKAHORDOZÓ !!!
colibri
Remélem, a nagy dobás úgy kiüti Lázárt ezen álmából, mint orbán kiütötte a miniszterelnökség éléről! Elég volt Lázárból. Örüljön, hogy megvan még a kastélya, meg a dádéknak a rózsadombi villája!
papa.49
@colibri: A nyáron beakartam menni megnézni legalább kívülről ezt a nevezetes kastélyt, hát pár km. közelebb nem tudtam hozzá kerülni, mert az úton ,,őrbódé,, is van ám !!!
Az őr meg megmondta ,,ez magán terület,, nem mehetek be oda, kérdeztem ki a tulaj, erre azt mondta ,,nem mondhatja meg,, ez a mai új földesúri magatartás !!!
colibri
@papa.49: Nem lepődöm meg azon, amit írtál. Hiába no, nagy emberek nagy vagyontárgyait tíz körömmel védik, nem lehet ott kíváncsiskodni. Még az a szerencse, hogy felfedezték a drónokat, azok megmutatják fentről nézve miket titkolnak. Az első ilyen érdekesség nekem a kötcsei fidesz-buli látványa volt. Azt hitték elbújtak az isten hátamögé a luxusautóikkal, meg karóráikkal, akkor még jobban titkolták milyük van, ma már kifejezetten hencegbek. Hiába, mindig mondom: nem kellett volna már az első! 2/3! A többit már megcsinálták saját maguknak!
wagabund
..."Nagy dobásra készül Lázár, Botkát és Márki-Zayt arrébb tenné"...

ha erre készül, és ez nem véletlenül nyilvánosságot kapott, akkor bizony a kocka el van vetve...Lázárnak ez feladatként van kiadva. Ha kész, akkor mehet vissza a bársonyszékbe.
papa.49
@colibri: Elég sokat járok arra, és ekkor pont volt kis időm is, minek után megtaláltam a googlin a helyet, így jött az ötlet, hát nem sikerült !!!
colibri
@papa.49: De legalább megpróbáltad. Egyébként, ha hót tisztességes lenne az a kastély és az utak sem magánutak, akkor miért ne mehetne el mellette egy földi halandó, igaz? Elvégre teljesen be van kerítve, magánbirtok háborítást nem tenne senki.
kereső
Szóval- egy régió fejlesztésének FELTÉTELE!!!-hogy kormánypárti,azaz fideszes irányitású legyen .Mert különben az ott élő embereknek lófütty meg esti fény fejlesztés helyett. Mert akkoor ott már nem is rendes magyar állampolgárok llaknak. Ja és el ne felejtsem-igy a fejlesztés során nem lehet lopni-ugrik az alkotmányos kőttség. Szóval lázár - de jó ,hogy ezt elmondtad- most már bizonyos,hogy választások előtt ezzel zsaroltok.
Ami meg a "bűnszervezetet"illeti, már megint másra kenitek, amit ti magatok csináltok.Ez megy vagy tizenöt éve. Mondjuk ,nagyon várom,hogy Botka Laci felmossa veletek a padlót.
Gauntlet
Mi az már ez a 2 pici város e tetszik nekik? pedig azt hiszem a közgyűlésben ők vannak többségben ott is.
solidedge
Javítson ki valaki, de a 60-as években is mindenütt az MSZMP jelöltje győzött. Ezt úgy hívták diktatúra. Mitől demokrácia ha csak Fideszes polgármester lehet mindenütt? Mi a francnak borítottuk a bilit 89-ben? Hogy ne Kádárék kussoltassanak hanem Orbán?
wagabund
@papa.49: mint évekkel ezelőtt írtam, alakul a földesúri rendszer...ahol a zsellér modernebb kiadása reggelente levett sapkával várja a dzsipón érkező intézőt...aki drónnal ellenőrzi a napszámosokat, merre járnak, kapálnak-e? ő közben szopatja valamelyik munkát kereső lánykát..
...nos régen is,most is tilos a kastély közelébe menni hívatlannak.. jön az úri világ...ha tetszik, ha nem...nem csak Lázárnak van kastélya, sok van, csak kevesek tudják..
kissé felnőttem
Jani ovatosan !!!mert lehet hogy bumeráng lesz és visszatéved az hogy kit hol talál meg főleg kegyvesztettként,
Willissa
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Üdvözöljük = = > www.3xDate.top
cikicakk55
Gondolja az Ex Polgármesterünk,hogy csak olyan könnyű lesz Márk- Zay Pétert és Botkát arrébb tenni?Annyira biztos magában,akkor miért nem szavazták meg,hogy legyen új Polgármester választás Hódmezővásárhelyen. MZP már ezért könyörög nekik mióta,de nem akarják az Istennek sem alá vetni magukat a megmérettetésnek.Természetesen most is a lakosokra próbálják rákenni a kakit,mert ugye nekünk lenne túl sok a kampányból.Itt vagy a nyakunkon az EP választás,aztán jövőre meg Polgármester választás.Most nincs értelme terhelni ezzel az embereket. János! Ugye véletlen sem vallanád be,hogy a kopóid felmérése alapján,esélyetek sincs Hódmezővásárhelyen nyerni. Sőt a legutolsó disznóságotok óta( 3 embert rúgtak ki a munkahelyéről,mert MZP oldalán álltak,illetve egy ember a Két farkú kutyapárt egyik vezetője. Ez a 3 ember,egy orvos,méghozzá gyermekorvos,akikből már az országban is kevés van,egy beteghordó, és egy tanár. Pont ma este volt a tüntetés értük az egyikük lakásának az utcájában. Márki Zay Péter mindenki mellett kiáll,aki a párt állása miatt lett munkanélküli,vagy bár milyen más megtorlás áldozata. Sajnos szinte minden héten van ilyen,hogy Lázár elintézi,hogy menesszék azt aki nem úgy táncol ahogy Ő fütyül,csak arra nem gondol,hogy ilyenkor szavazók százait,ezreit veszíti el. magad alatt vágod a fát Jani.
colibri
@cikicakk55: Bízom benne, hogy a vásárhelyiek többsége is veled azonos véleményen van, nem hagyjátok ezt a szuper eredményt, MZP győzelmét elveszni. Mi ellenérzelmű emberek nagyon örültünk akkor, hogy pont a vásárhelyiek érték el ezt a máshol is rég áhított változást. Szorítanunk kell, hogy a jelenlegi polgármester legyen kitartó a nagyon nehéz munkájában és elsősorban nektek , helybeli lakosoknak kell támogatásotokkal kiállni mellette, Isten őrizz, hogy Lázár, vagy emberei visszavegyék a város vezetését!
Sandor44
Itt találsz meztelen lányok környéken : Huit.Re/Lanyok
Sandor44
@sokanvagyunk: Itt találsz meztelen lányok környéken : Huit.Re/Lanyok
Sámannus
Jobban jársz Janó ha az Urálban medvepásztor leszel.Azé is jól fizetnek ám, Ott is felépítheted azt a kacsalábon forgót...
Lepényleső
...demokratikus módon,ahogy kifosztották a magánnyugdíjas betéteket,ahogy elvették a trafikokat,ahogy megszerezték az uniós pénzek elosztásához való programot,ahogy
kisemmizték a földtulajdonosokat stb.?
human
A Szeviépről annyit, hogy Lázár sem tett semmit annak az ügynek a rendezéséért. A szegedi VIP parkolókról meg annyit, hogy ha az szoci mutyi volt, akkor hogy lehet, hogy fideszesek is benne voltak???
human
Ma este Hódmezővásárhelyen az emberek utcára mentek, hogy kiálljanak a fideszes hatalom által politikai okokból kirúgott dolgozók mellett. A felvétel a demonstrációról:
www.facebook.com/markizaypeter/videos/1121529574678985/
volvós
@bakcsubakka: 20:10
Köszönjük, nagyon sokunk véleményét írtad le ENTERÓRÓL ...
és mondtad a szemébe...csak durván fog Neked is válaszolni az
orosházi " agyaggyáros "

r

,t

,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

,
human
@volvós: Shikarinak semmi köze nincs Entero-hoz. Enteroval viszont lehetett érveket ütköztetni. Volt hogy neki voltak elfogadható érvei és volt hogy nekünk és ő fogadta el őket. Enteroval csak annyi volt a gond, hogy magas lóról beszélt és büszke volt rá, hogy nagyobb lábon él mint mások. És pont ezért jött el nála is a nap mikor már ő maga is kritizálni kezdte őket. Mikor azt látta, hogy egy gumicsizmás Mészáros Lőrinc, egy tokaszalonnás Tálai többet keres nála. Ez már betette az egojánál a kaput.

Shikari egy fizetett troll. Nem Entero.
Sandor44
----Itt találsz meztelen lányok környéken : Huit.Re/Lanyok
volvós
@Sandor44: Vedd már észre, hogy szembemész a Moderálási elvekkel !!!
sokanvagyunk
Őszintén remélem, a cikkben (is) szereplő egyik politikusunk álmát sem zavarja meg - elalvás előtt persze birkaszámlálás (sic) - az Álmoskönyven még nem említett rossz ómenek, mint például egy merci, létra, vagy osztrák nyugdíjas megjelenése.
A választóknak is azt kívánom, az ötvenes évek "Összefogdosnak benneteket egyenként" se jöjjön elő álmaikban.
Aki Én
@CSikari a csicska: ,,Összefogdosnak benneteket egyenként "
Könnyen pofázol selejt. Nektek elmebetegeknek mindig is járt a felmentés.
Jozefina
Csak nehogy Lázár kerüljön a saját csabdájába!!!?? Botka és Márky kíváló polgármesterek és azt az ott élők nagyon jól tudják. És egy beruházásnak, amely átível a kát városon és környékén ők bizonyára nem akadályai. A baj az lehet Lázárnál, hogy talán a beruházásokból nem tudnak elég sokat ellopni a saát zsebükbe, ezért kellene neki szolgalelkű fideszes polgármester!!!???
cikicakk55
@colibri: tegnap 19:20
Köszönöm szépen a biztatást.Igen,itt Vásárhelyen szerencsére az emberek nagyobb része MZP mellett áll. Minden újabb megtorlási akciója visszafelé sül el. Már jó pár embert menesztettek az állásából a párt állása miatt,de a város ki áll mellettük. Másik munkahelyet szereznek nekik,amennyiben anyagilag veszteség éri őket a Márki- Zayt támogató vállalkozók összedobják a pénzt és segítik. A gyermekorvost,akit kirúgni nem tudtak,de megpróbálták Lázár rádióján keresztül lejáratni, annak például a házát vasárnap reggelre tele plakátolták hazug feliratokkal,de még a háza előtt álló autóját is. Pedig az a gyermekorvos létre hozott egy alapítványt,amiből a szegény gyerekeket támogatják,ha az anya nem tudja kiváltani a gyógyszert,vagy nem tud gázpalackot venni és ezért főzni sem tud. Nálunk csupa idős gyermekorvos van,mert a fiatalok nem maradnak az országban. A mi körzeti gyermekorvosunk 89. éves és annyira menne már nyugdíjba,de nincs helyette más és nem akarja cserben hagyni a gyerekeket.Szerencsére Őt nem támadta meg az idős korral együtt járó demencia. A piacon és az orvosi rendelőkben le lehet mérni,hogy a város nagyobb része Lázárék ellen van.
colibri
@cikicakk55: Örülök a biztató híreknek. Köszönöm, hogy Te, mint hiteles vásárhelyi lakos adtál tájékoztatást. Tegnap este sikerült egy facebookos felvételt megnézni az orvosok melletti tüntetésről. Kitartást kívánok és bízzunk hozzá, hogy Lázár aljas furdalmányos viselkedése pont az ellenkezőjét fogja eredményezni, mint amire készül.
volvós
A nagyorrú janika miért nem hordja a " sábesz-deklit " ?? Talán szégyelli ?
cikicakk55
@colibri: tegnap 17:12

Sajnos most én is csak a facebookon tudtam megnézni a tüntetést,de az ellőtte lévőn szeélyesen is ott tudtam lenni. Lesz majd 16-án a kórháznál is a beteghordó elküldése miatt és Kallai Árpád bűncselekménynek beillő magatartása miatt. Úgy vettem észre,hogy attól függetlenül,mert most hidegebb volt,mint az előtte lévő tüntetésen a résztvevők száma sokkal magasabb colt,ráadásul most elég kinn volt a városból,egész a város szélén a rendelő,ahol a tüntetés zajlott. Nagyon szép teljesítmény és igazolja azt a feltételezésünket,hogy MZP-t jobban tisztelik az emberek mint Lázárt,hogy rengeteg városlakót felismertem,akik nem is a közelben laknak,bizony elég sokat kellett kerékpározniuk,vagy buszozniuk,hogy oda tudjanak menni.Lázárnak minden MZP elleni merénylete "vissza nyal a fagyi",mert saját magát teszi a város lakóinak szemében ellenséggé. nagyon sok olyan embert láttam most is,de az előzőn is,akik 2-3 éve,még nagyon erősen Lázár,illetve Fidesz pártiak voltak.Megmondom őszintén mikor először lett Polgi Rapcsák helyett,akkor én is tiszteltem,mert akkor még ember módra viselkedett. sajnos mára már eltűnt belőle minden emberség,csak is az irigység és a rosszindulat maradt Na de csak vágja maga alatt a fát nyugodtan,az csak jó a városnak.
colibri
@cikicakk55: Szurkolunk nektek és ez mindannyiunk érdeke!
Aki Én
@Shikari a bolsi féreg: Hallgass buta kutya.
Aki vissza akarja hozni a bolsevista rendszert, aki recski mintára munkatáborokat akar üzemeltetni ahol bírósági ítéletek nélkül ártatlan emberek ezreit dolgoztatják halálra, az egy beteg tömeggyilkos, egy velejéig romlott és mocskos bolsevista állat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.